Gyönyörű álmom lehetett, bár nem emlékszem rá. De Emmett karjaiban csak jó lehetett. Emmett. Érzem, hogy még mindig itt van, habár az is lehet, hogy beképzelem. A hideg mellkasán támasztom fejem, és kifejezetten jólesik hideg érintése. Úgy döntöttem, hogy még csukva tartom a szemem; nem akarok felkelni, s azt sem, hogy ennek az idilli pillanatnak vége legyen. Nem bírnám elviselni, ha eltűnne Emmett, de azt sem, ha Dan. Furcsa. Mindkettőjük iránt ugyanazt érzem, de mégis másképp. Dehogy melyiküket szeretem jobban? Azt én is szeretném tudni. Egyelőre még az is furcsa, hogy ilyen rövid idő alatt beléjük szerettem. Én még nem szerettem úgy senkit igazán. Jó, persze, a szüleimet szeretem, de az más. Most itt van Dan és Emmett, és azon kapom magam, hogy majdhogynem ők a legfontosabbak számomra, pár nap ismeretség után. De az 50-50% esély mindig kiborít. Sosem volt az erősségem a határozottság, és sose bírtam dönteni olyan dolgokban, amiben két lehetőségem volt. Már a csukott szemhéjamon át is zavart a szobába beszűrődő fény, így hát kénytelen voltam kinyitni a szemem. Amiként rebbent párat a szempillám, úgy erősödött kicsit Emmett szorítása.
- Jó reggelt, álomszuszék! – üdvözölt vigyor kíséretében.
- Neked is – mosolyogtam rá.
Bele sem merek gondolni, mi történne, ha ezt anya megtudná. Biztos, hogy frászt kapna. Egy vámpír (tegyük hozzá, hogy egy kifejezetten dögös vámpír) van az ágyamban. Pár napja még vihogva mutogattam volna arra az elmeháborodottra, aki ilyesmit állít.
Eléggé reggel van még, ami megmutatkozik a ködös, és igen bizarr gondolataimon. Nem tudom elnyomni az igen hihetetlen, izgató és nem éppen tiszta gondolataimat. Na, jó jöjjenek a vallomások. Emmett hiába ilyen szexi, és én hiába játszom a bátort, azért van bennem egy kis félsz (, amit idáig elég jól sikerült eldugnom- még magam elől is), hisz bármikor széttéphetne.
Azt hiszem, most következett el a pillanat, mikor szörnyetegből, egy elfogathatóbb szőrös, redős képű vénasszonyt faragok.
- Kimegyek rendbe szedni magam - közölten elnyomva egy ásítást - Szia!
Nyomtam egy gyors puszit az arcára, majd a választ meg sem várva kiviharoztam a szobából. Elrejtőztem a fürdőszoba rejtekébe, melyben nem lesz neki tanúja szörnyű átváltozásomban. Szerintem senkinek nem kellene látnia reggel, olyan nyomott fejem van, mintha ezer éve fésűfóbiám lenne. Gyorsan lekaptam magamról minden poliészter, gyapjú s egyéb tartozékot és beszökkentem a zuhany alá. Mindenféle folyadéktól mentesen álltam a tükör előtt és fogat mostam, majd beállítottam valahogy az én esetemben hajnak nem nevezhető kemény keratin tömeget. A fehér törölközőmet magamra csavartam, és visszasiettem a szobámba. Kinyitottam a szekrényem és valami elfogadható ruha után kutakodtam. Már épp vettem volna, le a törölközöm, amikor is egy (hál’ istennek) könnyed köhintést hallottam az ablak felől. Ijedten fogadtam a még mindig szobámban ácsorgó Emmett átható pillantását.
- Azt hittem elmentél, vagy legalább ki a szobámból – mondtam fülig pirulva.
- Nem tudtam, hogy ilyen zavaró tényező vagyok. És különben sem löktél ki az ajtón, hogy „csak egy egy éjszakás kaland voltál”. Úgyhogy úgy gondoltam, megvárlak, de ahogy látom jól döntöttem- vigyorgott. Nekem nem sűrűn mondtak ilyet, ez inkább Leilának járt. Úgyhogy az előbbi mondatok hatására kitágultak az erek az arcomban és szép paradicsom színben pompázott.
- Ha nem haragszol szeretnék felöltözni - mondtam felhúzott orral.
- Csak nyugodtan! Ne zavartasd magad! – Kaján vigyor terült el az arcán. Istenem, de szexi.
- Legalább fordulj el! – mondtam szemforgatva. Két másodperc gondolkozás múlva eleget tett a kérésemnek.
- Ügyes húzás, de ne a tükör felé fordulj! – mondtam megrovóan, majd kiöltöttem rá a nyelvem.
- Ó, hát tükröd is van? – kérdezte meglepődöttséget színlelve.
Odafordult az ablakomhoz és bámulni kezdte a borongós, zöld tájat. Gyorsan magamra kapkodtam a már kiválasztott ruhákat, majd megböktem Emmettet, hogy végeztem.
- Csinos – mondta miközben én már az ágyammal babráltam.
- Kösz - mondtam szórakozottan.
Felkaptam a földön heverő törölközőt és a tegnap esti szendvicsem maradékát az asztalról. Kisiettem és mindent a helyére pakoltam, majd visszatértem Emmetthez. Ő már az ágyamon feküdt. Csak egy idióta mondta volna, hogy nem néz ki jól. Sőt, lehet, hogy csak egy idióta mondta volna. Ő egyszerűen tökéletes.
- Már az ágyam is ki lett sajátítva? – kérdeztem tettet felháborodással.
- De még mennyire – vigyorgott rám. Majd hirtelen felkapott és az ágyra ültetett. Kicsit megszeppenve vettem tudomásul a gyorsaságát.
- Szólhattál volna, hogy üljek le az ágyra – mondtam egy mosoly kíséretében.
- Az nem lett volna annyira kellemes, és esetedben célravezető sem.
Megijedtem, az asztalon fekvő telefonom hirtelen állapotváltozásától, ugyanis elkezdett rezegni. Odasiettem és felkaptam.
- Igen?
- Szia, Nina! Dan vagyok – szólt bele egy mély, kedves hang – azért hívlak, hogy nem jönnél-e el megint egy esti tábortűzre?
- De, persze! Bármikor – vigyorogtam.
Majd eszembe jutott, hogy nem egyedül vagyok a szobába. És akaratlanul is lejjebb halkítottam a hangom, még ha tudtam is, hogy vendégem minden szót hall.
- Rendben, akkor majd hatkor. Szia!
- Szia!
Nem tudván, hogy mit mondjak visszasétáltam az ágyhoz és leültem az eredeti helyemre. Kínos csönd következett, melyet Emmett hangja tört meg pár perc múlva:
- Nekem most már mennem kell, Esme vár – mondta színtelen hangon.
- Maradj még, kérlek! Ne menj el! Tudod, nem tudom, mit csináljak, ez nekem olyan bonyolult és új, és…
- Ne, ne magyarázkodj, nem gondolhattam, hogy túlteszek egy bevésődésen. Reménytelen álmokba ringattam magam. Én voltam a hülye. Sajnálom! Majd még beszélünk! Szia! – mondta, majd kinyitotta az ablakot és kiugrott.
2010. március 12., péntek
2009. december 27., vasárnap
7. fejezet
- Nyugalom, Nina! Csak én vagyok- mondta Emmett nyugtatólag. Nem sokat segített. Csak Emmett? Nem, Emmett a vámpír. Mit keres itt késő este? Szóval én épp egy vámpír karjaiban vagyok. Féltem is meg nem is. Féltem, mert bármikor megölhetne, de mégsem, mert Danék azt mondták, hogy Cullenék nem ölnek embereket. De mi van akkor, ha én lennék a kivétel? Emmett, látva vívódásomat, elengedett így hátráltam pár lépést.
- Mit csinálsz itt?- kérdeztem bizonytalanul.
- Beszélni szeretnék veled, és elsősorban bocsánatot kérni, amiért otthagytalak este- mondta bűnbánó arccal, majd lehajtotta a fejét.
- Tisztáson hagyás megbocsájtva, de ha te is megbocsájtasz hosszú napom volt, szóval szeretnék lefeküdni, aludni- mondtam félénken, de mégis éllel a hangomban.
- Sajnálom, Nina, de tényleg beszélnünk kell- mondta és leült az ágyam szélére.
- Rendben – bólintottam megadóan. Nem mertem odaülni mellé, így leültem a sarokban lévő fekete fotelbe. Fájdalmas arccal nézett rém, de utána rendbe szedte arcvonásait és nyoma sem volt az előbbi reakciójának.
- Iszonyatosan sajnálom, de Jasper nagyon szorult helyzetben volt és.... szüksége volt a segítségünkre. Mikor végeztünk visszamentem a tisztásra, de te már sehol sem voltál. Hogy jutottál haza? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
-
Most mit mondjak? Ha az igazat mondom dühös lesz, de ha hazudok, akkor meg én leszek dühös magamra, és ha kiderül az igazság Emmett ugyanúgy mérges lesz rám. Maradjunk a tiszta útnál.
- Dan rám talált és hazakísért – válaszoltam félénken. Féltékenységet olvastam le gyönyörű arcáról. Ez szerintem még mindig a jobbik eset.
- Ki az a Dan?- kérdezte feszülten. Mondhatni, jól esett ez a kis féltékenység. Akkor hátha, tényleg érez irántam valamit.
- Dan egy indián fiú a rezervátumból, a bevésődött belém – mondtam habozva az utolsó szavakat.
Meglepődött, majd éjsötét szemei szikrákat szórtak volna, ha tudott. És lehet, hogy tudott is, hisz ki tudja, miket tudnak a vámpírok? Így is gyönyörű volt. Csöndbe burkolóztunk még úgy öt percig, majd a haragot a csalódottság vette ár az arcán. Megsajnáltam a szegény óriási macit. A régi nagy Emmett helyett, most csak egy szomorú, fájdalommal teli tizenévest láttam. Lassan odasétáltam és leültem mellé hátrahagyva minden félelmem. Egy ilyen elszontyolodott maci úgysem ártana nekem. Átöleltem, ami viszonzásra talált, majd ezt súgtam a fülébe:
- Emmett, tudom, hogy mi vagy és azt is, hogy Dan mi, és hogy mi van köztünk. De én nem bírok köztetek választani – mondtam halkan, és egy puszit nyomtam az arcára. Elhúzódtam és rámosolyogtam. Meglepődve mosolygott vissza rám, de némi kétkedést véltem felfedezni tekintetében.
- Emmett, nem hazudom, mind a kettőtöket szeretlek, és nem félek tőletek – most már nem, tettem hozzá gondolatban- Danhez a bevésődés köt, hozzád pedig...Bárcsak tudnám, de az a baj, hogy nem birok dönteni közöttetek. Akárkit választanék, az csak rossz lenne.
Lesütöttem a szemem, majd hátradőltem az ágyon.
- Maradsz éjszakára?-kérdeztem.
- Ellenállhatatlan vagyok, még egy bevésődésnek is- mondta fejcsóválva egy kaján vigyor kíséretében, majd befeküdt mellém.
- És mi mindent mondott el rólam az a…..khm Dan? - kérdezte gúnyosan.
- Hát, azt hiszem, Nessie majd mesélni fog neked, de azt mondták, hogy vámpírok vagytok, akik állatokkal táplálkoznak, és hogy ők vámpírokra vadásznak – mondtam.
- És Nessie még azt is mondta, hogy belém szerettél- mondtam halkan, kíváncsian, és persze elpirulva.
- Nessie nem tévedett – mondta majd nagy kézfejével megsimogatta az arcom. Közelebb hajolt, már azt hittem meg fog csókolni, és azt hiszem ő is így volt vele, de végül csak a fülembe súgott:
- Ha már tudsz valamennyit, akkor többet, mindent kellene.
- Akkor mesélj! – mosolyogtam rá biztatóan.
- Inkább majd holnap megmutatom – vigyorgott, majd kacsintott egyet.
- Légy szíves – mondtam kérlelően.
- Majd holnap, addig csak kibírod – mondta vigyorogva.
- Én nem vagyok benne olyan biztos – mondtam, majd ráfeküdtem kőkemény, izmos mellkasára.
- Kérdezz, és lehet, hogy válaszolok – mondta.
- Tényleg meghalsz, ha kimész a napra? - kérdeztem elgondolkodva. Gyors lefuttattam az agyamban a vámpír szócskát, hátha eszembe jutnak róluk szóló rémtörténetek, vagy hasonlók és hirtelen csak ez jutott eszembe.
- Nem, de ezt majd megmutatom holnap, Alice szerint holnap sütni fog a nap – mondta.
- Alice szerint? - kérdeztem vissza.
- Hogy mondjam? Alice látja a jövőt – mondta majd elképedésemet látva felnevetett.
- Hogy? Ez valami vámpír dolog? Te is látod? - halmoztam el kérdéseimmel.
- Csak néhány vámpírnak vannak különleges képességei, nekem nincs. Alice a döntéseket látja – mondta.
- És a családodban van még ilyen képesség? - kérdeztem gyorsan felvéve a fonalat.
- Jasper érzi mások érzéseit, és meg is bírja azokat változtatni. Edward gondolatolvasó – kacsintott – Bellának van egy mentális pajzsa, ami védi a mentális képességektől, ezt ki is bírja másokra terjeszteni, és Nessie meg tudja mutatni másoknak az emlékeit.
- Öhm... hát, tehetséges egy család- mondtam vigyorogva.
- Nessie ma mondott valamit- mondtam halkan.
- És mi volt az? – kérdezte, majd fürkésző tekintettel folytatta bámulásomat.
- Mikor mérges voltam, és bizonytalan megjelent előttem egy párna, és Nessie szerint én csináltam- mondtam lesütött szemekkel.
Emmett nagy megdöbbenésemre semmit sem reagált. Gondoltam én. Csak később vettem észre, hogy egy telefont tart a kezében, de gyorsan kikaptam onnan.
- Mit akarsz? - kérdeztem.
- Felhívni Carlisle-t – mondta nemes egyszerűséggel.
- Majd Nessie elmondja neki, ha olyan fontos. Inkább mesélj még- néztem rá boci szemekkel.
- Nem, a többit tényleg csak holnap – mondta.
Nem faggattam tovább túlfáradt voltam már ahhoz. Egy ideig még egymást néztük, majd mély álomba szenderültem Emmett karjaiban.
- Mit csinálsz itt?- kérdeztem bizonytalanul.
- Beszélni szeretnék veled, és elsősorban bocsánatot kérni, amiért otthagytalak este- mondta bűnbánó arccal, majd lehajtotta a fejét.
- Tisztáson hagyás megbocsájtva, de ha te is megbocsájtasz hosszú napom volt, szóval szeretnék lefeküdni, aludni- mondtam félénken, de mégis éllel a hangomban.
- Sajnálom, Nina, de tényleg beszélnünk kell- mondta és leült az ágyam szélére.
- Rendben – bólintottam megadóan. Nem mertem odaülni mellé, így leültem a sarokban lévő fekete fotelbe. Fájdalmas arccal nézett rém, de utána rendbe szedte arcvonásait és nyoma sem volt az előbbi reakciójának.
- Iszonyatosan sajnálom, de Jasper nagyon szorult helyzetben volt és.... szüksége volt a segítségünkre. Mikor végeztünk visszamentem a tisztásra, de te már sehol sem voltál. Hogy jutottál haza? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
-
Most mit mondjak? Ha az igazat mondom dühös lesz, de ha hazudok, akkor meg én leszek dühös magamra, és ha kiderül az igazság Emmett ugyanúgy mérges lesz rám. Maradjunk a tiszta útnál.
- Dan rám talált és hazakísért – válaszoltam félénken. Féltékenységet olvastam le gyönyörű arcáról. Ez szerintem még mindig a jobbik eset.
- Ki az a Dan?- kérdezte feszülten. Mondhatni, jól esett ez a kis féltékenység. Akkor hátha, tényleg érez irántam valamit.
- Dan egy indián fiú a rezervátumból, a bevésődött belém – mondtam habozva az utolsó szavakat.
Meglepődött, majd éjsötét szemei szikrákat szórtak volna, ha tudott. És lehet, hogy tudott is, hisz ki tudja, miket tudnak a vámpírok? Így is gyönyörű volt. Csöndbe burkolóztunk még úgy öt percig, majd a haragot a csalódottság vette ár az arcán. Megsajnáltam a szegény óriási macit. A régi nagy Emmett helyett, most csak egy szomorú, fájdalommal teli tizenévest láttam. Lassan odasétáltam és leültem mellé hátrahagyva minden félelmem. Egy ilyen elszontyolodott maci úgysem ártana nekem. Átöleltem, ami viszonzásra talált, majd ezt súgtam a fülébe:
- Emmett, tudom, hogy mi vagy és azt is, hogy Dan mi, és hogy mi van köztünk. De én nem bírok köztetek választani – mondtam halkan, és egy puszit nyomtam az arcára. Elhúzódtam és rámosolyogtam. Meglepődve mosolygott vissza rám, de némi kétkedést véltem felfedezni tekintetében.
- Emmett, nem hazudom, mind a kettőtöket szeretlek, és nem félek tőletek – most már nem, tettem hozzá gondolatban- Danhez a bevésődés köt, hozzád pedig...Bárcsak tudnám, de az a baj, hogy nem birok dönteni közöttetek. Akárkit választanék, az csak rossz lenne.
Lesütöttem a szemem, majd hátradőltem az ágyon.
- Maradsz éjszakára?-kérdeztem.
- Ellenállhatatlan vagyok, még egy bevésődésnek is- mondta fejcsóválva egy kaján vigyor kíséretében, majd befeküdt mellém.
- És mi mindent mondott el rólam az a…..khm Dan? - kérdezte gúnyosan.
- Hát, azt hiszem, Nessie majd mesélni fog neked, de azt mondták, hogy vámpírok vagytok, akik állatokkal táplálkoznak, és hogy ők vámpírokra vadásznak – mondtam.
- És Nessie még azt is mondta, hogy belém szerettél- mondtam halkan, kíváncsian, és persze elpirulva.
- Nessie nem tévedett – mondta majd nagy kézfejével megsimogatta az arcom. Közelebb hajolt, már azt hittem meg fog csókolni, és azt hiszem ő is így volt vele, de végül csak a fülembe súgott:
- Ha már tudsz valamennyit, akkor többet, mindent kellene.
- Akkor mesélj! – mosolyogtam rá biztatóan.
- Inkább majd holnap megmutatom – vigyorgott, majd kacsintott egyet.
- Légy szíves – mondtam kérlelően.
- Majd holnap, addig csak kibírod – mondta vigyorogva.
- Én nem vagyok benne olyan biztos – mondtam, majd ráfeküdtem kőkemény, izmos mellkasára.
- Kérdezz, és lehet, hogy válaszolok – mondta.
- Tényleg meghalsz, ha kimész a napra? - kérdeztem elgondolkodva. Gyors lefuttattam az agyamban a vámpír szócskát, hátha eszembe jutnak róluk szóló rémtörténetek, vagy hasonlók és hirtelen csak ez jutott eszembe.
- Nem, de ezt majd megmutatom holnap, Alice szerint holnap sütni fog a nap – mondta.
- Alice szerint? - kérdeztem vissza.
- Hogy mondjam? Alice látja a jövőt – mondta majd elképedésemet látva felnevetett.
- Hogy? Ez valami vámpír dolog? Te is látod? - halmoztam el kérdéseimmel.
- Csak néhány vámpírnak vannak különleges képességei, nekem nincs. Alice a döntéseket látja – mondta.
- És a családodban van még ilyen képesség? - kérdeztem gyorsan felvéve a fonalat.
- Jasper érzi mások érzéseit, és meg is bírja azokat változtatni. Edward gondolatolvasó – kacsintott – Bellának van egy mentális pajzsa, ami védi a mentális képességektől, ezt ki is bírja másokra terjeszteni, és Nessie meg tudja mutatni másoknak az emlékeit.
- Öhm... hát, tehetséges egy család- mondtam vigyorogva.
- Nessie ma mondott valamit- mondtam halkan.
- És mi volt az? – kérdezte, majd fürkésző tekintettel folytatta bámulásomat.
- Mikor mérges voltam, és bizonytalan megjelent előttem egy párna, és Nessie szerint én csináltam- mondtam lesütött szemekkel.
Emmett nagy megdöbbenésemre semmit sem reagált. Gondoltam én. Csak később vettem észre, hogy egy telefont tart a kezében, de gyorsan kikaptam onnan.
- Mit akarsz? - kérdeztem.
- Felhívni Carlisle-t – mondta nemes egyszerűséggel.
- Majd Nessie elmondja neki, ha olyan fontos. Inkább mesélj még- néztem rá boci szemekkel.
- Nem, a többit tényleg csak holnap – mondta.
Nem faggattam tovább túlfáradt voltam már ahhoz. Egy ideig még egymást néztük, majd mély álomba szenderültem Emmett karjaiban.
2009. december 13., vasárnap
6. fejezet
Sötétség borítja be az erdőt. Néhol a csillogó napsugarak beszöknek a fák lombjai között. Gyönyörű. Lenne. Ha egy óriási farkas és egy ember nem éppen egymást gyilkolná. Nem igazán találnak fogást egymáson. De fenyegető morgások hagyjál el a torkukat. Farkas neki iramodik és elkapja – úristen, most látom csak, hogy az ember az Emmett – a férfi kezét. De Em gyorsan lerázza magáról, de már későn a farkas kiharapott belőle egy darabot. Nehéz elképzelni, hogy abból a kemény, erős testből lehetséges, de megtörtént.
- Emmett, meg fog ölni! Fuss már el! - kiabáltam kétségbe esve.
De ő csak harcolt tovább, amennyire erejéből futotta. A farkas hátrébb kényszerítette, és így megvilágította egy napsugár. Gyönyörű volt, mintha ezernyi gyémánt csillogott volna a testén. De mégis hogy? Ekkor rám nézett a farkas, mintha valamit mondani akarna. Emmett ezt kihasználva felé indult már majdnem elérte mikor... Zihálva felébredtem. Folyt rólam a víz. Tele volt a fejem az álmommal. De mégis mi volt ez? Emmett gyönyörű teste a napfénynél és az ismerős, értelmes farkas. Jó lett volna még aludni egy kicsit, de fel kellett kelnem, mert anyáék délelőtt dolgoztak és megkértek készítsek ebédet. Így hát leszaladtam, még pizsamában és elkezdtem előkészíteni a húst miközben zenét hallgattam. Beraktam a sütőbe, így volt időm letusolni és felöltözni. Mire leértem már a kutyám is a konyhában időzött. Megetettem, majd főztem egy kis rizst. Kész is lettem mielőtt hazaértek a szüleim. A szüleim versenyautókhoz terveznek alkatrészeket, így gyakran itthon dolgoznak. Nem bírtam kivárni, míg hazaérnek, így megebédeltem. Felmentem a szobámba, majd megtanultam hétfőre a leckét, legalább holnap nem kell majd ezzel bajlódnom. Még így is kész lettem fél négyre minden teendőmmel, így úgy döntöttem, elmegyek tusolni és készülődök Danhez. Egy fehér felsőt vettem fel egy fekete kardigánnal és egy farmerrel. Még mindig csak öt óra volt, nem állíthatok oda fél órával előtte, legalábbis úgy gondolom. Lementem a nappaliba, ahol épp a kutyám próbált szundítani. Ezt persze nem hagyhatom, így egy vigyor kíséretében próbáltam megijeszteni, amivel csak azt értem el, hogy elvágódtam a kanapé előtt. Odamentem és megcirógattam az aranybarna bundáját és leültem mellé. Néztem egy kicsit a tv-t, majd mikor már csak öt percem volt hátra bementem a szüleim dolgozószobájába, akik akkor értek haza mikor tanultam.
- Anya, elmegyek La Push-ba – szóltam neki, miközben gondosan próbált felvázolni egy kerékfelfüggesztést a lapra. Mellettük nem nehéz, sőt kötelező érteni az autókhoz.
- Jól van, kicsim. De még azelőtt gyere haza, hogy meg kellene állapítanunk apáddal, hogy elszöktél az egyik indián fiúval – mosolygott. Nem volt soha szigorú szülő, főleg nem, ha jók voltak a jegyeim.
- Rendben, akkor majd jövök.- kisétáltam és beszálltam a szeretett kocsimba, amely miután beindítottam halk dorombolással legurult a kocsifelhajtótól.
La Push felé vettem az irányt. Nagyjából 20 perc alatt oda is értem. Pár perccel hamarabb meg is érkeztem a megbeszéltnél. Stop! Nem is tudom, hogy hol lakik Dan. Tegnap nem nagyon figyeltem az utat visszafelé – eléggé sötét volt, a házukat pedig az erdőn keresztül közelítettük meg. Remélem, kapok útbaigazítást. A tengerpart felőli úton szerettem volna megközelíteni a házat, még ha nem tudom, merre is van, de láttam, hogy pár autó a parton parkol. Így megálltam én is mellettük és elindultam a partra. Még rossz időben is gyönyörű a tenger. Hullámok vadul csapkodtak, habosan, nagy erővel értek el a partot. Megláttam három alakot, akik épp felém tartottak.
Mikor közelebb értek, láttam, hogy az egyik Dan, de a másik két alakot nem ismertem. Dan már futott felém, míg a többiek megálltak.
- Szia! – köszönt még futtában.
- Hello! – hirtelen máris jókedvem lett, és megeresztettem egy mosolyt. A két fiú – akit persze már nem neveznék fiúnak- megindultak.
- Ők itt barátaim, Jacob és Harry.
- Sziaszto!k – vigyorogtam rájuk. Mindketten egy sortban voltak, a hajuk ugyanolyan rövid volt, mint Dané.
- Gyere üljünk le a partra, majd jönnek még páran!
Elindultunk pár uszadék fához. Hittem én. Helyette az egyik sziklában volt egy nagyobb bemélyedés féleség, majdhogy nem egy kisebb barlang, ami megvéd a hideg zuhanytól. Leültünk, mellém Dan ült és megfogta a kezem, amire más esetben másképp reagálnék, de nagyon is jólesett. Elég meleg volt a keze. Ránéztem és a szemében mérhetetlen szerelem csillogott. Rámosolyogtam és megszorítottam a meleg kezét. Nem tudom, hogy lehet ez. Hisz még nem is ismerem, de ha a közelében vagyok, biztonságban érzem magam. Megnyugtató a közelsége. Valahogy máris beleszerettem pedig még alig beszéltünk. Jacob a másik oldalamra ült, Dan mellé pedig Harry, aki épp pár uszadék fát gyújtott meg, amelyek gyönyörű kékeszöld színben pompáztak.
- Mesélte Dan, hogy tegnap ismert meg este és hazakísért. Mit kerestél odakint olyan későn, csak nem a nagy Ő-t vártad? - kacsintott rám Jacob. Ó, ha tudná, hogy kettőt is találtam. Csodálkoztam, hogy Emmettet nem említette meg Dan.
- Az egyik barátommal voltam kint beszélgetni – mondtam.
- Ki volt az? Ezt nem említette Dan – szúrós pillantást küldött a jobbomon ülő indiánra.
- Emmett Cullen – pirultam el. Jacob szája egy nagy O betűt formált, amin elkuncogtam magam.
Csönd lett. Senki sem akart igazán megszólalni. Harry elvolt magával, Jacob gondolkodó fejet vágott, Dan arcán pedig féltékenységet láttam. Ekkor egy gyönyörű bronz barna hajú lány libbent be – Nessie. De hát ő mit keres itt? Odaszaladt Jacobhoz.
- Szia Jake! – mosolygott majd csókot nyomott a szájára. Meglepődtem. Nessie-nek van barátja? Most én néztem elképedve és Jacob kuncogott fel.
- Nessie, ő itt Nina – mondta Jake.
- Emmett már mesélt rólad – mosolygott. Emmett, mintha évek teltek volna el a tegnap este óta. Nem is beszéltem vele, lehet, hogy fel kellene hívnom. De nem tudom a számát. Itt van Nessie majd elkérem tőle. De ez a mondat valahogy felvillanyozott, nem csak én gondolok sokat Emmettre.
- Igazán? - mosolyogtam. Jólesett.
- És, hogy álltok? Mert Emmett semmilyen részletet nem hajlandó kinyögni - mondta vigyorogva.
- Dan bevésődött – mondta Jake, majdhogy nem szomorúan reagált az előbb hallottakra, Dan pedig még féltékenyebb lett, ha ez egyáltalán lehetséges.
- Igen? És kibe? - kérdezte Nessie barátságosan.
- Nina a bevésődése – mondta Jake. Mi az a bevésődés? És mért kevernek bele?
- Hogy mi vagyok én? -kérdeztem kérdő tekintettel. Semmit sem értek.
- A bevésődésem, azaz a lelki társam – mondta kedvesen Dan. A lelki társa?
- Ilyenről még nem hallottam, pedig sok embert ismerek. És különben honnan tudjátok, hogy tényleg én vagyok az?- kérdeztem. Ez nekem bonyolult.
- Az embereknél nincs ilyen, hogy bevésődés. Csak a vérfarkasoknál, és ezt tudni lehet érezni, te is biztos érezted mikor megláttál– mondta várakozó arccal.
- Vérfarkasok – motyogtam révedt tekintettel. A világ kibillent alólam. Nem tudom, de valahogy hittem nekik. A feldolgozás már nehezebben ment, de azért mégis meg kellene bizonyosodni róla.
- Tényleg?- kérdeztem mindenkihez intézve a kérdést. Jacob bólintott.
Miféle hely ez? Tényleg létezhet egy olyan hely, ahol a mitikus szörnyek életre kelnek? Minden tündérmese igaz történeten alapszik?
Azt hittem mindjárt szétrobban a fejem. De hát mért olyan nagy ügy ez?- kérdezte egy hang a fejemben. Ez nekem most sok. A lelki társam egy vérfarkas. Gratulálok, Nina! Mindig csak bajt okozok. Iszonyat mérges voltam. És ideges. Csak egy jó meleg, puha ágyat akartam, amiben elalhatok, és mikor felkelek, rájövök, hogy ez csak álom volt. És akkor történt valami megmagyarázhatatlan – nem mintha ebben az 5 percben valami hihető is történt volna. Egy párna jelent meg előttem. Csak bámultam magam elé.
- Ki csinálta ezt? - kérdeztem feszülten. 5 perc csönd után Nessie szólalt meg.
- Azt hiszem te – mondta Nessie. Én? Hát persze és fogtündér is vagyok.
- Már hogy csinálná ő? - kérdezte Harry. Ez volt az első megnyilvánulása barlangban.
- A vámpíroknak néha vannak különleges képességeik, amelyek olykor olyan erősek, hogy emberként is megjelennek – mondta. Vámpírok? Mi? Az embernek nem elég egy mesehős az életében? Szerintem már az is sok.
- Na, valaki most magyarázzon el nekem mindent, különben elmegyek egy elmegyógyintézetbe- mondtam mérgesen.
- Nina – szólt Nessie -, mire gondoltál mielőtt megjelent a párna? - kérdezte.
- Azt hiszem arra, hogy egy puha, meleg ágyra vágyom, amiben ha elalszom és felkelek ez csak egy álom lesz – mondtam. Tényleg én csinálnám?
- Azt hiszem, megvan a válasz – mondta kedvesen. Újabb hosszú csend. Mindenki gondolkozott, és azt hiszem fel sem fogtam igazán mit mondott Nessie.
- Na, de most már tényleg meséljetek el mindent.
- Szóval – kezdett bele Jake – a Quileute legendák szerint, a törzsünkből a férfiak képesek farkassá válni, ha az egyetlen ellenségük megjelenik – mondta majd rámosolygott Nessie-re.
- És kik az ellenségeitek? - kérdeztem.
- Például én – mondta Nessie. Na, ezt most már tényleg nem értem. Zavarodott képet vághattam, mert Jake elnevette magát. Úristen, most jut el a tudatomig, hogy akkor Nessie vámpír. Megszólalt a belső vészcsengő és a lábam már rohant volna el, míg nem gondolkodtam el rajta, hogy ha bántani akarna, nem ülne itt ennyi vérfarkas között, mellesleg nem úgy néz, mint aki nap, mint nap embereket öl.
- Nessie az én lelki társam – mondta büszkén Jake – de ő csak félig vámpír. Régen a legjobb barátom, aki akkor még ember volt ,Bella beleszeretett Edwardba, a vérszopóba.
- Hé, tisztelettel az apám iránt – vigyorgott Nessie.
- A Cullenek nem isszák ki emberek vérét, kizárólag állatokkal táplálkoznak, azért vannak még itt. Bella kihordta még emberként Nessie-t, amibe majdnem belehalt, ezért Edward őt is átváltoztatta. Így lett az én szerelmem – mondta szerelmesen – a vérfarkasok pedig akkor változnak át, ha vámpír van a közelben. Nem öregszünk, addig, amíg farkasok vagyunk. Ha már nincs vámpírveszély eldönthetjük, hogy folytatjuk farkas formában tovább, vagy emberként akarjuk leélni a maradék életünket. És hát a farkasok egyik tulajdonsága a bevésődés.
- És most már Dannel kell leélnem az életem?- kérdeztem. Bevésődés ide, bevésődés oda én még ugyanúgy vonzódom Emmetthez. Nem tudom, miért szabályozza még egy ilyen „megtaláltam a lelki társam...” izé is az életem.
- Nem kötelező, nagyon ritkán fordul elő, hogy a bevésődés ellenkezik. Hiszen, miért ne élné le azzal az életét, aki a legjobban szereti, és akivel nagyon jól kijön – mondta Jacob.
- Hát, én azért sajnálom például Emmettet, ő szerette Ninát, ő mégis otthagyja, mert bevésődött, ez iszonyú lehet. Jake, te is biztos emlékszel Leahre – Én már megint nem tudok semmit. Mondjuk, azt hiszem ehhez ideje lesz hozzá szokni. De az megnyugtató, hogyha nem akarok farkas feleség lenni, akkor elmehetek, amikor csak akarok. Most már azt hiszem, kezdem feldolgozni az előbb hallottakat.Ami még megnyugtató, hogy Emmett szeret, ezzel a tudattal dobog tovább a szívem.
- Meséljetek még a farkasokról- mondtam kíváncsian, mire Dan száját egy nyugodt sóhaj hagyta el.
- Elég magas a hőmérsékletünk, amit gondolom észrevettél – mondta Dan, majd a kezünkre nézett és elmosolyodott.
- Gyorsan futunk, és nagyon gyorsan gyógyulunk – vette át a szót Harry és kacsintott egyet.
- Hát azt hiszem nekem mára ennyi elég volt – mondtam barátságosan, de hangomon érezhető volt, hogy feszült vagyok-, ha megengednétek, én felkapom ezt a párnát, mert tényleg szükségem van arra, hogy átgondoljam ezeket.
- Akkor, viszlát máskor – köszönt Nessie, majd a többiek is elmotyogtak egy köszönésfélét és Dannel elindultunk a kocsim felé. Az odavezető úton egyikünk sem szólalt meg, csak sétáltunk a parton a gondolatainkba merülve. A kocsihoz érve gyönyörű barna szemeivel fogva tartotta az enyémeket.
- Félsz tőlem? - kérdezte.
- Nem félek, csak egyszerre sok ez nekem – mondtam. Két keze közé fogta az arcomat, majd közelebb hajolt. Elakadt a lélegzetem. Forró ajkait gyöngéden az enyémekhez érintette. Forrni kezdett a vérem, vadul zihálva vettem a levegőt. Az egyik kezem a nyaka köré fontam, a másikkal görcsösen markoltam az általam előállított puha párnát. Közelebb húztam magamhoz. A mellkasunk összeért és perzselt a forró érintése, melytől megborzongtam. Elváltak ajkaink, majd rám mosolygott.
- Szia! - mondtam vidáman. Visszarántott magára majd ezt súgta a fülembe:
- Holnap találkozunk .
Nem értettem mire gondol, de nem is érdekelt. Akkor úgy is találkozunk majd. Hazavezettem, letusoltam majd magamra kaptam a pizsamám. Bebújtam az ágyba és a farkasokon és a vámpírokon járt az eszem. Szóval, Nessie Edward és Bella gyereke, akik vámpírok. Akkor Emmett is vámpír? Valószínű. De Jake azt mondta, hogy ők nem szívják ki az emberek vérét. Akkor nincs mitől félnem, nem? Azért mégis furcsa, hogy egy vámpírral beszélgettem, de legalább már értem, miért nem evett. Dan vérfarkas. Ezzel könnyebben megbírtam birkózni, mint a vámpírdologgal. Ekkor valami kaparó hangot hallottam az ablakból. Megijedtem. Nem mertem oda menni, ezért fülig húztam a takaróm. De elhatároztam, hogy nem lehetek olyan gyáva az után, hogy ma találkoztam pár vérfarkassal és egy vámpírral, ezért erőt gyűjtöttem, és kikászálódtam az ágyból. Lassan, és nagy nehezen odasétáltam az ablakhoz, ami nyitva volt. Valami hozzáért a vállamhoz, ezért megfordultam, és egy hatalmas alakot láttam meg. Nem láttam az arcát, ahhoz túl sötét volt. Sikítani akartam, de a férfi befogta a szám.
- Emmett, meg fog ölni! Fuss már el! - kiabáltam kétségbe esve.
De ő csak harcolt tovább, amennyire erejéből futotta. A farkas hátrébb kényszerítette, és így megvilágította egy napsugár. Gyönyörű volt, mintha ezernyi gyémánt csillogott volna a testén. De mégis hogy? Ekkor rám nézett a farkas, mintha valamit mondani akarna. Emmett ezt kihasználva felé indult már majdnem elérte mikor... Zihálva felébredtem. Folyt rólam a víz. Tele volt a fejem az álmommal. De mégis mi volt ez? Emmett gyönyörű teste a napfénynél és az ismerős, értelmes farkas. Jó lett volna még aludni egy kicsit, de fel kellett kelnem, mert anyáék délelőtt dolgoztak és megkértek készítsek ebédet. Így hát leszaladtam, még pizsamában és elkezdtem előkészíteni a húst miközben zenét hallgattam. Beraktam a sütőbe, így volt időm letusolni és felöltözni. Mire leértem már a kutyám is a konyhában időzött. Megetettem, majd főztem egy kis rizst. Kész is lettem mielőtt hazaértek a szüleim. A szüleim versenyautókhoz terveznek alkatrészeket, így gyakran itthon dolgoznak. Nem bírtam kivárni, míg hazaérnek, így megebédeltem. Felmentem a szobámba, majd megtanultam hétfőre a leckét, legalább holnap nem kell majd ezzel bajlódnom. Még így is kész lettem fél négyre minden teendőmmel, így úgy döntöttem, elmegyek tusolni és készülődök Danhez. Egy fehér felsőt vettem fel egy fekete kardigánnal és egy farmerrel. Még mindig csak öt óra volt, nem állíthatok oda fél órával előtte, legalábbis úgy gondolom. Lementem a nappaliba, ahol épp a kutyám próbált szundítani. Ezt persze nem hagyhatom, így egy vigyor kíséretében próbáltam megijeszteni, amivel csak azt értem el, hogy elvágódtam a kanapé előtt. Odamentem és megcirógattam az aranybarna bundáját és leültem mellé. Néztem egy kicsit a tv-t, majd mikor már csak öt percem volt hátra bementem a szüleim dolgozószobájába, akik akkor értek haza mikor tanultam.
- Anya, elmegyek La Push-ba – szóltam neki, miközben gondosan próbált felvázolni egy kerékfelfüggesztést a lapra. Mellettük nem nehéz, sőt kötelező érteni az autókhoz.
- Jól van, kicsim. De még azelőtt gyere haza, hogy meg kellene állapítanunk apáddal, hogy elszöktél az egyik indián fiúval – mosolygott. Nem volt soha szigorú szülő, főleg nem, ha jók voltak a jegyeim.
- Rendben, akkor majd jövök.- kisétáltam és beszálltam a szeretett kocsimba, amely miután beindítottam halk dorombolással legurult a kocsifelhajtótól.
La Push felé vettem az irányt. Nagyjából 20 perc alatt oda is értem. Pár perccel hamarabb meg is érkeztem a megbeszéltnél. Stop! Nem is tudom, hogy hol lakik Dan. Tegnap nem nagyon figyeltem az utat visszafelé – eléggé sötét volt, a házukat pedig az erdőn keresztül közelítettük meg. Remélem, kapok útbaigazítást. A tengerpart felőli úton szerettem volna megközelíteni a házat, még ha nem tudom, merre is van, de láttam, hogy pár autó a parton parkol. Így megálltam én is mellettük és elindultam a partra. Még rossz időben is gyönyörű a tenger. Hullámok vadul csapkodtak, habosan, nagy erővel értek el a partot. Megláttam három alakot, akik épp felém tartottak.
Mikor közelebb értek, láttam, hogy az egyik Dan, de a másik két alakot nem ismertem. Dan már futott felém, míg a többiek megálltak.
- Szia! – köszönt még futtában.
- Hello! – hirtelen máris jókedvem lett, és megeresztettem egy mosolyt. A két fiú – akit persze már nem neveznék fiúnak- megindultak.
- Ők itt barátaim, Jacob és Harry.
- Sziaszto!k – vigyorogtam rájuk. Mindketten egy sortban voltak, a hajuk ugyanolyan rövid volt, mint Dané.
- Gyere üljünk le a partra, majd jönnek még páran!
Elindultunk pár uszadék fához. Hittem én. Helyette az egyik sziklában volt egy nagyobb bemélyedés féleség, majdhogy nem egy kisebb barlang, ami megvéd a hideg zuhanytól. Leültünk, mellém Dan ült és megfogta a kezem, amire más esetben másképp reagálnék, de nagyon is jólesett. Elég meleg volt a keze. Ránéztem és a szemében mérhetetlen szerelem csillogott. Rámosolyogtam és megszorítottam a meleg kezét. Nem tudom, hogy lehet ez. Hisz még nem is ismerem, de ha a közelében vagyok, biztonságban érzem magam. Megnyugtató a közelsége. Valahogy máris beleszerettem pedig még alig beszéltünk. Jacob a másik oldalamra ült, Dan mellé pedig Harry, aki épp pár uszadék fát gyújtott meg, amelyek gyönyörű kékeszöld színben pompáztak.
- Mesélte Dan, hogy tegnap ismert meg este és hazakísért. Mit kerestél odakint olyan későn, csak nem a nagy Ő-t vártad? - kacsintott rám Jacob. Ó, ha tudná, hogy kettőt is találtam. Csodálkoztam, hogy Emmettet nem említette meg Dan.
- Az egyik barátommal voltam kint beszélgetni – mondtam.
- Ki volt az? Ezt nem említette Dan – szúrós pillantást küldött a jobbomon ülő indiánra.
- Emmett Cullen – pirultam el. Jacob szája egy nagy O betűt formált, amin elkuncogtam magam.
Csönd lett. Senki sem akart igazán megszólalni. Harry elvolt magával, Jacob gondolkodó fejet vágott, Dan arcán pedig féltékenységet láttam. Ekkor egy gyönyörű bronz barna hajú lány libbent be – Nessie. De hát ő mit keres itt? Odaszaladt Jacobhoz.
- Szia Jake! – mosolygott majd csókot nyomott a szájára. Meglepődtem. Nessie-nek van barátja? Most én néztem elképedve és Jacob kuncogott fel.
- Nessie, ő itt Nina – mondta Jake.
- Emmett már mesélt rólad – mosolygott. Emmett, mintha évek teltek volna el a tegnap este óta. Nem is beszéltem vele, lehet, hogy fel kellene hívnom. De nem tudom a számát. Itt van Nessie majd elkérem tőle. De ez a mondat valahogy felvillanyozott, nem csak én gondolok sokat Emmettre.
- Igazán? - mosolyogtam. Jólesett.
- És, hogy álltok? Mert Emmett semmilyen részletet nem hajlandó kinyögni - mondta vigyorogva.
- Dan bevésődött – mondta Jake, majdhogy nem szomorúan reagált az előbb hallottakra, Dan pedig még féltékenyebb lett, ha ez egyáltalán lehetséges.
- Igen? És kibe? - kérdezte Nessie barátságosan.
- Nina a bevésődése – mondta Jake. Mi az a bevésődés? És mért kevernek bele?
- Hogy mi vagyok én? -kérdeztem kérdő tekintettel. Semmit sem értek.
- A bevésődésem, azaz a lelki társam – mondta kedvesen Dan. A lelki társa?
- Ilyenről még nem hallottam, pedig sok embert ismerek. És különben honnan tudjátok, hogy tényleg én vagyok az?- kérdeztem. Ez nekem bonyolult.
- Az embereknél nincs ilyen, hogy bevésődés. Csak a vérfarkasoknál, és ezt tudni lehet érezni, te is biztos érezted mikor megláttál– mondta várakozó arccal.
- Vérfarkasok – motyogtam révedt tekintettel. A világ kibillent alólam. Nem tudom, de valahogy hittem nekik. A feldolgozás már nehezebben ment, de azért mégis meg kellene bizonyosodni róla.
- Tényleg?- kérdeztem mindenkihez intézve a kérdést. Jacob bólintott.
Miféle hely ez? Tényleg létezhet egy olyan hely, ahol a mitikus szörnyek életre kelnek? Minden tündérmese igaz történeten alapszik?
Azt hittem mindjárt szétrobban a fejem. De hát mért olyan nagy ügy ez?- kérdezte egy hang a fejemben. Ez nekem most sok. A lelki társam egy vérfarkas. Gratulálok, Nina! Mindig csak bajt okozok. Iszonyat mérges voltam. És ideges. Csak egy jó meleg, puha ágyat akartam, amiben elalhatok, és mikor felkelek, rájövök, hogy ez csak álom volt. És akkor történt valami megmagyarázhatatlan – nem mintha ebben az 5 percben valami hihető is történt volna. Egy párna jelent meg előttem. Csak bámultam magam elé.
- Ki csinálta ezt? - kérdeztem feszülten. 5 perc csönd után Nessie szólalt meg.
- Azt hiszem te – mondta Nessie. Én? Hát persze és fogtündér is vagyok.
- Már hogy csinálná ő? - kérdezte Harry. Ez volt az első megnyilvánulása barlangban.
- A vámpíroknak néha vannak különleges képességeik, amelyek olykor olyan erősek, hogy emberként is megjelennek – mondta. Vámpírok? Mi? Az embernek nem elég egy mesehős az életében? Szerintem már az is sok.
- Na, valaki most magyarázzon el nekem mindent, különben elmegyek egy elmegyógyintézetbe- mondtam mérgesen.
- Nina – szólt Nessie -, mire gondoltál mielőtt megjelent a párna? - kérdezte.
- Azt hiszem arra, hogy egy puha, meleg ágyra vágyom, amiben ha elalszom és felkelek ez csak egy álom lesz – mondtam. Tényleg én csinálnám?
- Azt hiszem, megvan a válasz – mondta kedvesen. Újabb hosszú csend. Mindenki gondolkozott, és azt hiszem fel sem fogtam igazán mit mondott Nessie.
- Na, de most már tényleg meséljetek el mindent.
- Szóval – kezdett bele Jake – a Quileute legendák szerint, a törzsünkből a férfiak képesek farkassá válni, ha az egyetlen ellenségük megjelenik – mondta majd rámosolygott Nessie-re.
- És kik az ellenségeitek? - kérdeztem.
- Például én – mondta Nessie. Na, ezt most már tényleg nem értem. Zavarodott képet vághattam, mert Jake elnevette magát. Úristen, most jut el a tudatomig, hogy akkor Nessie vámpír. Megszólalt a belső vészcsengő és a lábam már rohant volna el, míg nem gondolkodtam el rajta, hogy ha bántani akarna, nem ülne itt ennyi vérfarkas között, mellesleg nem úgy néz, mint aki nap, mint nap embereket öl.
- Nessie az én lelki társam – mondta büszkén Jake – de ő csak félig vámpír. Régen a legjobb barátom, aki akkor még ember volt ,Bella beleszeretett Edwardba, a vérszopóba.
- Hé, tisztelettel az apám iránt – vigyorgott Nessie.
- A Cullenek nem isszák ki emberek vérét, kizárólag állatokkal táplálkoznak, azért vannak még itt. Bella kihordta még emberként Nessie-t, amibe majdnem belehalt, ezért Edward őt is átváltoztatta. Így lett az én szerelmem – mondta szerelmesen – a vérfarkasok pedig akkor változnak át, ha vámpír van a közelben. Nem öregszünk, addig, amíg farkasok vagyunk. Ha már nincs vámpírveszély eldönthetjük, hogy folytatjuk farkas formában tovább, vagy emberként akarjuk leélni a maradék életünket. És hát a farkasok egyik tulajdonsága a bevésődés.
- És most már Dannel kell leélnem az életem?- kérdeztem. Bevésődés ide, bevésődés oda én még ugyanúgy vonzódom Emmetthez. Nem tudom, miért szabályozza még egy ilyen „megtaláltam a lelki társam...” izé is az életem.
- Nem kötelező, nagyon ritkán fordul elő, hogy a bevésődés ellenkezik. Hiszen, miért ne élné le azzal az életét, aki a legjobban szereti, és akivel nagyon jól kijön – mondta Jacob.
- Hát, én azért sajnálom például Emmettet, ő szerette Ninát, ő mégis otthagyja, mert bevésődött, ez iszonyú lehet. Jake, te is biztos emlékszel Leahre – Én már megint nem tudok semmit. Mondjuk, azt hiszem ehhez ideje lesz hozzá szokni. De az megnyugtató, hogyha nem akarok farkas feleség lenni, akkor elmehetek, amikor csak akarok. Most már azt hiszem, kezdem feldolgozni az előbb hallottakat.Ami még megnyugtató, hogy Emmett szeret, ezzel a tudattal dobog tovább a szívem.
- Meséljetek még a farkasokról- mondtam kíváncsian, mire Dan száját egy nyugodt sóhaj hagyta el.
- Elég magas a hőmérsékletünk, amit gondolom észrevettél – mondta Dan, majd a kezünkre nézett és elmosolyodott.
- Gyorsan futunk, és nagyon gyorsan gyógyulunk – vette át a szót Harry és kacsintott egyet.
- Hát azt hiszem nekem mára ennyi elég volt – mondtam barátságosan, de hangomon érezhető volt, hogy feszült vagyok-, ha megengednétek, én felkapom ezt a párnát, mert tényleg szükségem van arra, hogy átgondoljam ezeket.
- Akkor, viszlát máskor – köszönt Nessie, majd a többiek is elmotyogtak egy köszönésfélét és Dannel elindultunk a kocsim felé. Az odavezető úton egyikünk sem szólalt meg, csak sétáltunk a parton a gondolatainkba merülve. A kocsihoz érve gyönyörű barna szemeivel fogva tartotta az enyémeket.
- Félsz tőlem? - kérdezte.
- Nem félek, csak egyszerre sok ez nekem – mondtam. Két keze közé fogta az arcomat, majd közelebb hajolt. Elakadt a lélegzetem. Forró ajkait gyöngéden az enyémekhez érintette. Forrni kezdett a vérem, vadul zihálva vettem a levegőt. Az egyik kezem a nyaka köré fontam, a másikkal görcsösen markoltam az általam előállított puha párnát. Közelebb húztam magamhoz. A mellkasunk összeért és perzselt a forró érintése, melytől megborzongtam. Elváltak ajkaink, majd rám mosolygott.
- Szia! - mondtam vidáman. Visszarántott magára majd ezt súgta a fülembe:
- Holnap találkozunk .
Nem értettem mire gondol, de nem is érdekelt. Akkor úgy is találkozunk majd. Hazavezettem, letusoltam majd magamra kaptam a pizsamám. Bebújtam az ágyba és a farkasokon és a vámpírokon járt az eszem. Szóval, Nessie Edward és Bella gyereke, akik vámpírok. Akkor Emmett is vámpír? Valószínű. De Jake azt mondta, hogy ők nem szívják ki az emberek vérét. Akkor nincs mitől félnem, nem? Azért mégis furcsa, hogy egy vámpírral beszélgettem, de legalább már értem, miért nem evett. Dan vérfarkas. Ezzel könnyebben megbírtam birkózni, mint a vámpírdologgal. Ekkor valami kaparó hangot hallottam az ablakból. Megijedtem. Nem mertem oda menni, ezért fülig húztam a takaróm. De elhatároztam, hogy nem lehetek olyan gyáva az után, hogy ma találkoztam pár vérfarkassal és egy vámpírral, ezért erőt gyűjtöttem, és kikászálódtam az ágyból. Lassan, és nagy nehezen odasétáltam az ablakhoz, ami nyitva volt. Valami hozzáért a vállamhoz, ezért megfordultam, és egy hatalmas alakot láttam meg. Nem láttam az arcát, ahhoz túl sötét volt. Sikítani akartam, de a férfi befogta a szám.
2009. november 26., csütörtök
5. fejezet Az este
Egész órán ezen gondolkodtam. Emmett vajon komolyan gondolta? Vagy lehet , hogy ő is csak egy sok közül pasi közül, akik így ejtik csapdába a lányok szívét? Remélem nem és azt is, hogy nem töri össze a szívem. Habár még nem ismerem, de nagyon szeretném. Hátha ez nem olyan lenne, mint a többi kapcsolatom. Nem mintha olyan sok lett volna. De az a két pasi is csak a szexre ment. Ez valami borzasztó. Sokat töprengtem rajta régen, hogy lesz-e egyáltalán olyan férfi az életemben, akit szerelemmel tudok szeretni, és nem csak a testem kell neki. Szeretném azt hinni, hogy ez nem olyan lesz, de még nem tudom megbízhatok-e Emmettben. Hisz mégiscsak megcsókolta Leilát. Jó, lehet, hogy hülyeség még mindig ezen rágódni mikor ma este találkozom vele. Csak Ő és én. Ez azért mégiscsak böki a csőröm. És ha tényleg komolyan gondolta, vagy ha csak féltékenységből csinálta az a csók akkor is számít valamit. Nekem. Csak bambultam magam elé egész órán és gondolkoztam. Kicsöngettek végre. Elindultam a kocsim felé, miközben elkezdtem kutatni a kocsikulcsomat. Mire megtaláltam már az ajtó előtt álltam. Beszálltam és haza hajtottam. A gondolataim valahol máshol jártak, így csodával határos módon nem ütöttem el semmilyen védtelen állatot, vagy semmi autó és önpusztító hadműveletet nem produkáltam.
Anya már otthon volt. Beköszöntem neki és feltrappoltam a szobámba. Ma nem volt sok leckém vagy tanulni valóm, így már két óra alatt végeztem. Egy kicsit éhes voltam, ezért lementem és bekaptam pár falatot. Mire végeztem már csak háromnegyed órám volt, hogy elkészüljek.
Gyorsan letusoltam rendbe szedtem magam. A szekrénynél elgondolkoztam, mit vegyek fel, hisz Emmett biztos valami szexit akarna, de az első randin inkább, úgy döntöttem, hogy valami kevésbé kihívót veszek fel. Egy kis sminkel dobtam fel az arcom. Már dudáltak is, vagyis már dudált is Emmett. Elköszöntem anyutól, majd kiléptem a bejárati ajtón. Emmett már ott várt a kocsinak dőlve. Köszöntem neki, majd mikor elindultam a kocsi felé ő finoman kinyitotta nekem az anyósülés ajtaját. Beszálltam, kis időre rá halkan legurultunk a kocsi felhajtóról.
Nina – szólított meg-, hova menjünk?
Nekem mindegy. Esetleg a parkba?
Aha, tudtam, hogy szeretnéd meglátogatni azt a bokrot amiről beszéltem – mondta vigyorogva. Majd a hátsó ülésre mutatott, amin plédek voltak- készültem. Nyugi csak vicc volt, de ha akarod őket használni nyugodtan.
Önelégült vigyor ült ki az arcára. Persze, szeretné használni...
Elég gyorsan ment hajtott, Forks fényei cikáztak el mellettünk, amíg oda nem értünk a parkhoz.
Elkezdett kutakodni a hátsó ülésen, majd előre vette a puha, színes plédeket és még mindig csak vigyorgott, ugyanúgy, mint előtte. Elindultunk a fenyő illatú tisztáson. A fű még vizes volt a tegnapi esőtől. A vízcseppeket csillogtak a Hold fényétől. Odaértünk egy tönkhöz, majd Emmett ráterített egy kockás új terítőt.
Amúgy tényleg kellenek a plédek.
Miért?- kérdeztem meglepődve. A végén ő is csak azt akarja.
Mert esti pikniket terveztem, ha beleegyezel – kacsintott rám.
Jó, nekem mindegy – ha veled vagyok...még jó, hogy nem mondtam ki hangosan a végén még elbízná magát – , és mit eszünk?
Hát... én semmit te pedig azt amit hoztam – mondta mosolyogva.
És te miért nem eszel?
Baj van a gyomrommal, de kezdek kilábalni belőle – mosolygott zavarban.
Hát ...jó. - Elkedzte kipakolni a kosár tartalmát. Nem hittem el amit mondott, de nem hittem, hogy bármit is kibírok ezzel kapcsolatban húzni belőle, úgyhogy inkább ráhagytam. Tele volt mindenféle finomsággal, de inkább süteményfélékkel a farönkre. Amíg én ettem ő csak nézett, de nem szólt egy szót sem, és én sem éreztem vágyat, hogy szólásra nyissam a szám, így csak csendben falatoztam a csokis süteményből. Emmett látta, hogy már nem eszek, ezért összepakolt és leterített egy plédet a földre. Hatalmas testével ráült és megütögette mellette a plédet. Én is elhelyezkedtem mellette. Valamin gondolkodott és már többször is szólásra nyitotta a száját, de hang nem jött ki rajta. Sokat kérdezett a családomról, de mikor én kérdeztem vissza nem igen akaródzott válaszolni, de azért néha sikerült egy-két dolgot kihúznom belőle. Megtudtam, hogy az édesapja orvos a helyi kórházban, az édesanyja pedig lakberendező. Beszélt a testvéreiről is. Azt mondta, hogy Alice szinte mindig vidám, Jasper lehetetlenül érzelmes, Edward őrülten szerelmes Bellába, és mindenért saját magát hibáztatja, akár úgy van akár nem. Bella régen nagyon ügyetlen és félénk volt, addig amíg nem találkozott Edwarddal.
És Nessie , pedig Nessie – fejezte be a mondandóját a családjáról egy kis gondolkozás után.
Nem furcsa, hogy úgy, szóval érted, együtt vannak? Hisz mégiscsak testvérek, ha nem is vér szerinti.
Nekünk ez már megszokott, vagyis miért adnánk fel a családunkat, mert szerelmesek vagyunk, vagy fordítva? Miért adnánk fel a szerelmünket mert családjuk van?- teljes mértékben komolyan gondolta. És kezdtem megérteni miről is beszél. Ha ő a fogadott testvérem lenne én sem adnám fel őt, hogy ne beszéljenek rólunk össze-vissza. Egy valami már nagyon birizgálta a gondolataimat. Miért védik úgy Nessiet, mintha bármelyik pillanatban fényesen ragyogó üvegszilánkokra hullhatna.
Mi az oka annak, hogy Nessie jóformán órára sem mehet kíséret nélkül? - Váratlanul érte a kérdésem.
Tudod mit? Ígérem elmondom, hogyha eljön az ideje.
Megígérte, szóval nekem ez is elég volt ahhoz, hogy ne kérdezősködjek róla.
Ha végeztél elmehetnénk kicsit sétálni, ha van hozzá kedved – mondta reménykedve. Ennek az arcnak még ha akartam volna sem bírtam ellenállni.
Már mehetünk sincs. Azt hiszem nem ártana egy kis kalóriaégetés. Egy hétre elegendő kaját tömtem magamba- Egyszer csak megjelent a semmiből az alacsony sötét hajú húga. Az arcán észrevehető volt némi feszültség, de mikor ránk nézett megnyugodott. Félre hívta Emmettet és halkan magyarázni kezdett valamit.
Engem is beavatnátok?- kérdezte felhúzott szemöldökkel.
Majd később most menjünk sétálni! Viszlát Alice! - mondta zavartan és kissé dühösen.
Mikor hátrafordultam, hogy elköszönjek én is Alice-től ködösen nézett előre. Amikor újra megpillantottam aranybarna szemeit és a fájdalmas ábrázatát, oda akartam hozzá szaladni és megkérdezni mi a baj. Ilyen elgyötört arcot nem valószínű, hogy láttam életem során. Hirtelen azt kezdte el kiabálni, hogy Jasper világfájdalmas képpel, majd természetfelettinek tűnő gyorsasággal elrohant. Mi? Hogy? Miért? Nem értem! Emmett felé fordultam, akinek már csak hűlt helyét láttam. Eltűnt, itt hagyott. Egyedül. Remek, ő is felültetett. Ráadásul a hülyeségekkel teli fejemmel, de valahogy nem bírtam rá haragudni. Muszáj gondolkodnom egy kicsit. Leülök a nedves fűre, hisz mit tehetnék? Haza sem bírok menni, mert Emmett hozott, aki lelépett. Azzal próbálom nyugtatgatni magam, hogy csak Alice után szaladt megnyugtatni. Reménykedem benne, de Alice miért rohant olyan gyorsan, olyan abnormálisan gyorsan? ÉS olyan furcsa volt a tekintete mielőtt azt kiabálta Jasper. Miért? Ilyet még nem láttam. És mi történt, hogy olyan fájdalmasan nézett? Válaszokat akartam, de ami az én agyamat illeti, nem hiszem, hogy valami szuperhősös történetnél értelmesebbet bírt volna kitalálni. Ha belegondolok, amit most bírtam csinálni az az ülés, de inkább lefeküdtem a nedvességtől csillogó fűre és bámultam a csillagokat valami elfogadható válasz után kutatva. Már vagy fél órája feküdhettem ott, pontosabban szundítva, amikor felriadtam valamiféle zajra.
Kinyitottam a szemem és egy fiút véltem felfedezni a sötétben az indián rezervátumból felém haladni.
Szia!- intett felém.
Öhm...Szia!- Megpróbáltam mosolyt kevés sikerrrel.
Mit csinálsz egyedül idekint? - Ekkor közelebb jött hozzám megláttam rövidre vágott barna haját. Az arca ovális és kerekdedek voltak a vonásai. Majd a szemére siklott a tekintettem. És megláttam a szeretettől csillogó barna boci szemeit. Valami mérhetetlen bizalom és szeretet fogott el irányába, pedig nem is ismerem. Elmosolyodott majd egy szeretetteljes pillantást küldött, amit tudatalattim számomra érthetetlen módon azonnal viszonozott. Mintha csak ő lenne számomra a világon...és Emmett. Nagy izmait ezüstösen világította meg a Hold fénye.
Az egyik barátommal jöttem, de sürgős elintéznivalója akadt, ezért el kellett sietnie, úgyhogy kocsi nélkül vagyok és egy tál süteménnyel – mondtam fintorogva.
Akkor gyere sétáljunk el La Push -ig, nincs messze és ott van a kocsim. Majd én hazaviszlek – ajánlotta. Akaratlanul is igent mondtam. Igent akartam mondani.
Besétáltunk az erdőbe. Párszor elbotlottam, de mindig megfogott...Várjunk csak! Még a nevét sem tudom, ezért hát kénytelen leszek megkérdezni tőle.
Amúgy mis is a neved? - legfőképp arra koncentrávla, hogy egyszerre tartsam meg az egyensúlyom és nézzek a ragyogóan csillogó szemébe.
Dan vagyok. És te?
Nina.– Küldtem felé egy mosolyt.
És kihagyott egy ilyen szép lányt egyedül?- Elpirultam.
Emmett Cullen – mondtam a szemébe nézve. A gyönyörű tekintete elkomorult.
Nem kellene vele foglalkoznod, főleg ha így magadra hagyott- Ellenkezni akartam, de neki valahogy nem bírtam ellent mondani, de pár szót azért sikerült kipréselnem magamból.
A húga jött, mert történt valami Jasperrel, a testvérükkel. Nem az ő hibája – védtem meg azt a nagy macit, még ha nehezemre is esett.
Akkor is figyelhetett volna jobban rád!- mondta felháborodva. Már La Push falujában voltunk, amikor vonyítást hallottam, amitől enyhén szólva megijedtem, de ekkor Dan megfogta a kezem. Jól esett, nem ellenkeztem. Olyan természetesnek tűnt. Bevezetett egy kis házba, ami a kert hátsó felében állt, elől van egy nagyobb, biztos a szülei élnek ott. A kunyhóban mindent fa burkolt.
Ülj le! Mindjárt jövök!- Leültem a barna bőr kanapéra és körül néztem. Minden olyan barátságos, családias és meleg volt. Pár fa faragott szobrot is észre lehet venni a kandallón, a polcokon, és egy nagyobbat ablak jobb oldalán. Kilépett a szobából a kocsikulccsal a kezében. A kocsihoz sétáltunk és beszálltunk, miután megkérdezte, hogy hol lakom. Beindította a motort és pillanatok alatt az utcánkban voltunk, amikor is megszólalt:
Holnap nem látogatnál meg La Push-ban? - kérdezte kicsit félénken. Félénken, pedig az ember azt hinné, hogy nincs amitől féljen. Persze, hogy meglátogatnám. Pont kapóra jön, hogy szombat lesz.
Hányra menjek? - húztam széles mosolyra a számat.
Délután hatra, mert később tábortüzet csinálunk a La Pushi srácokkal.
Rendben, benne vagyok. - Kiszálltam, majd bementem a sötét házba. Anyuék már biztos alszanak. Gyorsan letusoltam és rendbe szedtem magam, majd lefeküdtem aludni, nem nagy sikerrel. Folyton a nap eseményei jutottak az eszembe. Dan és Emmett. Rádöbbentem, hogy Dant is ugyanannyira kedvelem, mint Emmettet, nem mintha őt jobban ismerném, de valahogy egyikük oldalára sem billent az a fránya képzeletbeli mérleg. Kis idő után elnyomott az álom, azzal a tudattal, hogy azt hiszem szerelmes vagyok. Csak azt nem tudom, hogy kibe.
Anya már otthon volt. Beköszöntem neki és feltrappoltam a szobámba. Ma nem volt sok leckém vagy tanulni valóm, így már két óra alatt végeztem. Egy kicsit éhes voltam, ezért lementem és bekaptam pár falatot. Mire végeztem már csak háromnegyed órám volt, hogy elkészüljek.
Gyorsan letusoltam rendbe szedtem magam. A szekrénynél elgondolkoztam, mit vegyek fel, hisz Emmett biztos valami szexit akarna, de az első randin inkább, úgy döntöttem, hogy valami kevésbé kihívót veszek fel. Egy kis sminkel dobtam fel az arcom. Már dudáltak is, vagyis már dudált is Emmett. Elköszöntem anyutól, majd kiléptem a bejárati ajtón. Emmett már ott várt a kocsinak dőlve. Köszöntem neki, majd mikor elindultam a kocsi felé ő finoman kinyitotta nekem az anyósülés ajtaját. Beszálltam, kis időre rá halkan legurultunk a kocsi felhajtóról.
Nina – szólított meg-, hova menjünk?
Nekem mindegy. Esetleg a parkba?
Aha, tudtam, hogy szeretnéd meglátogatni azt a bokrot amiről beszéltem – mondta vigyorogva. Majd a hátsó ülésre mutatott, amin plédek voltak- készültem. Nyugi csak vicc volt, de ha akarod őket használni nyugodtan.
Önelégült vigyor ült ki az arcára. Persze, szeretné használni...
Elég gyorsan ment hajtott, Forks fényei cikáztak el mellettünk, amíg oda nem értünk a parkhoz.
Elkezdett kutakodni a hátsó ülésen, majd előre vette a puha, színes plédeket és még mindig csak vigyorgott, ugyanúgy, mint előtte. Elindultunk a fenyő illatú tisztáson. A fű még vizes volt a tegnapi esőtől. A vízcseppeket csillogtak a Hold fényétől. Odaértünk egy tönkhöz, majd Emmett ráterített egy kockás új terítőt.
Amúgy tényleg kellenek a plédek.
Miért?- kérdeztem meglepődve. A végén ő is csak azt akarja.
Mert esti pikniket terveztem, ha beleegyezel – kacsintott rám.
Jó, nekem mindegy – ha veled vagyok...még jó, hogy nem mondtam ki hangosan a végén még elbízná magát – , és mit eszünk?
Hát... én semmit te pedig azt amit hoztam – mondta mosolyogva.
És te miért nem eszel?
Baj van a gyomrommal, de kezdek kilábalni belőle – mosolygott zavarban.
Hát ...jó. - Elkedzte kipakolni a kosár tartalmát. Nem hittem el amit mondott, de nem hittem, hogy bármit is kibírok ezzel kapcsolatban húzni belőle, úgyhogy inkább ráhagytam. Tele volt mindenféle finomsággal, de inkább süteményfélékkel a farönkre. Amíg én ettem ő csak nézett, de nem szólt egy szót sem, és én sem éreztem vágyat, hogy szólásra nyissam a szám, így csak csendben falatoztam a csokis süteményből. Emmett látta, hogy már nem eszek, ezért összepakolt és leterített egy plédet a földre. Hatalmas testével ráült és megütögette mellette a plédet. Én is elhelyezkedtem mellette. Valamin gondolkodott és már többször is szólásra nyitotta a száját, de hang nem jött ki rajta. Sokat kérdezett a családomról, de mikor én kérdeztem vissza nem igen akaródzott válaszolni, de azért néha sikerült egy-két dolgot kihúznom belőle. Megtudtam, hogy az édesapja orvos a helyi kórházban, az édesanyja pedig lakberendező. Beszélt a testvéreiről is. Azt mondta, hogy Alice szinte mindig vidám, Jasper lehetetlenül érzelmes, Edward őrülten szerelmes Bellába, és mindenért saját magát hibáztatja, akár úgy van akár nem. Bella régen nagyon ügyetlen és félénk volt, addig amíg nem találkozott Edwarddal.
És Nessie , pedig Nessie – fejezte be a mondandóját a családjáról egy kis gondolkozás után.
Nem furcsa, hogy úgy, szóval érted, együtt vannak? Hisz mégiscsak testvérek, ha nem is vér szerinti.
Nekünk ez már megszokott, vagyis miért adnánk fel a családunkat, mert szerelmesek vagyunk, vagy fordítva? Miért adnánk fel a szerelmünket mert családjuk van?- teljes mértékben komolyan gondolta. És kezdtem megérteni miről is beszél. Ha ő a fogadott testvérem lenne én sem adnám fel őt, hogy ne beszéljenek rólunk össze-vissza. Egy valami már nagyon birizgálta a gondolataimat. Miért védik úgy Nessiet, mintha bármelyik pillanatban fényesen ragyogó üvegszilánkokra hullhatna.
Mi az oka annak, hogy Nessie jóformán órára sem mehet kíséret nélkül? - Váratlanul érte a kérdésem.
Tudod mit? Ígérem elmondom, hogyha eljön az ideje.
Megígérte, szóval nekem ez is elég volt ahhoz, hogy ne kérdezősködjek róla.
Ha végeztél elmehetnénk kicsit sétálni, ha van hozzá kedved – mondta reménykedve. Ennek az arcnak még ha akartam volna sem bírtam ellenállni.
Már mehetünk sincs. Azt hiszem nem ártana egy kis kalóriaégetés. Egy hétre elegendő kaját tömtem magamba- Egyszer csak megjelent a semmiből az alacsony sötét hajú húga. Az arcán észrevehető volt némi feszültség, de mikor ránk nézett megnyugodott. Félre hívta Emmettet és halkan magyarázni kezdett valamit.
Engem is beavatnátok?- kérdezte felhúzott szemöldökkel.
Majd később most menjünk sétálni! Viszlát Alice! - mondta zavartan és kissé dühösen.
Mikor hátrafordultam, hogy elköszönjek én is Alice-től ködösen nézett előre. Amikor újra megpillantottam aranybarna szemeit és a fájdalmas ábrázatát, oda akartam hozzá szaladni és megkérdezni mi a baj. Ilyen elgyötört arcot nem valószínű, hogy láttam életem során. Hirtelen azt kezdte el kiabálni, hogy Jasper világfájdalmas képpel, majd természetfelettinek tűnő gyorsasággal elrohant. Mi? Hogy? Miért? Nem értem! Emmett felé fordultam, akinek már csak hűlt helyét láttam. Eltűnt, itt hagyott. Egyedül. Remek, ő is felültetett. Ráadásul a hülyeségekkel teli fejemmel, de valahogy nem bírtam rá haragudni. Muszáj gondolkodnom egy kicsit. Leülök a nedves fűre, hisz mit tehetnék? Haza sem bírok menni, mert Emmett hozott, aki lelépett. Azzal próbálom nyugtatgatni magam, hogy csak Alice után szaladt megnyugtatni. Reménykedem benne, de Alice miért rohant olyan gyorsan, olyan abnormálisan gyorsan? ÉS olyan furcsa volt a tekintete mielőtt azt kiabálta Jasper. Miért? Ilyet még nem láttam. És mi történt, hogy olyan fájdalmasan nézett? Válaszokat akartam, de ami az én agyamat illeti, nem hiszem, hogy valami szuperhősös történetnél értelmesebbet bírt volna kitalálni. Ha belegondolok, amit most bírtam csinálni az az ülés, de inkább lefeküdtem a nedvességtől csillogó fűre és bámultam a csillagokat valami elfogadható válasz után kutatva. Már vagy fél órája feküdhettem ott, pontosabban szundítva, amikor felriadtam valamiféle zajra.
Kinyitottam a szemem és egy fiút véltem felfedezni a sötétben az indián rezervátumból felém haladni.
Szia!- intett felém.
Öhm...Szia!- Megpróbáltam mosolyt kevés sikerrrel.
Mit csinálsz egyedül idekint? - Ekkor közelebb jött hozzám megláttam rövidre vágott barna haját. Az arca ovális és kerekdedek voltak a vonásai. Majd a szemére siklott a tekintettem. És megláttam a szeretettől csillogó barna boci szemeit. Valami mérhetetlen bizalom és szeretet fogott el irányába, pedig nem is ismerem. Elmosolyodott majd egy szeretetteljes pillantást küldött, amit tudatalattim számomra érthetetlen módon azonnal viszonozott. Mintha csak ő lenne számomra a világon...és Emmett. Nagy izmait ezüstösen világította meg a Hold fénye.
Az egyik barátommal jöttem, de sürgős elintéznivalója akadt, ezért el kellett sietnie, úgyhogy kocsi nélkül vagyok és egy tál süteménnyel – mondtam fintorogva.
Akkor gyere sétáljunk el La Push -ig, nincs messze és ott van a kocsim. Majd én hazaviszlek – ajánlotta. Akaratlanul is igent mondtam. Igent akartam mondani.
Besétáltunk az erdőbe. Párszor elbotlottam, de mindig megfogott...Várjunk csak! Még a nevét sem tudom, ezért hát kénytelen leszek megkérdezni tőle.
Amúgy mis is a neved? - legfőképp arra koncentrávla, hogy egyszerre tartsam meg az egyensúlyom és nézzek a ragyogóan csillogó szemébe.
Dan vagyok. És te?
Nina.– Küldtem felé egy mosolyt.
És kihagyott egy ilyen szép lányt egyedül?- Elpirultam.
Emmett Cullen – mondtam a szemébe nézve. A gyönyörű tekintete elkomorult.
Nem kellene vele foglalkoznod, főleg ha így magadra hagyott- Ellenkezni akartam, de neki valahogy nem bírtam ellent mondani, de pár szót azért sikerült kipréselnem magamból.
A húga jött, mert történt valami Jasperrel, a testvérükkel. Nem az ő hibája – védtem meg azt a nagy macit, még ha nehezemre is esett.
Akkor is figyelhetett volna jobban rád!- mondta felháborodva. Már La Push falujában voltunk, amikor vonyítást hallottam, amitől enyhén szólva megijedtem, de ekkor Dan megfogta a kezem. Jól esett, nem ellenkeztem. Olyan természetesnek tűnt. Bevezetett egy kis házba, ami a kert hátsó felében állt, elől van egy nagyobb, biztos a szülei élnek ott. A kunyhóban mindent fa burkolt.
Ülj le! Mindjárt jövök!- Leültem a barna bőr kanapéra és körül néztem. Minden olyan barátságos, családias és meleg volt. Pár fa faragott szobrot is észre lehet venni a kandallón, a polcokon, és egy nagyobbat ablak jobb oldalán. Kilépett a szobából a kocsikulccsal a kezében. A kocsihoz sétáltunk és beszálltunk, miután megkérdezte, hogy hol lakom. Beindította a motort és pillanatok alatt az utcánkban voltunk, amikor is megszólalt:
Holnap nem látogatnál meg La Push-ban? - kérdezte kicsit félénken. Félénken, pedig az ember azt hinné, hogy nincs amitől féljen. Persze, hogy meglátogatnám. Pont kapóra jön, hogy szombat lesz.
Hányra menjek? - húztam széles mosolyra a számat.
Délután hatra, mert később tábortüzet csinálunk a La Pushi srácokkal.
Rendben, benne vagyok. - Kiszálltam, majd bementem a sötét házba. Anyuék már biztos alszanak. Gyorsan letusoltam és rendbe szedtem magam, majd lefeküdtem aludni, nem nagy sikerrel. Folyton a nap eseményei jutottak az eszembe. Dan és Emmett. Rádöbbentem, hogy Dant is ugyanannyira kedvelem, mint Emmettet, nem mintha őt jobban ismerném, de valahogy egyikük oldalára sem billent az a fránya képzeletbeli mérleg. Kis idő után elnyomott az álom, azzal a tudattal, hogy azt hiszem szerelmes vagyok. Csak azt nem tudom, hogy kibe.
2009. november 5., csütörtök
4. fejezet Ebéd
Már a Mercedesemben ültem. Elkalandoztak a gondolataim, és már megint Emmetthez lyukadtam ki. Gondolom mit gondolhat rólam. Most már mindegy is, hiszen valószínű össze fog jönni Leilával. Ő nem az a fajta, aki minden ok nélkül mindenkivel csókolózna. Ebben biztos voltam, pedig még nem is ismertem őt, amit nagyon sajnáltam. Ha pedig én tetszettem volna neki, akkor engem csókolt volna meg Leila helyett. Lucasnak sem kellett volna megcsókolnia, most Emmett biztos azt hiszi, hogy járok Lucassal. Már ott is voltam a sulinál. Elég gyorsan eltelt az idő. Beparkoltam, majd kiszálltam a kocsiból. Leila épp felém tartott. Na, még csak ez hiányzott. Ha az orrom alá dörgöli a csókját Emettel. Emmett azért tudhatná, hogy Leilának csak annyira kellenek a pasik, hogy lefeküdjön velük. De hisz honnan is tudná, hisz most költöztek ide, de azért ismerhetné az ilyen fajta lányokat. Szemétség lenne, ha elmondanám ezt Emmettnek, ezért nem is teszem, többre tartom én magam annál, minthogy ilyen módszerekhez kelljen nyúlnom. És hát ... nem is lenne hozzá bátorságom.
Szia! - köszönt oda.
Hello, Leila! - viszonoztam, kicsit unott arccal.
Jobban vagy már? - Úgy látszódott, mintha aggódott volna. Nem hiába az egyik legjobb barátnőm.
Persze, kutya bajom. És neked hogy telt az estéd? - kérdeztem még mindig kicsit unott arccal, de az utolsó szónál kicsit megrándultak az arcizmaim.
Jól, de tényleg nincs semmi bajod? - És tényleg aggódott. Ez persze jól esett, de nem felejtette el velem Emmettet.
És mi volt Emmettel? - most már nem bírtan elfojtani az érzéseimet és kíváncsiság és szomorúság ült ki az arcomra és a szememre.
Hát megcsókolt, de nem hiszem, hogy akarna tőlem bármit is. De kérdezett rólad és Lucasról a házunk előtt. Azt hitte, hogy jártok, de én felvilágosítottam – kacsintott rám - szerintem be kellene nála próbálkoznod.
Tényleg? De tudod, hogy én nem vagyok az a nyomulós fajta. És nem hiszem , hogy tetszenék neki, hisz nézz csak rá, és utána rám – vágtam gúnyos képet. Mondtam lehajtott szemmel. És tudtam, hogy ez igaz.
Jaj, ne csináld már ezt, Nina! A fél iskola szívesen járna veled, te pedig itt ülsz és azt hiszed csúnya vagy.
Na, jó, de akkor is. Emmett soha nem járna egy hozzám hasonló lánnyal. Ő egy teljesen más világ, mint én vagyok.
Egy próbát megér, maximum nem jön össze - mosolygott rám.
Talán – küldtem egy bizonytalan mosolyt - , de most még biztos nem. Most megyek társadalom ismeretre. Szia!
Elindultam a terem felé. A négyes teremben volt órám, úgyhogy át kellett szelnem az egész iskolát. Épp beléptem a terembe, mikor beleütköztem valami keménybe, mintha egy falnak sétáltam volna. És akkor felpillantottam. Emmett állt ott és én előtte lefagyott tekintettel bámultam aranybarna szemeibe.
Bo..Bocsi! - nyögtem ki nagy nehezen. Elég bizonytalannak hallatszott a hangom.
Semmi baj – mosolyodott el.
Odasétáltam a padomhoz és leültem. Kipakoltam a könyveimet, és elkezdtem átnézni a leckémet. A tanár besétált és bemutatta Emmettet, majd leültette mellém. Emmett elvigyorodott én pedig lesütöttem a szemem. Odasétált mellém és leült. Őrjítően jó illata volt. Hozzá akartam érni. Vonzotta a kezem az ellenállhatatlanul sima és tökéletes bőre. Muszáj volt megérintenem túlságosan nagy volt a kísértés, de türtőztettem magam. A szemem sarkából rápillantottam, és láttam, hogy ő is engem néz , ezért elkezdtem tanulmányozni a füzetemet, ugyanazzal a vággyal, mint előtte, őt figyeltem. Nem tudom, hogy ő is azt érzi-e amit én, de reméltem. Egyszerűen nem bírtam ki, de nem kellett sokat várnom, mert Emmettnek leesett a tolla. Mikor lehajolt hozzám ért. Jó kis mozdulat, nekem is eszembe juthatott volna. Iszonyatosan jól esett az érintése, de most még jobban kívántam.
Te is érzed amit én? - kérdezte kíváncsi arccal.
Azt hiszem, de te mit érzel? - kérdeztem pajzán mosollyal az arcomon. Hisz olyan aranyos, nem lehet neki ellenállni.
Olyan furcsa, mintha valahogy vonzana az érintésed. - Elmosolyodott. Egy kicsit zavarban volt.
Igen, nekem is és alig bírtam ki, hogy meg ne érintselek.
Én már nem bírtam ki.- Küldött felém egy pajzán vigyort. El sem bírom képzelni, hogy lehet ilyen tökéletes, és hogy szerethettem belé.
Hallom tetszem neked – vigyorodott el.
Vajon ki mondta el!? - Egy szem forgatás kíséretében elfordultam- Meg fogom egyszer ölni Leilát.
Én örülök neki, hogy elmondta – mondta mosolyogva.
Kicsöngettek, én összepakoltam a könyveimet, majd elindultam az ajtó felé. Mikor egy hideg kezet éreztem meg a derekamon. Nem a vállamon. Ez kicsit zavart, mivel hogy még nem is ismertem. Valahogy mégis többet akartam.
Te, Nina. Nem jönnél el ma velem sétálni egy kicsit? - kérdezte majd emelgetni kezdte a szemöldökét. Akaratlanul is elkezdtem nevetni.
Persze, Emmett, csak aztán nehogy pajzán dolgokra készülj és berángass egy bokorba – kacsintottam rá.
Nyugi, udvarias leszek előtte megkérdezem hogy szabad-e, ha igen berángatlak egy bokorba, ha pedig nem akkor egy fa mögé – mondta széles vigyorral az arcán.
Jaj, milyen kedves - Mondtam mosolyogva. - Akkor azt hiszem elfogadom a meghívást egy sétára.
Akkor hétre ott leszek nálad. - Majd indult is az órájába.
Én is követtem a példáját, és elindultam az órámra. Gyorsan eltelt a délelőtt. Elindultam az öltözőbe. Magamra kaptam a tesi pólóm és nadrágom, majd elindultam a tornaterembe. Kosárlabdáztunk, amit nagyon szerettem. Fontos benne a pontosság. A mi csapatunk nyert. Így jó érzéssel indultam vissza az öltözőbe. Felöltöztem, majd a folyosón elindultam a menza felé. Ott állt Emmett pár méterrel arrébb. Mikor meglátta, hogy közeledem elindult felém. Szívem hirtelen gyorsabb ütemet vett fel. Odaért, és csak sétált mellettem. Gondolkozott valamin.
Tudom, hogy nem ismersz még annyira, de én szeretném, hogy ez máshogy legyen. Elég közelről. Persze, csak ha te is így gondolod – mondta majd pajzán vigyor jelent meg az arcán. Na, nem hiszem, hogy nehéz lenne kitalálni min vigyorog.
Öhm... Persze, szeretnélek megismerni, de én nem az a fajta lány vagyok, akivel játszadozni lehet és nem a testiségre és olyannal sem szoktam járni aki csak a testiségre megy – mondtam félénken – , szóval jól gondold meg, hogy mit akarsz!
Azt már tudom, mit, vagyis kit akarok – kacsintott. Két lehetőség van. Álmodom vagy füvezek, mivel utóbbiról nem tudok valószínű álmodom. Nem mondtam semmit, annyira elkalandoztak a gondolataim. Ezért egy idő után megszólalt:
Nincs kedved velem ebédelni?
Szívesen, ha a testvéreid nem bánják. Hé, várjunk csak. Minek hívsz ebédelni, ha te úgysem eszel semmit? - kérdeztem kíváncsian . Ez tényleg érdekel. Amióta itt vannak még egy falatot sem láttam, hogy ettek volna. Erre ledöbbent.
Honnan veszed, hogy nem eszem? - várta a válaszom.
Máskor sem eszel semmit – válaszoltam unott hangon.
Csak nem figyelsz engem? - kérdezett csibészes vigyorával. Ettől a kijelentéstől nem bírtam nem elpirulni. Most elárultam magam. Ma tényleg nem működik az agyam. Különben meg , mi van akkor, ha nézem. Mindegy, mert ma este találkozom vele, és csak kettesben leszünk.
Szeretnéd? - kérdeztem kihívóan. Ez nem én vagyok. Most már biztos, hogy baj van az agyammal.
Igen, szeretném. És tudod mit szeretnék még? Azt, hogy este igent mondj a bokorra – kacsintott rám. Elnevetettem magam. Már a menzán voltunk. Fizettem majd Emmettel egy leültünk egy asztalhoz. Én elkezdtem enni az almám, Emmett pedig nézte, ahogy én eszem. Egyre idegesítőbb volt. Kezdjem ott, hogy miért pazarlom a vele töltött időmet arra, hogy egyem?
Ne nézz már, ahogy eszem – tettettem felháborodást.
Pedig aranyos vagy – mosolygott. Már elfogyott az almám, ezért felkezdtem egy banánt.
Különben te mért nem eszel? - Ha már elterelte a témát rákérdezek. - És most ne tereld a témát!
Ha így eszed azt a banánt nem birok másra koncentrálni -eresztett meg egy vigyort, mire belebokszoltam a vállába. Kőkemény és hideg volt. A kezem sajgott. Úgy lüktetett, hogy azt hittem felrobban.
Au!
Jaj, kell neked fitogtatni az erődet. Most mindenki minket bámul. Nem mintha eddig nem ezt csinálták volna, de most még azt hiszik bántalak is – mosolygott.
Na, most magyarázkodhatom nekik....
Dehogy is. Nem kell nekik magyarázkodnod. Te döntöd el , hogy mit mondasz el nekik – vigyorgott -, de azért, intim részleteket ne túl részletesen.
Na, mintha lenne olyan is . Mondjuk nem bántam volna.
Nincs is olyan – mondtam kicsit zavarban. De remélem lesz- tettem hozzá gondolatban. Persze nem olyan dolgokra gondoltam.
Akkor majd este – már megint ott van az arcán az a levakarhatatlan mosoly.
Ja, persze . Én megyek, mert még kémiám van. Szia! - köszöntem el, mert már láttam, hogy az ebédlő pár ember híján üres.
Szia. Plédet majd viszek én – és megint az a vigyor. Azt hiszem kémiából nem fogok érteni semmit ezek után.
Szia! - köszönt oda.
Hello, Leila! - viszonoztam, kicsit unott arccal.
Jobban vagy már? - Úgy látszódott, mintha aggódott volna. Nem hiába az egyik legjobb barátnőm.
Persze, kutya bajom. És neked hogy telt az estéd? - kérdeztem még mindig kicsit unott arccal, de az utolsó szónál kicsit megrándultak az arcizmaim.
Jól, de tényleg nincs semmi bajod? - És tényleg aggódott. Ez persze jól esett, de nem felejtette el velem Emmettet.
És mi volt Emmettel? - most már nem bírtan elfojtani az érzéseimet és kíváncsiság és szomorúság ült ki az arcomra és a szememre.
Hát megcsókolt, de nem hiszem, hogy akarna tőlem bármit is. De kérdezett rólad és Lucasról a házunk előtt. Azt hitte, hogy jártok, de én felvilágosítottam – kacsintott rám - szerintem be kellene nála próbálkoznod.
Tényleg? De tudod, hogy én nem vagyok az a nyomulós fajta. És nem hiszem , hogy tetszenék neki, hisz nézz csak rá, és utána rám – vágtam gúnyos képet. Mondtam lehajtott szemmel. És tudtam, hogy ez igaz.
Jaj, ne csináld már ezt, Nina! A fél iskola szívesen járna veled, te pedig itt ülsz és azt hiszed csúnya vagy.
Na, jó, de akkor is. Emmett soha nem járna egy hozzám hasonló lánnyal. Ő egy teljesen más világ, mint én vagyok.
Egy próbát megér, maximum nem jön össze - mosolygott rám.
Talán – küldtem egy bizonytalan mosolyt - , de most még biztos nem. Most megyek társadalom ismeretre. Szia!
Elindultam a terem felé. A négyes teremben volt órám, úgyhogy át kellett szelnem az egész iskolát. Épp beléptem a terembe, mikor beleütköztem valami keménybe, mintha egy falnak sétáltam volna. És akkor felpillantottam. Emmett állt ott és én előtte lefagyott tekintettel bámultam aranybarna szemeibe.
Bo..Bocsi! - nyögtem ki nagy nehezen. Elég bizonytalannak hallatszott a hangom.
Semmi baj – mosolyodott el.
Odasétáltam a padomhoz és leültem. Kipakoltam a könyveimet, és elkezdtem átnézni a leckémet. A tanár besétált és bemutatta Emmettet, majd leültette mellém. Emmett elvigyorodott én pedig lesütöttem a szemem. Odasétált mellém és leült. Őrjítően jó illata volt. Hozzá akartam érni. Vonzotta a kezem az ellenállhatatlanul sima és tökéletes bőre. Muszáj volt megérintenem túlságosan nagy volt a kísértés, de türtőztettem magam. A szemem sarkából rápillantottam, és láttam, hogy ő is engem néz , ezért elkezdtem tanulmányozni a füzetemet, ugyanazzal a vággyal, mint előtte, őt figyeltem. Nem tudom, hogy ő is azt érzi-e amit én, de reméltem. Egyszerűen nem bírtam ki, de nem kellett sokat várnom, mert Emmettnek leesett a tolla. Mikor lehajolt hozzám ért. Jó kis mozdulat, nekem is eszembe juthatott volna. Iszonyatosan jól esett az érintése, de most még jobban kívántam.
Te is érzed amit én? - kérdezte kíváncsi arccal.
Azt hiszem, de te mit érzel? - kérdeztem pajzán mosollyal az arcomon. Hisz olyan aranyos, nem lehet neki ellenállni.
Olyan furcsa, mintha valahogy vonzana az érintésed. - Elmosolyodott. Egy kicsit zavarban volt.
Igen, nekem is és alig bírtam ki, hogy meg ne érintselek.
Én már nem bírtam ki.- Küldött felém egy pajzán vigyort. El sem bírom képzelni, hogy lehet ilyen tökéletes, és hogy szerethettem belé.
Hallom tetszem neked – vigyorodott el.
Vajon ki mondta el!? - Egy szem forgatás kíséretében elfordultam- Meg fogom egyszer ölni Leilát.
Én örülök neki, hogy elmondta – mondta mosolyogva.
Kicsöngettek, én összepakoltam a könyveimet, majd elindultam az ajtó felé. Mikor egy hideg kezet éreztem meg a derekamon. Nem a vállamon. Ez kicsit zavart, mivel hogy még nem is ismertem. Valahogy mégis többet akartam.
Te, Nina. Nem jönnél el ma velem sétálni egy kicsit? - kérdezte majd emelgetni kezdte a szemöldökét. Akaratlanul is elkezdtem nevetni.
Persze, Emmett, csak aztán nehogy pajzán dolgokra készülj és berángass egy bokorba – kacsintottam rá.
Nyugi, udvarias leszek előtte megkérdezem hogy szabad-e, ha igen berángatlak egy bokorba, ha pedig nem akkor egy fa mögé – mondta széles vigyorral az arcán.
Jaj, milyen kedves - Mondtam mosolyogva. - Akkor azt hiszem elfogadom a meghívást egy sétára.
Akkor hétre ott leszek nálad. - Majd indult is az órájába.
Én is követtem a példáját, és elindultam az órámra. Gyorsan eltelt a délelőtt. Elindultam az öltözőbe. Magamra kaptam a tesi pólóm és nadrágom, majd elindultam a tornaterembe. Kosárlabdáztunk, amit nagyon szerettem. Fontos benne a pontosság. A mi csapatunk nyert. Így jó érzéssel indultam vissza az öltözőbe. Felöltöztem, majd a folyosón elindultam a menza felé. Ott állt Emmett pár méterrel arrébb. Mikor meglátta, hogy közeledem elindult felém. Szívem hirtelen gyorsabb ütemet vett fel. Odaért, és csak sétált mellettem. Gondolkozott valamin.
Tudom, hogy nem ismersz még annyira, de én szeretném, hogy ez máshogy legyen. Elég közelről. Persze, csak ha te is így gondolod – mondta majd pajzán vigyor jelent meg az arcán. Na, nem hiszem, hogy nehéz lenne kitalálni min vigyorog.
Öhm... Persze, szeretnélek megismerni, de én nem az a fajta lány vagyok, akivel játszadozni lehet és nem a testiségre és olyannal sem szoktam járni aki csak a testiségre megy – mondtam félénken – , szóval jól gondold meg, hogy mit akarsz!
Azt már tudom, mit, vagyis kit akarok – kacsintott. Két lehetőség van. Álmodom vagy füvezek, mivel utóbbiról nem tudok valószínű álmodom. Nem mondtam semmit, annyira elkalandoztak a gondolataim. Ezért egy idő után megszólalt:
Nincs kedved velem ebédelni?
Szívesen, ha a testvéreid nem bánják. Hé, várjunk csak. Minek hívsz ebédelni, ha te úgysem eszel semmit? - kérdeztem kíváncsian . Ez tényleg érdekel. Amióta itt vannak még egy falatot sem láttam, hogy ettek volna. Erre ledöbbent.
Honnan veszed, hogy nem eszem? - várta a válaszom.
Máskor sem eszel semmit – válaszoltam unott hangon.
Csak nem figyelsz engem? - kérdezett csibészes vigyorával. Ettől a kijelentéstől nem bírtam nem elpirulni. Most elárultam magam. Ma tényleg nem működik az agyam. Különben meg , mi van akkor, ha nézem. Mindegy, mert ma este találkozom vele, és csak kettesben leszünk.
Szeretnéd? - kérdeztem kihívóan. Ez nem én vagyok. Most már biztos, hogy baj van az agyammal.
Igen, szeretném. És tudod mit szeretnék még? Azt, hogy este igent mondj a bokorra – kacsintott rám. Elnevetettem magam. Már a menzán voltunk. Fizettem majd Emmettel egy leültünk egy asztalhoz. Én elkezdtem enni az almám, Emmett pedig nézte, ahogy én eszem. Egyre idegesítőbb volt. Kezdjem ott, hogy miért pazarlom a vele töltött időmet arra, hogy egyem?
Ne nézz már, ahogy eszem – tettettem felháborodást.
Pedig aranyos vagy – mosolygott. Már elfogyott az almám, ezért felkezdtem egy banánt.
Különben te mért nem eszel? - Ha már elterelte a témát rákérdezek. - És most ne tereld a témát!
Ha így eszed azt a banánt nem birok másra koncentrálni -eresztett meg egy vigyort, mire belebokszoltam a vállába. Kőkemény és hideg volt. A kezem sajgott. Úgy lüktetett, hogy azt hittem felrobban.
Au!
Jaj, kell neked fitogtatni az erődet. Most mindenki minket bámul. Nem mintha eddig nem ezt csinálták volna, de most még azt hiszik bántalak is – mosolygott.
Na, most magyarázkodhatom nekik....
Dehogy is. Nem kell nekik magyarázkodnod. Te döntöd el , hogy mit mondasz el nekik – vigyorgott -, de azért, intim részleteket ne túl részletesen.
Na, mintha lenne olyan is . Mondjuk nem bántam volna.
Nincs is olyan – mondtam kicsit zavarban. De remélem lesz- tettem hozzá gondolatban. Persze nem olyan dolgokra gondoltam.
Akkor majd este – már megint ott van az arcán az a levakarhatatlan mosoly.
Ja, persze . Én megyek, mert még kémiám van. Szia! - köszöntem el, mert már láttam, hogy az ebédlő pár ember híján üres.
Szia. Plédet majd viszek én – és megint az a vigyor. Azt hiszem kémiából nem fogok érteni semmit ezek után.
2009. október 29., csütörtök
3. fejezet "Happy end"
( Nina szemszöge )
Ez fantasztikus lesz. Ott lesz Lucas, aki az egyik legjobb barátom, de mégis olykor olyan idegesítő, hogy néha kedvem támadna, melegebb éghajlatra küldeni Nem érti azt a szót, hogy nem. De azt tisztelem benne, hogy nem próbálkozott be (egyetlen egy alkalom kivételével) és tiszteletben tartja az érzéseimet. De ezen kívül az egyik legjobb barátom, mindig ott van, ha baj van, ami persze Leiláról is elmondható, de Lucasszal majdnem öt évvel hamarabb lettünk barátok. Ők az én barátaim Lucas, aki reménytelenül immár tíz éve belém van esve és Leila, akinek, a perverziójának senki sem szab határt. Na, jó, azért nem olyan szörnyű. Az agyának ezt a felét néha már 5-10 percre is ki bírja kapcsolni.
Szóval az estére visszatérve már alig várom, Leila rányomul Emmettre, aki mellesleg iszonyat jó pasi. Nem tudom, hogy gondolta Leila, hogy összezár egy sötét terembe Lucasszal. Egyszer gondolta úgy Lucas (mellesleg elég rosszul), hogy most már ideje lépnie. Egyszer az ebédlőben próbálta meg a zseniális tervét, ami az volt, hogy megcsókol, miután becsöngetnek. De azt nem tervezte, hogy az egyik barátnője is ott ül majd. Mikor szegény lány ezt meglátta sírva kiszaladt az ebédlőből. Lucason kívül mindenki tudta, hogy tetszik a lánynak. Aztán persze kibékültek, oly annyira, hogy fél évig jártak.
Ránéztem az órára, ami már fél hetet mutatott. Órákig tudok gondolkozni. Gyorsan letusoltam majd nagy szenvedés árán kiválasztottam mit veszek fel. Felvettem a sötét csőszárú farmerem, és egy vörös felsőt, aminek nem volt háta. Persze teljesen felesleges volt a felső, hisz Forkshoz híven fel kell még vennem az elmaradhatatlan kabátot. Csöngettek. Valószínűleg Lucas az, úgy beszéltük meg, hogy idejön. Ne kelljen Emmettnek plusz köröket róni.
- Szia, Nina! Kész vagy?
- Hello, Lucas! Persze csak a kabátom és a cipőmet kell még felkapni.
- Rendben!
Felvettem a cipőmet és a kabátomat. Dudáltak. Valószínűleg Emmett és Leila érkezhettek meg. Lucasszal kiléptünk a bejárati ajtón és beszálltunk hátulra.
- Sziasztok! – köszönt Leila és Emmett kórusban.
- Hello! - köszöntünk mi is.
Az út hátralévő részében Leila Emmettnek csacsogott. Mi csak csendben gubbasztottunk hátul. A fényszóró sugarai követték az út vonalát. Szélsebesen, mint valami ócska játékban. De ez úgy látom nem zavart senkit, úgyhogy én sem tettem szóvá.
Seattle már teljes esti pompájában tündökölt, az üzletsorok ezernyi színű fénye, úgy cikázott el mellettünk, akár az üstökös csóvája. A plázába beérve megpillantottuk a rengeteg szórakozásra vágyó fiatalt. A jegypénztárak előtt tömött sorban várták a sorukat az emberek. Mi is beálltunk a sor végére. Úgy félórányi várakozás után sorra is kerültünk. Leila kiválasztott egy romantikus vígjátékot. Ezzel elrontotta a napom. Nem elég, hogy romantikus filmet nézünk, amit utálok, de mindezt még egyedül is kell tennem. Jó, nem egyedül, de mégis pasi nélkül. Esküszöm, mozi után megfojtom a csajt. Na, jó ez erős volt. Akkor mondjuk úgy, hogy megleckéztetem. Pont ez hiányzott a legjobban.
Beültünk a terembe. Lucas természetesen mellém ült. Leila a másik oldalamra és mellé pedig Emmett. A filmnek már majdnem vége. Mint minden romantikus filmnél happy end. És most jön a csók jelenet. Nézném a mozivásznat, ha Lucas feje nem takarná el előlem. Úristen, Lucas feje. Mit keres az ott? Na, ne! Nem gondolhatja komolyan! És megcsókolt. De szinte azonnal el is húzódott. Ránéztem Emmettre, aki minket nézett. Zavaromban csodálkoztam, hogy nem robbant szét a vörös arcom. Na, lesz mit megbeszélnem Lucasszal. Emmett döbbent arckifejezésén valami furcsát figyeltem meg. Megcsillant a szeme. Majd megcsókolta Leilát. Sírni akartam. Odaszóltam Lucasnak, hogy nem érzem jól magam, úgyhogy kimegyek a mosdóba. A válaszát meg sem vártam. Amikor kiértem a teremből rohanni kezdtem, de közben már súlyos könnycseppek gördültek le kipirult arcomon. Körülbelül még öt perc lehet látra a filmből. De hisz miért sírok? És miért ennyire? Hisz nem is ismerem még Emmettet. Lucasnak is miért kellett ilyen rosszkor időzítenie? Sőt. Egyáltalán nem is kellett volna ezt csinálnia. Megmondtam már neki, hogy én nem érzek többet iránta barátságnál. És mégis megpróbálta, de még milyen rosszkor. Most Emmett azt fogja hinni, hogy együtt vagyunk. Most már mindegy, megcsókolta Leilát. Hisz Leila már-már illegálisan szép. Ennél a gondolatnál éreztem, hogy újabb könnyek szöknek a szemembe. Na, jó ebből most már tényleg elég, hisz miből is remélhettem, hogy talán tetszem neki? Hisz ő olyan… Na, tessék, még szót sem találok rá. Odamentem a tükörhöz. Megmostam az arcom és kicsit rendbe hoztam a sminkem. Ekkor bejött Leila. Ő az egyik ember, akivel most nem akartam beszélni.
- Nina, jól vagy? - kérdezte, miközben megvizsgált a szemével. Nem nyújthattam túl szép látványt.
- Igen, csak nagyon fáj a fejem – mondtam.
- Gyere, hazaviszünk – Az lenne a legjobb, hogy ne kelljen senkivel sem beszélnem, de legalább az ő estéjüket ne rontsam el.
- Ne! Maradhatunk, elmegyünk vacsorázni, beszélgettek, én meg majd átvészelem valahogy.
- Dehogyis! Ne viccelj már, ha rosszul vagy haza megyünk és kész! - mondta meggyőzően.
- Köszönöm- majd az arcomra erőltettem egy mosolyt.
Mikor kiértünk megláttam Emmettet Lucasszal beszélgetni. El sem tudom képzelni miről lehetett szó. Majd megláttak és odajöttek hozzánk. Remek.
- Te sírsz? – Kérdezte döbbent arckifejezéssel Emmett. Észre sem vettem, a könnyeim alattomban kicsordultak. Gyorsan ledörzsöltem az arcomat, áruló nedvesség áztatta, le sem tagadhattam. Pedig muszáj valami kiskaput találnom.
- Öhm… Nem, csak nagyon melegem volt és megmostam az arcom - Olcsó kifogás, de nem jutott jobb az eszembe. Láttam az arcán, hogy nem hisz nekem, de nem kérdezősködött. Legalább megpróbáltam.
- Akkor megyünk? – kérdezte Leilát.
- Aha, indulhatunk is – Beszálltunk a kocsiba. Gyorsan hazaértünk. Lucast megint nálunk tették ki, ami pont kapóra jött. Majd elköszöntek és indultak tovább. Lucas már indult is volna haza.
- Lucas! Ne, várj! Azt hiszem, beszélnünk kellene.
- Jaj, Nina sajnálom azt a csókot. Én csak… egyszerűen nem bírtam parancsolni magamnak. Tudom, hogy megbeszéltük, hogy nincs köztünk semmi. És tényleg sajnálom – magyarázkodott.
- Jól van, jól van! Higgadj már le! Nem haragszom, de többet meg ne próbáld ugyan ezt!
- Sajnálom! Nem tudom mi üthetett belém. Nem fog többet előfordulni, ígérem.
És itt vége is lett a beszélgetésnek. Nem mondtam teljesen igazat Lucasnak. Haragudtam, de tudtam, hogy nem sokáig, hisz Lucasra nem lehet haragudni. Ő mindig jóban van mindenkivel. Kedves, aranyos okos. Úgyhogy nem nehéz neki. Anyuék már aludtak. Felmentem a fürdőszobába, ahol letusoltam fogat mostam és a többi feladatot is megejtettem.
Mikor kész lettem felmentem a szobámba és lefeküdtem 11 óra körül. Nem bírtam aludni. Folyton Emmett járt az eszemben. Egyszerűen kiakasztott, hogy megcsókolta Leilát, pedig ez várható is volt. Vonzódtam Emmett Cullenhez, egyszerűen magával ragadott, mint egy hullámvasút, amiből nem lehet kiszállni. Először még jó érzés, és vidám vagy, de szépen lassan ez az érzés elmúlik, és az unalom veszi át a helyét. Majd émelyegni kezdesz tőle. Ez fog történni velem is és a viszonzatlan érzéseimmel. Jó dolog szeretni valakit, addig, amíg már elviselhetetlenné nem válik, hogy nem viszonozzák azt. És nem lehet kiszállni, mint a többi diák szerelemből. Ebből nem.
Reggel fél hétkor csörgött az órám. Lementem reggelizni. Anya már elment dolgozni, de hagyott kint nekem pirítóst, kávét és az ebéd pénzt. Megreggeliztem, majd felmentem letusolni és a többi emberi teendőt elvégezni.
Felöltöztem és elindultam a suliba.
Ez fantasztikus lesz. Ott lesz Lucas, aki az egyik legjobb barátom, de mégis olykor olyan idegesítő, hogy néha kedvem támadna, melegebb éghajlatra küldeni Nem érti azt a szót, hogy nem. De azt tisztelem benne, hogy nem próbálkozott be (egyetlen egy alkalom kivételével) és tiszteletben tartja az érzéseimet. De ezen kívül az egyik legjobb barátom, mindig ott van, ha baj van, ami persze Leiláról is elmondható, de Lucasszal majdnem öt évvel hamarabb lettünk barátok. Ők az én barátaim Lucas, aki reménytelenül immár tíz éve belém van esve és Leila, akinek, a perverziójának senki sem szab határt. Na, jó, azért nem olyan szörnyű. Az agyának ezt a felét néha már 5-10 percre is ki bírja kapcsolni.
Szóval az estére visszatérve már alig várom, Leila rányomul Emmettre, aki mellesleg iszonyat jó pasi. Nem tudom, hogy gondolta Leila, hogy összezár egy sötét terembe Lucasszal. Egyszer gondolta úgy Lucas (mellesleg elég rosszul), hogy most már ideje lépnie. Egyszer az ebédlőben próbálta meg a zseniális tervét, ami az volt, hogy megcsókol, miután becsöngetnek. De azt nem tervezte, hogy az egyik barátnője is ott ül majd. Mikor szegény lány ezt meglátta sírva kiszaladt az ebédlőből. Lucason kívül mindenki tudta, hogy tetszik a lánynak. Aztán persze kibékültek, oly annyira, hogy fél évig jártak.
Ránéztem az órára, ami már fél hetet mutatott. Órákig tudok gondolkozni. Gyorsan letusoltam majd nagy szenvedés árán kiválasztottam mit veszek fel. Felvettem a sötét csőszárú farmerem, és egy vörös felsőt, aminek nem volt háta. Persze teljesen felesleges volt a felső, hisz Forkshoz híven fel kell még vennem az elmaradhatatlan kabátot. Csöngettek. Valószínűleg Lucas az, úgy beszéltük meg, hogy idejön. Ne kelljen Emmettnek plusz köröket róni.
- Szia, Nina! Kész vagy?
- Hello, Lucas! Persze csak a kabátom és a cipőmet kell még felkapni.
- Rendben!
Felvettem a cipőmet és a kabátomat. Dudáltak. Valószínűleg Emmett és Leila érkezhettek meg. Lucasszal kiléptünk a bejárati ajtón és beszálltunk hátulra.
- Sziasztok! – köszönt Leila és Emmett kórusban.
- Hello! - köszöntünk mi is.
Az út hátralévő részében Leila Emmettnek csacsogott. Mi csak csendben gubbasztottunk hátul. A fényszóró sugarai követték az út vonalát. Szélsebesen, mint valami ócska játékban. De ez úgy látom nem zavart senkit, úgyhogy én sem tettem szóvá.
Seattle már teljes esti pompájában tündökölt, az üzletsorok ezernyi színű fénye, úgy cikázott el mellettünk, akár az üstökös csóvája. A plázába beérve megpillantottuk a rengeteg szórakozásra vágyó fiatalt. A jegypénztárak előtt tömött sorban várták a sorukat az emberek. Mi is beálltunk a sor végére. Úgy félórányi várakozás után sorra is kerültünk. Leila kiválasztott egy romantikus vígjátékot. Ezzel elrontotta a napom. Nem elég, hogy romantikus filmet nézünk, amit utálok, de mindezt még egyedül is kell tennem. Jó, nem egyedül, de mégis pasi nélkül. Esküszöm, mozi után megfojtom a csajt. Na, jó ez erős volt. Akkor mondjuk úgy, hogy megleckéztetem. Pont ez hiányzott a legjobban.
Beültünk a terembe. Lucas természetesen mellém ült. Leila a másik oldalamra és mellé pedig Emmett. A filmnek már majdnem vége. Mint minden romantikus filmnél happy end. És most jön a csók jelenet. Nézném a mozivásznat, ha Lucas feje nem takarná el előlem. Úristen, Lucas feje. Mit keres az ott? Na, ne! Nem gondolhatja komolyan! És megcsókolt. De szinte azonnal el is húzódott. Ránéztem Emmettre, aki minket nézett. Zavaromban csodálkoztam, hogy nem robbant szét a vörös arcom. Na, lesz mit megbeszélnem Lucasszal. Emmett döbbent arckifejezésén valami furcsát figyeltem meg. Megcsillant a szeme. Majd megcsókolta Leilát. Sírni akartam. Odaszóltam Lucasnak, hogy nem érzem jól magam, úgyhogy kimegyek a mosdóba. A válaszát meg sem vártam. Amikor kiértem a teremből rohanni kezdtem, de közben már súlyos könnycseppek gördültek le kipirult arcomon. Körülbelül még öt perc lehet látra a filmből. De hisz miért sírok? És miért ennyire? Hisz nem is ismerem még Emmettet. Lucasnak is miért kellett ilyen rosszkor időzítenie? Sőt. Egyáltalán nem is kellett volna ezt csinálnia. Megmondtam már neki, hogy én nem érzek többet iránta barátságnál. És mégis megpróbálta, de még milyen rosszkor. Most Emmett azt fogja hinni, hogy együtt vagyunk. Most már mindegy, megcsókolta Leilát. Hisz Leila már-már illegálisan szép. Ennél a gondolatnál éreztem, hogy újabb könnyek szöknek a szemembe. Na, jó ebből most már tényleg elég, hisz miből is remélhettem, hogy talán tetszem neki? Hisz ő olyan… Na, tessék, még szót sem találok rá. Odamentem a tükörhöz. Megmostam az arcom és kicsit rendbe hoztam a sminkem. Ekkor bejött Leila. Ő az egyik ember, akivel most nem akartam beszélni.
- Nina, jól vagy? - kérdezte, miközben megvizsgált a szemével. Nem nyújthattam túl szép látványt.
- Igen, csak nagyon fáj a fejem – mondtam.
- Gyere, hazaviszünk – Az lenne a legjobb, hogy ne kelljen senkivel sem beszélnem, de legalább az ő estéjüket ne rontsam el.
- Ne! Maradhatunk, elmegyünk vacsorázni, beszélgettek, én meg majd átvészelem valahogy.
- Dehogyis! Ne viccelj már, ha rosszul vagy haza megyünk és kész! - mondta meggyőzően.
- Köszönöm- majd az arcomra erőltettem egy mosolyt.
Mikor kiértünk megláttam Emmettet Lucasszal beszélgetni. El sem tudom képzelni miről lehetett szó. Majd megláttak és odajöttek hozzánk. Remek.
- Te sírsz? – Kérdezte döbbent arckifejezéssel Emmett. Észre sem vettem, a könnyeim alattomban kicsordultak. Gyorsan ledörzsöltem az arcomat, áruló nedvesség áztatta, le sem tagadhattam. Pedig muszáj valami kiskaput találnom.
- Öhm… Nem, csak nagyon melegem volt és megmostam az arcom - Olcsó kifogás, de nem jutott jobb az eszembe. Láttam az arcán, hogy nem hisz nekem, de nem kérdezősködött. Legalább megpróbáltam.
- Akkor megyünk? – kérdezte Leilát.
- Aha, indulhatunk is – Beszálltunk a kocsiba. Gyorsan hazaértünk. Lucast megint nálunk tették ki, ami pont kapóra jött. Majd elköszöntek és indultak tovább. Lucas már indult is volna haza.
- Lucas! Ne, várj! Azt hiszem, beszélnünk kellene.
- Jaj, Nina sajnálom azt a csókot. Én csak… egyszerűen nem bírtam parancsolni magamnak. Tudom, hogy megbeszéltük, hogy nincs köztünk semmi. És tényleg sajnálom – magyarázkodott.
- Jól van, jól van! Higgadj már le! Nem haragszom, de többet meg ne próbáld ugyan ezt!
- Sajnálom! Nem tudom mi üthetett belém. Nem fog többet előfordulni, ígérem.
És itt vége is lett a beszélgetésnek. Nem mondtam teljesen igazat Lucasnak. Haragudtam, de tudtam, hogy nem sokáig, hisz Lucasra nem lehet haragudni. Ő mindig jóban van mindenkivel. Kedves, aranyos okos. Úgyhogy nem nehéz neki. Anyuék már aludtak. Felmentem a fürdőszobába, ahol letusoltam fogat mostam és a többi feladatot is megejtettem.
Mikor kész lettem felmentem a szobámba és lefeküdtem 11 óra körül. Nem bírtam aludni. Folyton Emmett járt az eszemben. Egyszerűen kiakasztott, hogy megcsókolta Leilát, pedig ez várható is volt. Vonzódtam Emmett Cullenhez, egyszerűen magával ragadott, mint egy hullámvasút, amiből nem lehet kiszállni. Először még jó érzés, és vidám vagy, de szépen lassan ez az érzés elmúlik, és az unalom veszi át a helyét. Majd émelyegni kezdesz tőle. Ez fog történni velem is és a viszonzatlan érzéseimmel. Jó dolog szeretni valakit, addig, amíg már elviselhetetlenné nem válik, hogy nem viszonozzák azt. És nem lehet kiszállni, mint a többi diák szerelemből. Ebből nem.
Reggel fél hétkor csörgött az órám. Lementem reggelizni. Anya már elment dolgozni, de hagyott kint nekem pirítóst, kávét és az ebéd pénzt. Megreggeliztem, majd felmentem letusolni és a többi emberi teendőt elvégezni.
Felöltöztem és elindultam a suliba.
2. fejezet Az ismeretlen érzés
Nem tudom, hogy miért érzek késztetést, hogy beszéljek vele. Nem is gondolkodom, egyszerűen csak ösztönösen odalépek és megszólítom. Ebben nincs semmi ésszerű. De miért?
Azt hiszem, mára hanyagolom ezt a kérdést és elmegyek vadászni, hogy kiszellőztessem a fejem. A tenger felől sós levegőt sodort a viharos szél. Az éjszaka olyan sötét volt, mint a pokol kútja. Futni kezdtem, és felszabadultnak éreztem magam, nagyon jólesett. Megéreztem egy medve illatát. Követni kezdtem, majd mikor elég közel kerültem hozzá hirtelen ráugrottam. A medve ijedtében le akarta tépni a fejem a mancsaival, a körmei átszakították a pólómat, és a bőrömet akarták felhasítani, kevés sikerrel. Elnevettem magam majd felkaptam és odébb hajítottam, majd rávetettem magam és belemélyesztettem a fogaim, mire a medve utoljára felhördült. A vére forró és nedves, csillapította a vérszomjam. Majd még elkaptam egy oroszlánt is, azután egész éjszaka csak futottam.
Reggel mikor visszaértem a házhoz, gyorsan letusoltam és felöltöztem, majd indultunk is az iskolába.
Alice egész úton, úgy vigyorgott, mintha egész nap vásárolgatott volna.
- Min vigyorogsz?
- Majd meglátod - és önelégült képet vágott.
Nem tudtam mire vélni, és úgyis azt mondta, hogy meglátom, szóval nincs min gondolkodni. Behajtottam az iskola parkolójába, gyorsan beparkoltam.
Elindultam biológiára Edwarddal és Bellával. Némán igyekeztünk az osztályterem elé. Mikor beértünk a terembe megpillantottam Ninát. Úgy látszik, van még egy közös órám vele, mellette pedig ott ült Leila és egy barna hajú srác. Nina épp a könyveit készítette elő, így nem látta mikor beértünk. Leila a sráccal beszélgetett, de mikor beértünk a terembe azonnal rám emelte a tekintetét, és megcsillant a szeme. Leültünk az utolsó szabad hármas padba, majd Nina felé néztem, aki már a házi feladatát hasonlította össze a Leiláéval. A szőke hajú lány megbökte, erre Nina morcos képpel fordult oda hozzá, míg a szőke hajú lány felém mutatott. Nina rám nézett, majd lesütötte a szemét. Megláttam a fekete, mélyen dekoltált felsőjét, mire elvigyorodtam. Beültünk a padba, majd rá két perce bejött a tanár is. Edward felkuncogott úgy, hogy csak én halljam, ezért megkérdeztem már tőle gondolatban, hogy min nevet:
- A kis csaj teljesen beléd van esve. – Ilyenkor, olyan jó lenne gondolatolvasónak lenni, pedig nem sokszor mondtam ilyet. Na, jó most sem mondtam, hanem gondoltam. Fejtsd már ki kicsit jobban - gondoltam.
- Rád gondol, mindig mikor csak hallom, na meg persze a szőke lány is, csak ő kicsit idősebb korosztálynak való gondolatokkal bombázza az elmém.
Rávigyorogtam Ninára és Leilára. A szőke lány is szép, de valahogy Nina jobban vonz. Lehet, hogy azért, mert sokkal titokzatosabb. Persze, kedvemre lennének azok az elképzelések, amikre Leila gondol, de én nem vagyok Edward. Mr. Önuralom. Meggyőződésem, hogy én cafatokra tépném, ha megpróbálnánk bármi ilyesmit.
- Esküszöm, mintha pornó filmet néznék… - mondta szemrehányóan,mintha én lennék a hibás, erre megforgattam a szemem.
Szerencsémre kicsöngettek, nem bírtam volna még ki 5 percet abból az unalmas órából. Épp kifelé jöttem, amikor megérintett valaki, és amikor hátranéztem megláttam, hogy Leila az fülig érő mosollyal az arcán.
- Szia, Emmett! Arra gondoltam elmehetnénk moziba páran Seattle-be. Nem jönnél velünk te is? - kérdezte kicsit bizonytalanul.
- Szia, Leila! Hát, nem tudom… Kik mennének és mikor?
- Nina, Lucas, én és remélhetőleg te. Szerintem ma este hétkor. Elpirult. Ő?
- Rendben, ott leszek nálatok hétre - jelentettem ki és elkértem a címét, majd Ninára néztem, aki a barna hajú sráccal beszélgetett. Talán ő Lucas?
- Köszönöm. Akkor este találkozunk.
Lucas? És miért beszélget vele ennyit Nina? Talán járnak, és Leila kettős randinak tervezte? De hisz én nem randira mondtam igent. Valószínű túlkomplikálom a helyzetet, hisz Edward azt mondja, Nina belém van esve. De attól még járhat Lucasszal. Hirtelen mintha féltékeny lettem volna. Lucasra? Nincs okom féltékenynek lenni, hisz semmi közöm Ninához, azon kívül, hogy ma ő is ott lesz a moziban. Még ha féltékeny lennék is, Edward azt mondja, hogy tetszem Ninának, szóval előnyben lennék. Úristen, nem kellene ezen a lányon ennyit agyalnom, a végén még vámpírokat megszégyenítő módon megfájdul a fejem.
A hazaérkezésem után leültem a tv elé és csak kapcsolgattam a csatornákat, miközben gondolkoztam. Amikor rátaláltam egy-egy jobb meccsre, az kizökkentett az elmélkedésből, szerencsére. De ugyanezt Edward is megejtette, úgy 6 óra környékén.
- Hé, Em! - lassan emberi tempóban felkeltem a kanapéról, majd odasétáltam hozzá.
- Mond.
- Úgy látom, tetszik neked Nina- mondta vigyorogva.
- Miből gondolod te ezt? - kérdeztem, mivel még én sem nagyon tudok róla. Az egy dolog, hogy sokat gondolok rá, de a családomra is sokat gondolok.
- Jaj, Istenem! Ne mond, hogy nem vetted észre. Azon gondolkodsz, hogy néz ki, és még féltékeny is vagy Lucasra.
- Tényleg jól néz ki az tény- megejtettem egy kaján vigyort és fekete kivágott felsőjére gondoltam, na meg a tartalmára -, de ő ember, én pedig nem te vagyok.
- Na, jó, szerintem mára elég volt ezekből a gondolatokból, mert még megőrülök. Te is inkább készülődj, mert tíz perc van hétig. - legyintett, majd még hozzátette magának - Ennyi perverz embert Forksban…
Igaza van, sietnem kell. Felszaladtam immár vámpírgyorsasággal és gyors letusoltam, majd felöltöztem. Lementem a garázsba, beszálltam a jeepbe, majd elindultam Leilához. Az eső esett, mint általában, ráadásul a köd is nagy volt. Feltekertem a fűtést, hogy ne fázzanak, majd ha odaérek. Kibámultam a szélvédőn, még így is jól kiláttam, hogy esik az eső. Lelassítottam, mivel már majdnem ott voltam Leiláék házánál. Leila már a fedett teraszon várt. Mikor megálltam kiszálltam, ő idesietett. Segítettem neki beülni az autóba majd én is elvégeztem ezt a feladatot.
- Szia!
- Szia, Leila! - rámosolyogtam. - Merre lakik Nina?
- Egyenesen majd jobbra és majd megmutatom melyik ház az. Lucas is ott van Ninánál.
Lucas és Nina. Talán csak nem volt, olyan alaptalan a feltételezésem. Lehet, hogy tényleg járnak, hisz ha nem, akkor Lucas mért nem Leilához ment, vagy mért nem mentünk el érte is külön? Most akkor tényleg féltékeny vagyok? Én még nem voltam féltékeny nem volt miért, hisz Rose már vámpírrá válásom óta szeretett. Úgy tettem, ahogy Nina mondta és meg is érkeztünk a házhoz. Dudálni kezdtem, hogy meghallják, hogy itt vagyunk, hisz az emberek füle nem olyan jó, főleg nem ilyen nagy esőben.
Azt hiszem, mára hanyagolom ezt a kérdést és elmegyek vadászni, hogy kiszellőztessem a fejem. A tenger felől sós levegőt sodort a viharos szél. Az éjszaka olyan sötét volt, mint a pokol kútja. Futni kezdtem, és felszabadultnak éreztem magam, nagyon jólesett. Megéreztem egy medve illatát. Követni kezdtem, majd mikor elég közel kerültem hozzá hirtelen ráugrottam. A medve ijedtében le akarta tépni a fejem a mancsaival, a körmei átszakították a pólómat, és a bőrömet akarták felhasítani, kevés sikerrel. Elnevettem magam majd felkaptam és odébb hajítottam, majd rávetettem magam és belemélyesztettem a fogaim, mire a medve utoljára felhördült. A vére forró és nedves, csillapította a vérszomjam. Majd még elkaptam egy oroszlánt is, azután egész éjszaka csak futottam.
Reggel mikor visszaértem a házhoz, gyorsan letusoltam és felöltöztem, majd indultunk is az iskolába.
Alice egész úton, úgy vigyorgott, mintha egész nap vásárolgatott volna.
- Min vigyorogsz?
- Majd meglátod - és önelégült képet vágott.
Nem tudtam mire vélni, és úgyis azt mondta, hogy meglátom, szóval nincs min gondolkodni. Behajtottam az iskola parkolójába, gyorsan beparkoltam.
Elindultam biológiára Edwarddal és Bellával. Némán igyekeztünk az osztályterem elé. Mikor beértünk a terembe megpillantottam Ninát. Úgy látszik, van még egy közös órám vele, mellette pedig ott ült Leila és egy barna hajú srác. Nina épp a könyveit készítette elő, így nem látta mikor beértünk. Leila a sráccal beszélgetett, de mikor beértünk a terembe azonnal rám emelte a tekintetét, és megcsillant a szeme. Leültünk az utolsó szabad hármas padba, majd Nina felé néztem, aki már a házi feladatát hasonlította össze a Leiláéval. A szőke hajú lány megbökte, erre Nina morcos képpel fordult oda hozzá, míg a szőke hajú lány felém mutatott. Nina rám nézett, majd lesütötte a szemét. Megláttam a fekete, mélyen dekoltált felsőjét, mire elvigyorodtam. Beültünk a padba, majd rá két perce bejött a tanár is. Edward felkuncogott úgy, hogy csak én halljam, ezért megkérdeztem már tőle gondolatban, hogy min nevet:
- A kis csaj teljesen beléd van esve. – Ilyenkor, olyan jó lenne gondolatolvasónak lenni, pedig nem sokszor mondtam ilyet. Na, jó most sem mondtam, hanem gondoltam. Fejtsd már ki kicsit jobban - gondoltam.
- Rád gondol, mindig mikor csak hallom, na meg persze a szőke lány is, csak ő kicsit idősebb korosztálynak való gondolatokkal bombázza az elmém.
Rávigyorogtam Ninára és Leilára. A szőke lány is szép, de valahogy Nina jobban vonz. Lehet, hogy azért, mert sokkal titokzatosabb. Persze, kedvemre lennének azok az elképzelések, amikre Leila gondol, de én nem vagyok Edward. Mr. Önuralom. Meggyőződésem, hogy én cafatokra tépném, ha megpróbálnánk bármi ilyesmit.
- Esküszöm, mintha pornó filmet néznék… - mondta szemrehányóan,mintha én lennék a hibás, erre megforgattam a szemem.
Szerencsémre kicsöngettek, nem bírtam volna még ki 5 percet abból az unalmas órából. Épp kifelé jöttem, amikor megérintett valaki, és amikor hátranéztem megláttam, hogy Leila az fülig érő mosollyal az arcán.
- Szia, Emmett! Arra gondoltam elmehetnénk moziba páran Seattle-be. Nem jönnél velünk te is? - kérdezte kicsit bizonytalanul.
- Szia, Leila! Hát, nem tudom… Kik mennének és mikor?
- Nina, Lucas, én és remélhetőleg te. Szerintem ma este hétkor. Elpirult. Ő?
- Rendben, ott leszek nálatok hétre - jelentettem ki és elkértem a címét, majd Ninára néztem, aki a barna hajú sráccal beszélgetett. Talán ő Lucas?
- Köszönöm. Akkor este találkozunk.
Lucas? És miért beszélget vele ennyit Nina? Talán járnak, és Leila kettős randinak tervezte? De hisz én nem randira mondtam igent. Valószínű túlkomplikálom a helyzetet, hisz Edward azt mondja, Nina belém van esve. De attól még járhat Lucasszal. Hirtelen mintha féltékeny lettem volna. Lucasra? Nincs okom féltékenynek lenni, hisz semmi közöm Ninához, azon kívül, hogy ma ő is ott lesz a moziban. Még ha féltékeny lennék is, Edward azt mondja, hogy tetszem Ninának, szóval előnyben lennék. Úristen, nem kellene ezen a lányon ennyit agyalnom, a végén még vámpírokat megszégyenítő módon megfájdul a fejem.
A hazaérkezésem után leültem a tv elé és csak kapcsolgattam a csatornákat, miközben gondolkoztam. Amikor rátaláltam egy-egy jobb meccsre, az kizökkentett az elmélkedésből, szerencsére. De ugyanezt Edward is megejtette, úgy 6 óra környékén.
- Hé, Em! - lassan emberi tempóban felkeltem a kanapéról, majd odasétáltam hozzá.
- Mond.
- Úgy látom, tetszik neked Nina- mondta vigyorogva.
- Miből gondolod te ezt? - kérdeztem, mivel még én sem nagyon tudok róla. Az egy dolog, hogy sokat gondolok rá, de a családomra is sokat gondolok.
- Jaj, Istenem! Ne mond, hogy nem vetted észre. Azon gondolkodsz, hogy néz ki, és még féltékeny is vagy Lucasra.
- Tényleg jól néz ki az tény- megejtettem egy kaján vigyort és fekete kivágott felsőjére gondoltam, na meg a tartalmára -, de ő ember, én pedig nem te vagyok.
- Na, jó, szerintem mára elég volt ezekből a gondolatokból, mert még megőrülök. Te is inkább készülődj, mert tíz perc van hétig. - legyintett, majd még hozzátette magának - Ennyi perverz embert Forksban…
Igaza van, sietnem kell. Felszaladtam immár vámpírgyorsasággal és gyors letusoltam, majd felöltöztem. Lementem a garázsba, beszálltam a jeepbe, majd elindultam Leilához. Az eső esett, mint általában, ráadásul a köd is nagy volt. Feltekertem a fűtést, hogy ne fázzanak, majd ha odaérek. Kibámultam a szélvédőn, még így is jól kiláttam, hogy esik az eső. Lelassítottam, mivel már majdnem ott voltam Leiláék házánál. Leila már a fedett teraszon várt. Mikor megálltam kiszálltam, ő idesietett. Segítettem neki beülni az autóba majd én is elvégeztem ezt a feladatot.
- Szia!
- Szia, Leila! - rámosolyogtam. - Merre lakik Nina?
- Egyenesen majd jobbra és majd megmutatom melyik ház az. Lucas is ott van Ninánál.
Lucas és Nina. Talán csak nem volt, olyan alaptalan a feltételezésem. Lehet, hogy tényleg járnak, hisz ha nem, akkor Lucas mért nem Leilához ment, vagy mért nem mentünk el érte is külön? Most akkor tényleg féltékeny vagyok? Én még nem voltam féltékeny nem volt miért, hisz Rose már vámpírrá válásom óta szeretett. Úgy tettem, ahogy Nina mondta és meg is érkeztünk a házhoz. Dudálni kezdtem, hogy meghallják, hogy itt vagyunk, hisz az emberek füle nem olyan jó, főleg nem ilyen nagy esőben.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
