5. fejezet Az este

Egész órán ezen gondolkodtam. Emmett vajon komolyan gondolta? Vagy lehet , hogy ő is csak egy sok közül pasi közül, akik így ejtik csapdába a lányok szívét? Remélem nem és azt is, hogy nem töri össze a szívem. Habár még nem ismerem, de nagyon szeretném. Hátha ez nem olyan lenne, mint a többi kapcsolatom. Nem mintha olyan sok lett volna. De az a két pasi is csak a szexre ment. Ez valami borzasztó. Sokat töprengtem rajta régen, hogy lesz-e egyáltalán olyan férfi az életemben, akit szerelemmel tudok szeretni, és nem csak a testem kell neki. Szeretném azt hinni, hogy ez nem olyan lesz, de még nem tudom megbízhatok-e Emmettben. Hisz mégiscsak megcsókolta Leilát. Jó, lehet, hogy hülyeség még mindig ezen rágódni mikor ma este találkozom vele. Csak Ő és én. Ez azért mégiscsak böki a csőröm. És ha tényleg komolyan gondolta, vagy ha csak féltékenységből csinálta az a csók akkor is számít valamit. Nekem. Csak bambultam magam elé egész órán és gondolkoztam. Kicsöngettek végre. Elindultam a kocsim felé, miközben elkezdtem kutatni a kocsikulcsomat. Mire megtaláltam már az ajtó előtt álltam. Beszálltam és haza hajtottam. A gondolataim valahol máshol jártak, így csodával határos módon nem ütöttem el semmilyen védtelen állatot, vagy semmi autó és önpusztító hadműveletet nem produkáltam.

Anya már otthon volt. Beköszöntem neki és feltrappoltam a szobámba. Ma nem volt sok leckém vagy tanulni valóm, így már két óra alatt végeztem. Egy kicsit éhes voltam, ezért lementem és bekaptam pár falatot. Mire végeztem már csak háromnegyed órám volt, hogy elkészüljek.
Gyorsan letusoltam rendbe szedtem magam. A szekrénynél elgondolkoztam, mit vegyek fel, hisz Emmett biztos valami szexit akarna, de az első randin inkább, úgy döntöttem, hogy valami kevésbé kihívót veszek fel. Egy kis sminkel dobtam fel az arcom. Már dudáltak is, vagyis már dudált is Emmett. Elköszöntem anyutól, majd kiléptem a bejárati ajtón. Emmett már ott várt a kocsinak dőlve. Köszöntem neki, majd mikor elindultam a kocsi felé ő finoman kinyitotta nekem az anyósülés ajtaját. Beszálltam, kis időre rá halkan legurultunk a kocsi felhajtóról.
Nina – szólított meg-, hova menjünk?
Nekem mindegy. Esetleg a parkba?
Aha, tudtam, hogy szeretnéd meglátogatni azt a bokrot amiről beszéltem – mondta vigyorogva. Majd a hátsó ülésre mutatott, amin plédek voltak- készültem. Nyugi csak vicc volt, de ha akarod őket használni nyugodtan.
Önelégült vigyor ült ki az arcára. Persze, szeretné használni...
Elég gyorsan ment hajtott, Forks fényei cikáztak el mellettünk, amíg oda nem értünk a parkhoz.
Elkezdett kutakodni a hátsó ülésen, majd előre vette a puha, színes plédeket és még mindig csak vigyorgott, ugyanúgy, mint előtte. Elindultunk a fenyő illatú tisztáson. A fű még vizes volt a tegnapi esőtől. A vízcseppeket csillogtak a Hold fényétől. Odaértünk egy tönkhöz, majd Emmett ráterített egy kockás új terítőt.
Amúgy tényleg kellenek a plédek.
Miért?- kérdeztem meglepődve. A végén ő is csak azt akarja.
Mert esti pikniket terveztem, ha beleegyezel – kacsintott rám.
Jó, nekem mindegy – ha veled vagyok...még jó, hogy nem mondtam ki hangosan a végén még elbízná magát – , és mit eszünk?
Hát... én semmit te pedig azt amit hoztam – mondta mosolyogva.
És te miért nem eszel?
Baj van a gyomrommal, de kezdek kilábalni belőle – mosolygott zavarban.
Hát ...jó. - Elkedzte kipakolni a kosár tartalmát. Nem hittem el amit mondott, de nem hittem, hogy bármit is kibírok ezzel kapcsolatban húzni belőle, úgyhogy inkább ráhagytam. Tele volt mindenféle finomsággal, de inkább süteményfélékkel a farönkre. Amíg én ettem ő csak nézett, de nem szólt egy szót sem, és én sem éreztem vágyat, hogy szólásra nyissam a szám, így csak csendben falatoztam a csokis süteményből. Emmett látta, hogy már nem eszek, ezért összepakolt és leterített egy plédet a földre. Hatalmas testével ráült és megütögette mellette a plédet. Én is elhelyezkedtem mellette. Valamin gondolkodott és már többször is szólásra nyitotta a száját, de hang nem jött ki rajta. Sokat kérdezett a családomról, de mikor én kérdeztem vissza nem igen akaródzott válaszolni, de azért néha sikerült egy-két dolgot kihúznom belőle. Megtudtam, hogy az édesapja orvos a helyi kórházban, az édesanyja pedig lakberendező. Beszélt a testvéreiről is. Azt mondta, hogy Alice szinte mindig vidám, Jasper lehetetlenül érzelmes, Edward őrülten szerelmes Bellába, és mindenért saját magát hibáztatja, akár úgy van akár nem. Bella régen nagyon ügyetlen és félénk volt, addig amíg nem találkozott Edwarddal.
És Nessie , pedig Nessie – fejezte be a mondandóját a családjáról egy kis gondolkozás után.
Nem furcsa, hogy úgy, szóval érted, együtt vannak? Hisz mégiscsak testvérek, ha nem is vér szerinti.
Nekünk ez már megszokott, vagyis miért adnánk fel a családunkat, mert szerelmesek vagyunk, vagy fordítva? Miért adnánk fel a szerelmünket mert családjuk van?- teljes mértékben komolyan gondolta. És kezdtem megérteni miről is beszél. Ha ő a fogadott testvérem lenne én sem adnám fel őt, hogy ne beszéljenek rólunk össze-vissza. Egy valami már nagyon birizgálta a gondolataimat. Miért védik úgy Nessiet, mintha bármelyik pillanatban fényesen ragyogó üvegszilánkokra hullhatna.
Mi az oka annak, hogy Nessie jóformán órára sem mehet kíséret nélkül? - Váratlanul érte a kérdésem.
Tudod mit? Ígérem elmondom, hogyha eljön az ideje.
Megígérte, szóval nekem ez is elég volt ahhoz, hogy ne kérdezősködjek róla.
Ha végeztél elmehetnénk kicsit sétálni, ha van hozzá kedved – mondta reménykedve. Ennek az arcnak még ha akartam volna sem bírtam ellenállni.
Már mehetünk sincs. Azt hiszem nem ártana egy kis kalóriaégetés. Egy hétre elegendő kaját tömtem magamba- Egyszer csak megjelent a semmiből az alacsony sötét hajú húga. Az arcán észrevehető volt némi feszültség, de mikor ránk nézett megnyugodott. Félre hívta Emmettet és halkan magyarázni kezdett valamit.
Engem is beavatnátok?- kérdezte felhúzott szemöldökkel.
Majd később most menjünk sétálni! Viszlát Alice! - mondta zavartan és kissé dühösen.
Mikor hátrafordultam, hogy elköszönjek én is Alice-től ködösen nézett előre. Amikor újra megpillantottam aranybarna szemeit és a fájdalmas ábrázatát, oda akartam hozzá szaladni és megkérdezni mi a baj. Ilyen elgyötört arcot nem valószínű, hogy láttam életem során. Hirtelen azt kezdte el kiabálni, hogy Jasper világfájdalmas képpel, majd természetfelettinek tűnő gyorsasággal elrohant. Mi? Hogy? Miért? Nem értem! Emmett felé fordultam, akinek már csak hűlt helyét láttam. Eltűnt, itt hagyott. Egyedül. Remek, ő is felültetett. Ráadásul a hülyeségekkel teli fejemmel, de valahogy nem bírtam rá haragudni. Muszáj gondolkodnom egy kicsit. Leülök a nedves fűre, hisz mit tehetnék? Haza sem bírok menni, mert Emmett hozott, aki lelépett. Azzal próbálom nyugtatgatni magam, hogy csak Alice után szaladt megnyugtatni. Reménykedem benne, de Alice miért rohant olyan gyorsan, olyan abnormálisan gyorsan? ÉS olyan furcsa volt a tekintete mielőtt azt kiabálta Jasper. Miért? Ilyet még nem láttam. És mi történt, hogy olyan fájdalmasan nézett? Válaszokat akartam, de ami az én agyamat illeti, nem hiszem, hogy valami szuperhősös történetnél értelmesebbet bírt volna kitalálni. Ha belegondolok, amit most bírtam csinálni az az ülés, de inkább lefeküdtem a nedvességtől csillogó fűre és bámultam a csillagokat valami elfogadható válasz után kutatva. Már vagy fél órája feküdhettem ott, pontosabban szundítva, amikor felriadtam valamiféle zajra.
Kinyitottam a szemem és egy fiút véltem felfedezni a sötétben az indián rezervátumból felém haladni.
Szia!- intett felém.
Öhm...Szia!- Megpróbáltam mosolyt kevés sikerrrel.
Mit csinálsz egyedül idekint? - Ekkor közelebb jött hozzám megláttam rövidre vágott barna haját. Az arca ovális és kerekdedek voltak a vonásai. Majd a szemére siklott a tekintettem. És megláttam a szeretettől csillogó barna boci szemeit. Valami mérhetetlen bizalom és szeretet fogott el irányába, pedig nem is ismerem. Elmosolyodott majd egy szeretetteljes pillantást küldött, amit tudatalattim számomra érthetetlen módon azonnal viszonozott. Mintha csak ő lenne számomra a világon...és Emmett. Nagy izmait ezüstösen világította meg a Hold fénye.
Az egyik barátommal jöttem, de sürgős elintéznivalója akadt, ezért el kellett sietnie, úgyhogy kocsi nélkül vagyok és egy tál süteménnyel – mondtam fintorogva.
Akkor gyere sétáljunk el La Push -ig, nincs messze és ott van a kocsim. Majd én hazaviszlek – ajánlotta. Akaratlanul is igent mondtam. Igent akartam mondani.
Besétáltunk az erdőbe. Párszor elbotlottam, de mindig megfogott...Várjunk csak! Még a nevét sem tudom, ezért hát kénytelen leszek megkérdezni tőle.
Amúgy mis is a neved? - legfőképp arra koncentrávla, hogy egyszerre tartsam meg az egyensúlyom és nézzek a ragyogóan csillogó szemébe.
Dan vagyok. És te?
Nina.– Küldtem felé egy mosolyt.
És kihagyott egy ilyen szép lányt egyedül?- Elpirultam.
Emmett Cullen – mondtam a szemébe nézve. A gyönyörű tekintete elkomorult.
Nem kellene vele foglalkoznod, főleg ha így magadra hagyott- Ellenkezni akartam, de neki valahogy nem bírtam ellent mondani, de pár szót azért sikerült kipréselnem magamból.
A húga jött, mert történt valami Jasperrel, a testvérükkel. Nem az ő hibája – védtem meg azt a nagy macit, még ha nehezemre is esett.
Akkor is figyelhetett volna jobban rád!- mondta felháborodva. Már La Push falujában voltunk, amikor vonyítást hallottam, amitől enyhén szólva megijedtem, de ekkor Dan megfogta a kezem. Jól esett, nem ellenkeztem. Olyan természetesnek tűnt. Bevezetett egy kis házba, ami a kert hátsó felében állt, elől van egy nagyobb, biztos a szülei élnek ott. A kunyhóban mindent fa burkolt.
Ülj le! Mindjárt jövök!- Leültem a barna bőr kanapéra és körül néztem. Minden olyan barátságos, családias és meleg volt. Pár fa faragott szobrot is észre lehet venni a kandallón, a polcokon, és egy nagyobbat ablak jobb oldalán. Kilépett a szobából a kocsikulccsal a kezében. A kocsihoz sétáltunk és beszálltunk, miután megkérdezte, hogy hol lakom. Beindította a motort és pillanatok alatt az utcánkban voltunk, amikor is megszólalt:
Holnap nem látogatnál meg La Push-ban? - kérdezte kicsit félénken. Félénken, pedig az ember azt hinné, hogy nincs amitől féljen. Persze, hogy meglátogatnám. Pont kapóra jön, hogy szombat lesz.
Hányra menjek? - húztam széles mosolyra a számat.
Délután hatra, mert később tábortüzet csinálunk a La Pushi srácokkal.
Rendben, benne vagyok. - Kiszálltam, majd bementem a sötét házba. Anyuék már biztos alszanak. Gyorsan letusoltam és rendbe szedtem magam, majd lefeküdtem aludni, nem nagy sikerrel. Folyton a nap eseményei jutottak az eszembe. Dan és Emmett. Rádöbbentem, hogy Dant is ugyanannyira kedvelem, mint Emmettet, nem mintha őt jobban ismerném, de valahogy egyikük oldalára sem billent az a fránya képzeletbeli mérleg. Kis idő után elnyomott az álom, azzal a tudattal, hogy azt hiszem szerelmes vagyok. Csak azt nem tudom, hogy kibe.

4. fejezet Ebéd

Már a Mercedesemben ültem. Elkalandoztak a gondolataim, és már megint Emmetthez lyukadtam ki. Gondolom mit gondolhat rólam. Most már mindegy is, hiszen valószínű össze fog jönni Leilával. Ő nem az a fajta, aki minden ok nélkül mindenkivel csókolózna. Ebben biztos voltam, pedig még nem is ismertem őt, amit nagyon sajnáltam. Ha pedig én tetszettem volna neki, akkor engem csókolt volna meg Leila helyett. Lucasnak sem kellett volna megcsókolnia, most Emmett biztos azt hiszi, hogy járok Lucassal. Már ott is voltam a sulinál. Elég gyorsan eltelt az idő. Beparkoltam, majd kiszálltam a kocsiból. Leila épp felém tartott. Na, még csak ez hiányzott. Ha az orrom alá dörgöli a csókját Emettel. Emmett azért tudhatná, hogy Leilának csak annyira kellenek a pasik, hogy lefeküdjön velük. De hisz honnan is tudná, hisz most költöztek ide, de azért ismerhetné az ilyen fajta lányokat. Szemétség lenne, ha elmondanám ezt Emmettnek, ezért nem is teszem, többre tartom én magam annál, minthogy ilyen módszerekhez kelljen nyúlnom. És hát ... nem is lenne hozzá bátorságom.

Szia! - köszönt oda.
Hello, Leila! - viszonoztam, kicsit unott arccal.
Jobban vagy már? - Úgy látszódott, mintha aggódott volna. Nem hiába az egyik legjobb barátnőm.
Persze, kutya bajom. És neked hogy telt az estéd? - kérdeztem még mindig kicsit unott arccal, de az utolsó szónál kicsit megrándultak az arcizmaim.
Jól, de tényleg nincs semmi bajod? - És tényleg aggódott. Ez persze jól esett, de nem felejtette el velem Emmettet.
És mi volt Emmettel? - most már nem bírtan elfojtani az érzéseimet és kíváncsiság és szomorúság ült ki az arcomra és a szememre.
Hát megcsókolt, de nem hiszem, hogy akarna tőlem bármit is. De kérdezett rólad és Lucasról a házunk előtt. Azt hitte, hogy jártok, de én felvilágosítottam – kacsintott rám - szerintem be kellene nála próbálkoznod.
Tényleg? De tudod, hogy én nem vagyok az a nyomulós fajta. És nem hiszem , hogy tetszenék neki, hisz nézz csak rá, és utána rám – vágtam gúnyos képet. Mondtam lehajtott szemmel. És tudtam, hogy ez igaz.
Jaj, ne csináld már ezt, Nina! A fél iskola szívesen járna veled, te pedig itt ülsz és azt hiszed csúnya vagy.
Na, jó, de akkor is. Emmett soha nem járna egy hozzám hasonló lánnyal. Ő egy teljesen más világ, mint én vagyok.
Egy próbát megér, maximum nem jön össze - mosolygott rám.
Talán – küldtem egy bizonytalan mosolyt - , de most még biztos nem. Most megyek társadalom ismeretre. Szia!

Elindultam a terem felé. A négyes teremben volt órám, úgyhogy át kellett szelnem az egész iskolát. Épp beléptem a terembe, mikor beleütköztem valami keménybe, mintha egy falnak sétáltam volna. És akkor felpillantottam. Emmett állt ott és én előtte lefagyott tekintettel bámultam aranybarna szemeibe.

Bo..Bocsi! - nyögtem ki nagy nehezen. Elég bizonytalannak hallatszott a hangom.
Semmi baj – mosolyodott el.

Odasétáltam a padomhoz és leültem. Kipakoltam a könyveimet, és elkezdtem átnézni a leckémet. A tanár besétált és bemutatta Emmettet, majd leültette mellém. Emmett elvigyorodott én pedig lesütöttem a szemem. Odasétált mellém és leült. Őrjítően jó illata volt. Hozzá akartam érni. Vonzotta a kezem az ellenállhatatlanul sima és tökéletes bőre. Muszáj volt megérintenem túlságosan nagy volt a kísértés, de türtőztettem magam. A szemem sarkából rápillantottam, és láttam, hogy ő is engem néz , ezért elkezdtem tanulmányozni a füzetemet, ugyanazzal a vággyal, mint előtte, őt figyeltem. Nem tudom, hogy ő is azt érzi-e amit én, de reméltem. Egyszerűen nem bírtam ki, de nem kellett sokat várnom, mert Emmettnek leesett a tolla. Mikor lehajolt hozzám ért. Jó kis mozdulat, nekem is eszembe juthatott volna. Iszonyatosan jól esett az érintése, de most még jobban kívántam.
Te is érzed amit én? - kérdezte kíváncsi arccal.
Azt hiszem, de te mit érzel? - kérdeztem pajzán mosollyal az arcomon. Hisz olyan aranyos, nem lehet neki ellenállni.
Olyan furcsa, mintha valahogy vonzana az érintésed. - Elmosolyodott. Egy kicsit zavarban volt.
Igen, nekem is és alig bírtam ki, hogy meg ne érintselek.
Én már nem bírtam ki.- Küldött felém egy pajzán vigyort. El sem bírom képzelni, hogy lehet ilyen tökéletes, és hogy szerethettem belé.
Hallom tetszem neked – vigyorodott el.
Vajon ki mondta el!? - Egy szem forgatás kíséretében elfordultam- Meg fogom egyszer ölni Leilát.
Én örülök neki, hogy elmondta – mondta mosolyogva.

Kicsöngettek, én összepakoltam a könyveimet, majd elindultam az ajtó felé. Mikor egy hideg kezet éreztem meg a derekamon. Nem a vállamon. Ez kicsit zavart, mivel hogy még nem is ismertem. Valahogy mégis többet akartam.
Te, Nina. Nem jönnél el ma velem sétálni egy kicsit? - kérdezte majd emelgetni kezdte a szemöldökét. Akaratlanul is elkezdtem nevetni.
Persze, Emmett, csak aztán nehogy pajzán dolgokra készülj és berángass egy bokorba – kacsintottam rá.
Nyugi, udvarias leszek előtte megkérdezem hogy szabad-e, ha igen berángatlak egy bokorba, ha pedig nem akkor egy fa mögé – mondta széles vigyorral az arcán.
Jaj, milyen kedves - Mondtam mosolyogva. - Akkor azt hiszem elfogadom a meghívást egy sétára.
Akkor hétre ott leszek nálad. - Majd indult is az órájába.
Én is követtem a példáját, és elindultam az órámra. Gyorsan eltelt a délelőtt. Elindultam az öltözőbe. Magamra kaptam a tesi pólóm és nadrágom, majd elindultam a tornaterembe. Kosárlabdáztunk, amit nagyon szerettem. Fontos benne a pontosság. A mi csapatunk nyert. Így jó érzéssel indultam vissza az öltözőbe. Felöltöztem, majd a folyosón elindultam a menza felé. Ott állt Emmett pár méterrel arrébb. Mikor meglátta, hogy közeledem elindult felém. Szívem hirtelen gyorsabb ütemet vett fel. Odaért, és csak sétált mellettem. Gondolkozott valamin.
Tudom, hogy nem ismersz még annyira, de én szeretném, hogy ez máshogy legyen. Elég közelről. Persze, csak ha te is így gondolod – mondta majd pajzán vigyor jelent meg az arcán. Na, nem hiszem, hogy nehéz lenne kitalálni min vigyorog.
Öhm... Persze, szeretnélek megismerni, de én nem az a fajta lány vagyok, akivel játszadozni lehet és nem a testiségre és olyannal sem szoktam járni aki csak a testiségre megy – mondtam félénken – , szóval jól gondold meg, hogy mit akarsz!
Azt már tudom, mit, vagyis kit akarok – kacsintott. Két lehetőség van. Álmodom vagy füvezek, mivel utóbbiról nem tudok valószínű álmodom. Nem mondtam semmit, annyira elkalandoztak a gondolataim. Ezért egy idő után megszólalt:
Nincs kedved velem ebédelni?
Szívesen, ha a testvéreid nem bánják. Hé, várjunk csak. Minek hívsz ebédelni, ha te úgysem eszel semmit? - kérdeztem kíváncsian . Ez tényleg érdekel. Amióta itt vannak még egy falatot sem láttam, hogy ettek volna. Erre ledöbbent.
Honnan veszed, hogy nem eszem? - várta a válaszom.
Máskor sem eszel semmit – válaszoltam unott hangon.
Csak nem figyelsz engem? - kérdezett csibészes vigyorával. Ettől a kijelentéstől nem bírtam nem elpirulni. Most elárultam magam. Ma tényleg nem működik az agyam. Különben meg , mi van akkor, ha nézem. Mindegy, mert ma este találkozom vele, és csak kettesben leszünk.
Szeretnéd? - kérdeztem kihívóan. Ez nem én vagyok. Most már biztos, hogy baj van az agyammal.
Igen, szeretném. És tudod mit szeretnék még? Azt, hogy este igent mondj a bokorra – kacsintott rám. Elnevetettem magam. Már a menzán voltunk. Fizettem majd Emmettel egy leültünk egy asztalhoz. Én elkezdtem enni az almám, Emmett pedig nézte, ahogy én eszem. Egyre idegesítőbb volt. Kezdjem ott, hogy miért pazarlom a vele töltött időmet arra, hogy egyem?
Ne nézz már, ahogy eszem – tettettem felháborodást.
Pedig aranyos vagy – mosolygott. Már elfogyott az almám, ezért felkezdtem egy banánt.
Különben te mért nem eszel? - Ha már elterelte a témát rákérdezek. - És most ne tereld a témát!
Ha így eszed azt a banánt nem birok másra koncentrálni -eresztett meg egy vigyort, mire belebokszoltam a vállába. Kőkemény és hideg volt. A kezem sajgott. Úgy lüktetett, hogy azt hittem felrobban.
Au!
Jaj, kell neked fitogtatni az erődet. Most mindenki minket bámul. Nem mintha eddig nem ezt csinálták volna, de most még azt hiszik bántalak is – mosolygott.
Na, most magyarázkodhatom nekik....
Dehogy is. Nem kell nekik magyarázkodnod. Te döntöd el , hogy mit mondasz el nekik – vigyorgott -, de azért, intim részleteket ne túl részletesen.
Na, mintha lenne olyan is . Mondjuk nem bántam volna.
Nincs is olyan – mondtam kicsit zavarban. De remélem lesz- tettem hozzá gondolatban. Persze nem olyan dolgokra gondoltam.
Akkor majd este – már megint ott van az arcán az a levakarhatatlan mosoly.
Ja, persze . Én megyek, mert még kémiám van. Szia! - köszöntem el, mert már láttam, hogy az ebédlő pár ember híján üres.
Szia. Plédet majd viszek én – és megint az a vigyor. Azt hiszem kémiából nem fogok érteni semmit ezek után.