4. fejezet Ebéd

Már a Mercedesemben ültem. Elkalandoztak a gondolataim, és már megint Emmetthez lyukadtam ki. Gondolom mit gondolhat rólam. Most már mindegy is, hiszen valószínű össze fog jönni Leilával. Ő nem az a fajta, aki minden ok nélkül mindenkivel csókolózna. Ebben biztos voltam, pedig még nem is ismertem őt, amit nagyon sajnáltam. Ha pedig én tetszettem volna neki, akkor engem csókolt volna meg Leila helyett. Lucasnak sem kellett volna megcsókolnia, most Emmett biztos azt hiszi, hogy járok Lucassal. Már ott is voltam a sulinál. Elég gyorsan eltelt az idő. Beparkoltam, majd kiszálltam a kocsiból. Leila épp felém tartott. Na, még csak ez hiányzott. Ha az orrom alá dörgöli a csókját Emettel. Emmett azért tudhatná, hogy Leilának csak annyira kellenek a pasik, hogy lefeküdjön velük. De hisz honnan is tudná, hisz most költöztek ide, de azért ismerhetné az ilyen fajta lányokat. Szemétség lenne, ha elmondanám ezt Emmettnek, ezért nem is teszem, többre tartom én magam annál, minthogy ilyen módszerekhez kelljen nyúlnom. És hát ... nem is lenne hozzá bátorságom.

Szia! - köszönt oda.
Hello, Leila! - viszonoztam, kicsit unott arccal.
Jobban vagy már? - Úgy látszódott, mintha aggódott volna. Nem hiába az egyik legjobb barátnőm.
Persze, kutya bajom. És neked hogy telt az estéd? - kérdeztem még mindig kicsit unott arccal, de az utolsó szónál kicsit megrándultak az arcizmaim.
Jól, de tényleg nincs semmi bajod? - És tényleg aggódott. Ez persze jól esett, de nem felejtette el velem Emmettet.
És mi volt Emmettel? - most már nem bírtan elfojtani az érzéseimet és kíváncsiság és szomorúság ült ki az arcomra és a szememre.
Hát megcsókolt, de nem hiszem, hogy akarna tőlem bármit is. De kérdezett rólad és Lucasról a házunk előtt. Azt hitte, hogy jártok, de én felvilágosítottam – kacsintott rám - szerintem be kellene nála próbálkoznod.
Tényleg? De tudod, hogy én nem vagyok az a nyomulós fajta. És nem hiszem , hogy tetszenék neki, hisz nézz csak rá, és utána rám – vágtam gúnyos képet. Mondtam lehajtott szemmel. És tudtam, hogy ez igaz.
Jaj, ne csináld már ezt, Nina! A fél iskola szívesen járna veled, te pedig itt ülsz és azt hiszed csúnya vagy.
Na, jó, de akkor is. Emmett soha nem járna egy hozzám hasonló lánnyal. Ő egy teljesen más világ, mint én vagyok.
Egy próbát megér, maximum nem jön össze - mosolygott rám.
Talán – küldtem egy bizonytalan mosolyt - , de most még biztos nem. Most megyek társadalom ismeretre. Szia!

Elindultam a terem felé. A négyes teremben volt órám, úgyhogy át kellett szelnem az egész iskolát. Épp beléptem a terembe, mikor beleütköztem valami keménybe, mintha egy falnak sétáltam volna. És akkor felpillantottam. Emmett állt ott és én előtte lefagyott tekintettel bámultam aranybarna szemeibe.

Bo..Bocsi! - nyögtem ki nagy nehezen. Elég bizonytalannak hallatszott a hangom.
Semmi baj – mosolyodott el.

Odasétáltam a padomhoz és leültem. Kipakoltam a könyveimet, és elkezdtem átnézni a leckémet. A tanár besétált és bemutatta Emmettet, majd leültette mellém. Emmett elvigyorodott én pedig lesütöttem a szemem. Odasétált mellém és leült. Őrjítően jó illata volt. Hozzá akartam érni. Vonzotta a kezem az ellenállhatatlanul sima és tökéletes bőre. Muszáj volt megérintenem túlságosan nagy volt a kísértés, de türtőztettem magam. A szemem sarkából rápillantottam, és láttam, hogy ő is engem néz , ezért elkezdtem tanulmányozni a füzetemet, ugyanazzal a vággyal, mint előtte, őt figyeltem. Nem tudom, hogy ő is azt érzi-e amit én, de reméltem. Egyszerűen nem bírtam ki, de nem kellett sokat várnom, mert Emmettnek leesett a tolla. Mikor lehajolt hozzám ért. Jó kis mozdulat, nekem is eszembe juthatott volna. Iszonyatosan jól esett az érintése, de most még jobban kívántam.
Te is érzed amit én? - kérdezte kíváncsi arccal.
Azt hiszem, de te mit érzel? - kérdeztem pajzán mosollyal az arcomon. Hisz olyan aranyos, nem lehet neki ellenállni.
Olyan furcsa, mintha valahogy vonzana az érintésed. - Elmosolyodott. Egy kicsit zavarban volt.
Igen, nekem is és alig bírtam ki, hogy meg ne érintselek.
Én már nem bírtam ki.- Küldött felém egy pajzán vigyort. El sem bírom képzelni, hogy lehet ilyen tökéletes, és hogy szerethettem belé.
Hallom tetszem neked – vigyorodott el.
Vajon ki mondta el!? - Egy szem forgatás kíséretében elfordultam- Meg fogom egyszer ölni Leilát.
Én örülök neki, hogy elmondta – mondta mosolyogva.

Kicsöngettek, én összepakoltam a könyveimet, majd elindultam az ajtó felé. Mikor egy hideg kezet éreztem meg a derekamon. Nem a vállamon. Ez kicsit zavart, mivel hogy még nem is ismertem. Valahogy mégis többet akartam.
Te, Nina. Nem jönnél el ma velem sétálni egy kicsit? - kérdezte majd emelgetni kezdte a szemöldökét. Akaratlanul is elkezdtem nevetni.
Persze, Emmett, csak aztán nehogy pajzán dolgokra készülj és berángass egy bokorba – kacsintottam rá.
Nyugi, udvarias leszek előtte megkérdezem hogy szabad-e, ha igen berángatlak egy bokorba, ha pedig nem akkor egy fa mögé – mondta széles vigyorral az arcán.
Jaj, milyen kedves - Mondtam mosolyogva. - Akkor azt hiszem elfogadom a meghívást egy sétára.
Akkor hétre ott leszek nálad. - Majd indult is az órájába.
Én is követtem a példáját, és elindultam az órámra. Gyorsan eltelt a délelőtt. Elindultam az öltözőbe. Magamra kaptam a tesi pólóm és nadrágom, majd elindultam a tornaterembe. Kosárlabdáztunk, amit nagyon szerettem. Fontos benne a pontosság. A mi csapatunk nyert. Így jó érzéssel indultam vissza az öltözőbe. Felöltöztem, majd a folyosón elindultam a menza felé. Ott állt Emmett pár méterrel arrébb. Mikor meglátta, hogy közeledem elindult felém. Szívem hirtelen gyorsabb ütemet vett fel. Odaért, és csak sétált mellettem. Gondolkozott valamin.
Tudom, hogy nem ismersz még annyira, de én szeretném, hogy ez máshogy legyen. Elég közelről. Persze, csak ha te is így gondolod – mondta majd pajzán vigyor jelent meg az arcán. Na, nem hiszem, hogy nehéz lenne kitalálni min vigyorog.
Öhm... Persze, szeretnélek megismerni, de én nem az a fajta lány vagyok, akivel játszadozni lehet és nem a testiségre és olyannal sem szoktam járni aki csak a testiségre megy – mondtam félénken – , szóval jól gondold meg, hogy mit akarsz!
Azt már tudom, mit, vagyis kit akarok – kacsintott. Két lehetőség van. Álmodom vagy füvezek, mivel utóbbiról nem tudok valószínű álmodom. Nem mondtam semmit, annyira elkalandoztak a gondolataim. Ezért egy idő után megszólalt:
Nincs kedved velem ebédelni?
Szívesen, ha a testvéreid nem bánják. Hé, várjunk csak. Minek hívsz ebédelni, ha te úgysem eszel semmit? - kérdeztem kíváncsian . Ez tényleg érdekel. Amióta itt vannak még egy falatot sem láttam, hogy ettek volna. Erre ledöbbent.
Honnan veszed, hogy nem eszem? - várta a válaszom.
Máskor sem eszel semmit – válaszoltam unott hangon.
Csak nem figyelsz engem? - kérdezett csibészes vigyorával. Ettől a kijelentéstől nem bírtam nem elpirulni. Most elárultam magam. Ma tényleg nem működik az agyam. Különben meg , mi van akkor, ha nézem. Mindegy, mert ma este találkozom vele, és csak kettesben leszünk.
Szeretnéd? - kérdeztem kihívóan. Ez nem én vagyok. Most már biztos, hogy baj van az agyammal.
Igen, szeretném. És tudod mit szeretnék még? Azt, hogy este igent mondj a bokorra – kacsintott rám. Elnevetettem magam. Már a menzán voltunk. Fizettem majd Emmettel egy leültünk egy asztalhoz. Én elkezdtem enni az almám, Emmett pedig nézte, ahogy én eszem. Egyre idegesítőbb volt. Kezdjem ott, hogy miért pazarlom a vele töltött időmet arra, hogy egyem?
Ne nézz már, ahogy eszem – tettettem felháborodást.
Pedig aranyos vagy – mosolygott. Már elfogyott az almám, ezért felkezdtem egy banánt.
Különben te mért nem eszel? - Ha már elterelte a témát rákérdezek. - És most ne tereld a témát!
Ha így eszed azt a banánt nem birok másra koncentrálni -eresztett meg egy vigyort, mire belebokszoltam a vállába. Kőkemény és hideg volt. A kezem sajgott. Úgy lüktetett, hogy azt hittem felrobban.
Au!
Jaj, kell neked fitogtatni az erődet. Most mindenki minket bámul. Nem mintha eddig nem ezt csinálták volna, de most még azt hiszik bántalak is – mosolygott.
Na, most magyarázkodhatom nekik....
Dehogy is. Nem kell nekik magyarázkodnod. Te döntöd el , hogy mit mondasz el nekik – vigyorgott -, de azért, intim részleteket ne túl részletesen.
Na, mintha lenne olyan is . Mondjuk nem bántam volna.
Nincs is olyan – mondtam kicsit zavarban. De remélem lesz- tettem hozzá gondolatban. Persze nem olyan dolgokra gondoltam.
Akkor majd este – már megint ott van az arcán az a levakarhatatlan mosoly.
Ja, persze . Én megyek, mert még kémiám van. Szia! - köszöntem el, mert már láttam, hogy az ebédlő pár ember híján üres.
Szia. Plédet majd viszek én – és megint az a vigyor. Azt hiszem kémiából nem fogok érteni semmit ezek után.