5. fejezet Az este

Egész órán ezen gondolkodtam. Emmett vajon komolyan gondolta? Vagy lehet , hogy ő is csak egy sok közül pasi közül, akik így ejtik csapdába a lányok szívét? Remélem nem és azt is, hogy nem töri össze a szívem. Habár még nem ismerem, de nagyon szeretném. Hátha ez nem olyan lenne, mint a többi kapcsolatom. Nem mintha olyan sok lett volna. De az a két pasi is csak a szexre ment. Ez valami borzasztó. Sokat töprengtem rajta régen, hogy lesz-e egyáltalán olyan férfi az életemben, akit szerelemmel tudok szeretni, és nem csak a testem kell neki. Szeretném azt hinni, hogy ez nem olyan lesz, de még nem tudom megbízhatok-e Emmettben. Hisz mégiscsak megcsókolta Leilát. Jó, lehet, hogy hülyeség még mindig ezen rágódni mikor ma este találkozom vele. Csak Ő és én. Ez azért mégiscsak böki a csőröm. És ha tényleg komolyan gondolta, vagy ha csak féltékenységből csinálta az a csók akkor is számít valamit. Nekem. Csak bambultam magam elé egész órán és gondolkoztam. Kicsöngettek végre. Elindultam a kocsim felé, miközben elkezdtem kutatni a kocsikulcsomat. Mire megtaláltam már az ajtó előtt álltam. Beszálltam és haza hajtottam. A gondolataim valahol máshol jártak, így csodával határos módon nem ütöttem el semmilyen védtelen állatot, vagy semmi autó és önpusztító hadműveletet nem produkáltam.

Anya már otthon volt. Beköszöntem neki és feltrappoltam a szobámba. Ma nem volt sok leckém vagy tanulni valóm, így már két óra alatt végeztem. Egy kicsit éhes voltam, ezért lementem és bekaptam pár falatot. Mire végeztem már csak háromnegyed órám volt, hogy elkészüljek.
Gyorsan letusoltam rendbe szedtem magam. A szekrénynél elgondolkoztam, mit vegyek fel, hisz Emmett biztos valami szexit akarna, de az első randin inkább, úgy döntöttem, hogy valami kevésbé kihívót veszek fel. Egy kis sminkel dobtam fel az arcom. Már dudáltak is, vagyis már dudált is Emmett. Elköszöntem anyutól, majd kiléptem a bejárati ajtón. Emmett már ott várt a kocsinak dőlve. Köszöntem neki, majd mikor elindultam a kocsi felé ő finoman kinyitotta nekem az anyósülés ajtaját. Beszálltam, kis időre rá halkan legurultunk a kocsi felhajtóról.
Nina – szólított meg-, hova menjünk?
Nekem mindegy. Esetleg a parkba?
Aha, tudtam, hogy szeretnéd meglátogatni azt a bokrot amiről beszéltem – mondta vigyorogva. Majd a hátsó ülésre mutatott, amin plédek voltak- készültem. Nyugi csak vicc volt, de ha akarod őket használni nyugodtan.
Önelégült vigyor ült ki az arcára. Persze, szeretné használni...
Elég gyorsan ment hajtott, Forks fényei cikáztak el mellettünk, amíg oda nem értünk a parkhoz.
Elkezdett kutakodni a hátsó ülésen, majd előre vette a puha, színes plédeket és még mindig csak vigyorgott, ugyanúgy, mint előtte. Elindultunk a fenyő illatú tisztáson. A fű még vizes volt a tegnapi esőtől. A vízcseppeket csillogtak a Hold fényétől. Odaértünk egy tönkhöz, majd Emmett ráterített egy kockás új terítőt.
Amúgy tényleg kellenek a plédek.
Miért?- kérdeztem meglepődve. A végén ő is csak azt akarja.
Mert esti pikniket terveztem, ha beleegyezel – kacsintott rám.
Jó, nekem mindegy – ha veled vagyok...még jó, hogy nem mondtam ki hangosan a végén még elbízná magát – , és mit eszünk?
Hát... én semmit te pedig azt amit hoztam – mondta mosolyogva.
És te miért nem eszel?
Baj van a gyomrommal, de kezdek kilábalni belőle – mosolygott zavarban.
Hát ...jó. - Elkedzte kipakolni a kosár tartalmát. Nem hittem el amit mondott, de nem hittem, hogy bármit is kibírok ezzel kapcsolatban húzni belőle, úgyhogy inkább ráhagytam. Tele volt mindenféle finomsággal, de inkább süteményfélékkel a farönkre. Amíg én ettem ő csak nézett, de nem szólt egy szót sem, és én sem éreztem vágyat, hogy szólásra nyissam a szám, így csak csendben falatoztam a csokis süteményből. Emmett látta, hogy már nem eszek, ezért összepakolt és leterített egy plédet a földre. Hatalmas testével ráült és megütögette mellette a plédet. Én is elhelyezkedtem mellette. Valamin gondolkodott és már többször is szólásra nyitotta a száját, de hang nem jött ki rajta. Sokat kérdezett a családomról, de mikor én kérdeztem vissza nem igen akaródzott válaszolni, de azért néha sikerült egy-két dolgot kihúznom belőle. Megtudtam, hogy az édesapja orvos a helyi kórházban, az édesanyja pedig lakberendező. Beszélt a testvéreiről is. Azt mondta, hogy Alice szinte mindig vidám, Jasper lehetetlenül érzelmes, Edward őrülten szerelmes Bellába, és mindenért saját magát hibáztatja, akár úgy van akár nem. Bella régen nagyon ügyetlen és félénk volt, addig amíg nem találkozott Edwarddal.
És Nessie , pedig Nessie – fejezte be a mondandóját a családjáról egy kis gondolkozás után.
Nem furcsa, hogy úgy, szóval érted, együtt vannak? Hisz mégiscsak testvérek, ha nem is vér szerinti.
Nekünk ez már megszokott, vagyis miért adnánk fel a családunkat, mert szerelmesek vagyunk, vagy fordítva? Miért adnánk fel a szerelmünket mert családjuk van?- teljes mértékben komolyan gondolta. És kezdtem megérteni miről is beszél. Ha ő a fogadott testvérem lenne én sem adnám fel őt, hogy ne beszéljenek rólunk össze-vissza. Egy valami már nagyon birizgálta a gondolataimat. Miért védik úgy Nessiet, mintha bármelyik pillanatban fényesen ragyogó üvegszilánkokra hullhatna.
Mi az oka annak, hogy Nessie jóformán órára sem mehet kíséret nélkül? - Váratlanul érte a kérdésem.
Tudod mit? Ígérem elmondom, hogyha eljön az ideje.
Megígérte, szóval nekem ez is elég volt ahhoz, hogy ne kérdezősködjek róla.
Ha végeztél elmehetnénk kicsit sétálni, ha van hozzá kedved – mondta reménykedve. Ennek az arcnak még ha akartam volna sem bírtam ellenállni.
Már mehetünk sincs. Azt hiszem nem ártana egy kis kalóriaégetés. Egy hétre elegendő kaját tömtem magamba- Egyszer csak megjelent a semmiből az alacsony sötét hajú húga. Az arcán észrevehető volt némi feszültség, de mikor ránk nézett megnyugodott. Félre hívta Emmettet és halkan magyarázni kezdett valamit.
Engem is beavatnátok?- kérdezte felhúzott szemöldökkel.
Majd később most menjünk sétálni! Viszlát Alice! - mondta zavartan és kissé dühösen.
Mikor hátrafordultam, hogy elköszönjek én is Alice-től ködösen nézett előre. Amikor újra megpillantottam aranybarna szemeit és a fájdalmas ábrázatát, oda akartam hozzá szaladni és megkérdezni mi a baj. Ilyen elgyötört arcot nem valószínű, hogy láttam életem során. Hirtelen azt kezdte el kiabálni, hogy Jasper világfájdalmas képpel, majd természetfelettinek tűnő gyorsasággal elrohant. Mi? Hogy? Miért? Nem értem! Emmett felé fordultam, akinek már csak hűlt helyét láttam. Eltűnt, itt hagyott. Egyedül. Remek, ő is felültetett. Ráadásul a hülyeségekkel teli fejemmel, de valahogy nem bírtam rá haragudni. Muszáj gondolkodnom egy kicsit. Leülök a nedves fűre, hisz mit tehetnék? Haza sem bírok menni, mert Emmett hozott, aki lelépett. Azzal próbálom nyugtatgatni magam, hogy csak Alice után szaladt megnyugtatni. Reménykedem benne, de Alice miért rohant olyan gyorsan, olyan abnormálisan gyorsan? ÉS olyan furcsa volt a tekintete mielőtt azt kiabálta Jasper. Miért? Ilyet még nem láttam. És mi történt, hogy olyan fájdalmasan nézett? Válaszokat akartam, de ami az én agyamat illeti, nem hiszem, hogy valami szuperhősös történetnél értelmesebbet bírt volna kitalálni. Ha belegondolok, amit most bírtam csinálni az az ülés, de inkább lefeküdtem a nedvességtől csillogó fűre és bámultam a csillagokat valami elfogadható válasz után kutatva. Már vagy fél órája feküdhettem ott, pontosabban szundítva, amikor felriadtam valamiféle zajra.
Kinyitottam a szemem és egy fiút véltem felfedezni a sötétben az indián rezervátumból felém haladni.
Szia!- intett felém.
Öhm...Szia!- Megpróbáltam mosolyt kevés sikerrrel.
Mit csinálsz egyedül idekint? - Ekkor közelebb jött hozzám megláttam rövidre vágott barna haját. Az arca ovális és kerekdedek voltak a vonásai. Majd a szemére siklott a tekintettem. És megláttam a szeretettől csillogó barna boci szemeit. Valami mérhetetlen bizalom és szeretet fogott el irányába, pedig nem is ismerem. Elmosolyodott majd egy szeretetteljes pillantást küldött, amit tudatalattim számomra érthetetlen módon azonnal viszonozott. Mintha csak ő lenne számomra a világon...és Emmett. Nagy izmait ezüstösen világította meg a Hold fénye.
Az egyik barátommal jöttem, de sürgős elintéznivalója akadt, ezért el kellett sietnie, úgyhogy kocsi nélkül vagyok és egy tál süteménnyel – mondtam fintorogva.
Akkor gyere sétáljunk el La Push -ig, nincs messze és ott van a kocsim. Majd én hazaviszlek – ajánlotta. Akaratlanul is igent mondtam. Igent akartam mondani.
Besétáltunk az erdőbe. Párszor elbotlottam, de mindig megfogott...Várjunk csak! Még a nevét sem tudom, ezért hát kénytelen leszek megkérdezni tőle.
Amúgy mis is a neved? - legfőképp arra koncentrávla, hogy egyszerre tartsam meg az egyensúlyom és nézzek a ragyogóan csillogó szemébe.
Dan vagyok. És te?
Nina.– Küldtem felé egy mosolyt.
És kihagyott egy ilyen szép lányt egyedül?- Elpirultam.
Emmett Cullen – mondtam a szemébe nézve. A gyönyörű tekintete elkomorult.
Nem kellene vele foglalkoznod, főleg ha így magadra hagyott- Ellenkezni akartam, de neki valahogy nem bírtam ellent mondani, de pár szót azért sikerült kipréselnem magamból.
A húga jött, mert történt valami Jasperrel, a testvérükkel. Nem az ő hibája – védtem meg azt a nagy macit, még ha nehezemre is esett.
Akkor is figyelhetett volna jobban rád!- mondta felháborodva. Már La Push falujában voltunk, amikor vonyítást hallottam, amitől enyhén szólva megijedtem, de ekkor Dan megfogta a kezem. Jól esett, nem ellenkeztem. Olyan természetesnek tűnt. Bevezetett egy kis házba, ami a kert hátsó felében állt, elől van egy nagyobb, biztos a szülei élnek ott. A kunyhóban mindent fa burkolt.
Ülj le! Mindjárt jövök!- Leültem a barna bőr kanapéra és körül néztem. Minden olyan barátságos, családias és meleg volt. Pár fa faragott szobrot is észre lehet venni a kandallón, a polcokon, és egy nagyobbat ablak jobb oldalán. Kilépett a szobából a kocsikulccsal a kezében. A kocsihoz sétáltunk és beszálltunk, miután megkérdezte, hogy hol lakom. Beindította a motort és pillanatok alatt az utcánkban voltunk, amikor is megszólalt:
Holnap nem látogatnál meg La Push-ban? - kérdezte kicsit félénken. Félénken, pedig az ember azt hinné, hogy nincs amitől féljen. Persze, hogy meglátogatnám. Pont kapóra jön, hogy szombat lesz.
Hányra menjek? - húztam széles mosolyra a számat.
Délután hatra, mert később tábortüzet csinálunk a La Pushi srácokkal.
Rendben, benne vagyok. - Kiszálltam, majd bementem a sötét házba. Anyuék már biztos alszanak. Gyorsan letusoltam és rendbe szedtem magam, majd lefeküdtem aludni, nem nagy sikerrel. Folyton a nap eseményei jutottak az eszembe. Dan és Emmett. Rádöbbentem, hogy Dant is ugyanannyira kedvelem, mint Emmettet, nem mintha őt jobban ismerném, de valahogy egyikük oldalára sem billent az a fránya képzeletbeli mérleg. Kis idő után elnyomott az álom, azzal a tudattal, hogy azt hiszem szerelmes vagyok. Csak azt nem tudom, hogy kibe.