3. fejezet "Happy end"

( Nina szemszöge )

Ez fantasztikus lesz. Ott lesz Lucas, aki az egyik legjobb barátom, de mégis olykor olyan idegesítő, hogy néha kedvem támadna, melegebb éghajlatra küldeni Nem érti azt a szót, hogy nem. De azt tisztelem benne, hogy nem próbálkozott be (egyetlen egy alkalom kivételével) és tiszteletben tartja az érzéseimet. De ezen kívül az egyik legjobb barátom, mindig ott van, ha baj van, ami persze Leiláról is elmondható, de Lucasszal majdnem öt évvel hamarabb lettünk barátok. Ők az én barátaim Lucas, aki reménytelenül immár tíz éve belém van esve és Leila, akinek, a perverziójának senki sem szab határt. Na, jó, azért nem olyan szörnyű. Az agyának ezt a felét néha már 5-10 percre is ki bírja kapcsolni.
Szóval az estére visszatérve már alig várom, Leila rányomul Emmettre, aki mellesleg iszonyat jó pasi. Nem tudom, hogy gondolta Leila, hogy összezár egy sötét terembe Lucasszal. Egyszer gondolta úgy Lucas (mellesleg elég rosszul), hogy most már ideje lépnie. Egyszer az ebédlőben próbálta meg a zseniális tervét, ami az volt, hogy megcsókol, miután becsöngetnek. De azt nem tervezte, hogy az egyik barátnője is ott ül majd. Mikor szegény lány ezt meglátta sírva kiszaladt az ebédlőből. Lucason kívül mindenki tudta, hogy tetszik a lánynak. Aztán persze kibékültek, oly annyira, hogy fél évig jártak.

Ránéztem az órára, ami már fél hetet mutatott. Órákig tudok gondolkozni. Gyorsan letusoltam majd nagy szenvedés árán kiválasztottam mit veszek fel. Felvettem a sötét csőszárú farmerem, és egy vörös felsőt, aminek nem volt háta. Persze teljesen felesleges volt a felső, hisz Forkshoz híven fel kell még vennem az elmaradhatatlan kabátot. Csöngettek. Valószínűleg Lucas az, úgy beszéltük meg, hogy idejön. Ne kelljen Emmettnek plusz köröket róni.

- Szia, Nina! Kész vagy?
- Hello, Lucas! Persze csak a kabátom és a cipőmet kell még felkapni.
- Rendben!

Felvettem a cipőmet és a kabátomat. Dudáltak. Valószínűleg Emmett és Leila érkezhettek meg. Lucasszal kiléptünk a bejárati ajtón és beszálltunk hátulra.

- Sziasztok! – köszönt Leila és Emmett kórusban.
- Hello! - köszöntünk mi is.

Az út hátralévő részében Leila Emmettnek csacsogott. Mi csak csendben gubbasztottunk hátul. A fényszóró sugarai követték az út vonalát. Szélsebesen, mint valami ócska játékban. De ez úgy látom nem zavart senkit, úgyhogy én sem tettem szóvá.
Seattle már teljes esti pompájában tündökölt, az üzletsorok ezernyi színű fénye, úgy cikázott el mellettünk, akár az üstökös csóvája. A plázába beérve megpillantottuk a rengeteg szórakozásra vágyó fiatalt. A jegypénztárak előtt tömött sorban várták a sorukat az emberek. Mi is beálltunk a sor végére. Úgy félórányi várakozás után sorra is kerültünk. Leila kiválasztott egy romantikus vígjátékot. Ezzel elrontotta a napom. Nem elég, hogy romantikus filmet nézünk, amit utálok, de mindezt még egyedül is kell tennem. Jó, nem egyedül, de mégis pasi nélkül. Esküszöm, mozi után megfojtom a csajt. Na, jó ez erős volt. Akkor mondjuk úgy, hogy megleckéztetem. Pont ez hiányzott a legjobban.

Beültünk a terembe. Lucas természetesen mellém ült. Leila a másik oldalamra és mellé pedig Emmett. A filmnek már majdnem vége. Mint minden romantikus filmnél happy end. És most jön a csók jelenet. Nézném a mozivásznat, ha Lucas feje nem takarná el előlem. Úristen, Lucas feje. Mit keres az ott? Na, ne! Nem gondolhatja komolyan! És megcsókolt. De szinte azonnal el is húzódott. Ránéztem Emmettre, aki minket nézett. Zavaromban csodálkoztam, hogy nem robbant szét a vörös arcom. Na, lesz mit megbeszélnem Lucasszal. Emmett döbbent arckifejezésén valami furcsát figyeltem meg. Megcsillant a szeme. Majd megcsókolta Leilát. Sírni akartam. Odaszóltam Lucasnak, hogy nem érzem jól magam, úgyhogy kimegyek a mosdóba. A válaszát meg sem vártam. Amikor kiértem a teremből rohanni kezdtem, de közben már súlyos könnycseppek gördültek le kipirult arcomon. Körülbelül még öt perc lehet látra a filmből. De hisz miért sírok? És miért ennyire? Hisz nem is ismerem még Emmettet. Lucasnak is miért kellett ilyen rosszkor időzítenie? Sőt. Egyáltalán nem is kellett volna ezt csinálnia. Megmondtam már neki, hogy én nem érzek többet iránta barátságnál. És mégis megpróbálta, de még milyen rosszkor. Most Emmett azt fogja hinni, hogy együtt vagyunk. Most már mindegy, megcsókolta Leilát. Hisz Leila már-már illegálisan szép. Ennél a gondolatnál éreztem, hogy újabb könnyek szöknek a szemembe. Na, jó ebből most már tényleg elég, hisz miből is remélhettem, hogy talán tetszem neki? Hisz ő olyan… Na, tessék, még szót sem találok rá. Odamentem a tükörhöz. Megmostam az arcom és kicsit rendbe hoztam a sminkem. Ekkor bejött Leila. Ő az egyik ember, akivel most nem akartam beszélni.

- Nina, jól vagy? - kérdezte, miközben megvizsgált a szemével. Nem nyújthattam túl szép látványt.
- Igen, csak nagyon fáj a fejem – mondtam.
- Gyere, hazaviszünk – Az lenne a legjobb, hogy ne kelljen senkivel sem beszélnem, de legalább az ő estéjüket ne rontsam el.
- Ne! Maradhatunk, elmegyünk vacsorázni, beszélgettek, én meg majd átvészelem valahogy.
- Dehogyis! Ne viccelj már, ha rosszul vagy haza megyünk és kész! - mondta meggyőzően.
- Köszönöm- majd az arcomra erőltettem egy mosolyt.

Mikor kiértünk megláttam Emmettet Lucasszal beszélgetni. El sem tudom képzelni miről lehetett szó. Majd megláttak és odajöttek hozzánk. Remek.

- Te sírsz? – Kérdezte döbbent arckifejezéssel Emmett. Észre sem vettem, a könnyeim alattomban kicsordultak. Gyorsan ledörzsöltem az arcomat, áruló nedvesség áztatta, le sem tagadhattam. Pedig muszáj valami kiskaput találnom.
- Öhm… Nem, csak nagyon melegem volt és megmostam az arcom - Olcsó kifogás, de nem jutott jobb az eszembe. Láttam az arcán, hogy nem hisz nekem, de nem kérdezősködött. Legalább megpróbáltam.
- Akkor megyünk? – kérdezte Leilát.
- Aha, indulhatunk is – Beszálltunk a kocsiba. Gyorsan hazaértünk. Lucast megint nálunk tették ki, ami pont kapóra jött. Majd elköszöntek és indultak tovább. Lucas már indult is volna haza.
- Lucas! Ne, várj! Azt hiszem, beszélnünk kellene.
- Jaj, Nina sajnálom azt a csókot. Én csak… egyszerűen nem bírtam parancsolni magamnak. Tudom, hogy megbeszéltük, hogy nincs köztünk semmi. És tényleg sajnálom – magyarázkodott.
- Jól van, jól van! Higgadj már le! Nem haragszom, de többet meg ne próbáld ugyan ezt!
- Sajnálom! Nem tudom mi üthetett belém. Nem fog többet előfordulni, ígérem.
És itt vége is lett a beszélgetésnek. Nem mondtam teljesen igazat Lucasnak. Haragudtam, de tudtam, hogy nem sokáig, hisz Lucasra nem lehet haragudni. Ő mindig jóban van mindenkivel. Kedves, aranyos okos. Úgyhogy nem nehéz neki. Anyuék már aludtak. Felmentem a fürdőszobába, ahol letusoltam fogat mostam és a többi feladatot is megejtettem.

Mikor kész lettem felmentem a szobámba és lefeküdtem 11 óra körül. Nem bírtam aludni. Folyton Emmett járt az eszemben. Egyszerűen kiakasztott, hogy megcsókolta Leilát, pedig ez várható is volt. Vonzódtam Emmett Cullenhez, egyszerűen magával ragadott, mint egy hullámvasút, amiből nem lehet kiszállni. Először még jó érzés, és vidám vagy, de szépen lassan ez az érzés elmúlik, és az unalom veszi át a helyét. Majd émelyegni kezdesz tőle. Ez fog történni velem is és a viszonzatlan érzéseimmel. Jó dolog szeretni valakit, addig, amíg már elviselhetetlenné nem válik, hogy nem viszonozzák azt. És nem lehet kiszállni, mint a többi diák szerelemből. Ebből nem.

Reggel fél hétkor csörgött az órám. Lementem reggelizni. Anya már elment dolgozni, de hagyott kint nekem pirítóst, kávét és az ebéd pénzt. Megreggeliztem, majd felmentem letusolni és a többi emberi teendőt elvégezni.
Felöltöztem és elindultam a suliba.