- Nyugalom, Nina! Csak én vagyok- mondta Emmett nyugtatólag. Nem sokat segített. Csak Emmett? Nem, Emmett a vámpír. Mit keres itt késő este? Szóval én épp egy vámpír karjaiban vagyok. Féltem is meg nem is. Féltem, mert bármikor megölhetne, de mégsem, mert Danék azt mondták, hogy Cullenék nem ölnek embereket. De mi van akkor, ha én lennék a kivétel? Emmett, látva vívódásomat, elengedett így hátráltam pár lépést.
- Mit csinálsz itt?- kérdeztem bizonytalanul.
- Beszélni szeretnék veled, és elsősorban bocsánatot kérni, amiért otthagytalak este- mondta bűnbánó arccal, majd lehajtotta a fejét.
- Tisztáson hagyás megbocsájtva, de ha te is megbocsájtasz hosszú napom volt, szóval szeretnék lefeküdni, aludni- mondtam félénken, de mégis éllel a hangomban.
- Sajnálom, Nina, de tényleg beszélnünk kell- mondta és leült az ágyam szélére.
- Rendben – bólintottam megadóan. Nem mertem odaülni mellé, így leültem a sarokban lévő fekete fotelbe. Fájdalmas arccal nézett rém, de utána rendbe szedte arcvonásait és nyoma sem volt az előbbi reakciójának.
- Iszonyatosan sajnálom, de Jasper nagyon szorult helyzetben volt és.... szüksége volt a segítségünkre. Mikor végeztünk visszamentem a tisztásra, de te már sehol sem voltál. Hogy jutottál haza? - kérdezte felhúzott szemöldökkel.
-
Most mit mondjak? Ha az igazat mondom dühös lesz, de ha hazudok, akkor meg én leszek dühös magamra, és ha kiderül az igazság Emmett ugyanúgy mérges lesz rám. Maradjunk a tiszta útnál.
- Dan rám talált és hazakísért – válaszoltam félénken. Féltékenységet olvastam le gyönyörű arcáról. Ez szerintem még mindig a jobbik eset.
- Ki az a Dan?- kérdezte feszülten. Mondhatni, jól esett ez a kis féltékenység. Akkor hátha, tényleg érez irántam valamit.
- Dan egy indián fiú a rezervátumból, a bevésődött belém – mondtam habozva az utolsó szavakat.
Meglepődött, majd éjsötét szemei szikrákat szórtak volna, ha tudott. És lehet, hogy tudott is, hisz ki tudja, miket tudnak a vámpírok? Így is gyönyörű volt. Csöndbe burkolóztunk még úgy öt percig, majd a haragot a csalódottság vette ár az arcán. Megsajnáltam a szegény óriási macit. A régi nagy Emmett helyett, most csak egy szomorú, fájdalommal teli tizenévest láttam. Lassan odasétáltam és leültem mellé hátrahagyva minden félelmem. Egy ilyen elszontyolodott maci úgysem ártana nekem. Átöleltem, ami viszonzásra talált, majd ezt súgtam a fülébe:
- Emmett, tudom, hogy mi vagy és azt is, hogy Dan mi, és hogy mi van köztünk. De én nem bírok köztetek választani – mondtam halkan, és egy puszit nyomtam az arcára. Elhúzódtam és rámosolyogtam. Meglepődve mosolygott vissza rám, de némi kétkedést véltem felfedezni tekintetében.
- Emmett, nem hazudom, mind a kettőtöket szeretlek, és nem félek tőletek – most már nem, tettem hozzá gondolatban- Danhez a bevésődés köt, hozzád pedig...Bárcsak tudnám, de az a baj, hogy nem birok dönteni közöttetek. Akárkit választanék, az csak rossz lenne.
Lesütöttem a szemem, majd hátradőltem az ágyon.
- Maradsz éjszakára?-kérdeztem.
- Ellenállhatatlan vagyok, még egy bevésődésnek is- mondta fejcsóválva egy kaján vigyor kíséretében, majd befeküdt mellém.
- És mi mindent mondott el rólam az a…..khm Dan? - kérdezte gúnyosan.
- Hát, azt hiszem, Nessie majd mesélni fog neked, de azt mondták, hogy vámpírok vagytok, akik állatokkal táplálkoznak, és hogy ők vámpírokra vadásznak – mondtam.
- És Nessie még azt is mondta, hogy belém szerettél- mondtam halkan, kíváncsian, és persze elpirulva.
- Nessie nem tévedett – mondta majd nagy kézfejével megsimogatta az arcom. Közelebb hajolt, már azt hittem meg fog csókolni, és azt hiszem ő is így volt vele, de végül csak a fülembe súgott:
- Ha már tudsz valamennyit, akkor többet, mindent kellene.
- Akkor mesélj! – mosolyogtam rá biztatóan.
- Inkább majd holnap megmutatom – vigyorgott, majd kacsintott egyet.
- Légy szíves – mondtam kérlelően.
- Majd holnap, addig csak kibírod – mondta vigyorogva.
- Én nem vagyok benne olyan biztos – mondtam, majd ráfeküdtem kőkemény, izmos mellkasára.
- Kérdezz, és lehet, hogy válaszolok – mondta.
- Tényleg meghalsz, ha kimész a napra? - kérdeztem elgondolkodva. Gyors lefuttattam az agyamban a vámpír szócskát, hátha eszembe jutnak róluk szóló rémtörténetek, vagy hasonlók és hirtelen csak ez jutott eszembe.
- Nem, de ezt majd megmutatom holnap, Alice szerint holnap sütni fog a nap – mondta.
- Alice szerint? - kérdeztem vissza.
- Hogy mondjam? Alice látja a jövőt – mondta majd elképedésemet látva felnevetett.
- Hogy? Ez valami vámpír dolog? Te is látod? - halmoztam el kérdéseimmel.
- Csak néhány vámpírnak vannak különleges képességei, nekem nincs. Alice a döntéseket látja – mondta.
- És a családodban van még ilyen képesség? - kérdeztem gyorsan felvéve a fonalat.
- Jasper érzi mások érzéseit, és meg is bírja azokat változtatni. Edward gondolatolvasó – kacsintott – Bellának van egy mentális pajzsa, ami védi a mentális képességektől, ezt ki is bírja másokra terjeszteni, és Nessie meg tudja mutatni másoknak az emlékeit.
- Öhm... hát, tehetséges egy család- mondtam vigyorogva.
- Nessie ma mondott valamit- mondtam halkan.
- És mi volt az? – kérdezte, majd fürkésző tekintettel folytatta bámulásomat.
- Mikor mérges voltam, és bizonytalan megjelent előttem egy párna, és Nessie szerint én csináltam- mondtam lesütött szemekkel.
Emmett nagy megdöbbenésemre semmit sem reagált. Gondoltam én. Csak később vettem észre, hogy egy telefont tart a kezében, de gyorsan kikaptam onnan.
- Mit akarsz? - kérdeztem.
- Felhívni Carlisle-t – mondta nemes egyszerűséggel.
- Majd Nessie elmondja neki, ha olyan fontos. Inkább mesélj még- néztem rá boci szemekkel.
- Nem, a többit tényleg csak holnap – mondta.
Nem faggattam tovább túlfáradt voltam már ahhoz. Egy ideig még egymást néztük, majd mély álomba szenderültem Emmett karjaiban.
2009. december 27., vasárnap
2009. december 13., vasárnap
6. fejezet
Sötétség borítja be az erdőt. Néhol a csillogó napsugarak beszöknek a fák lombjai között. Gyönyörű. Lenne. Ha egy óriási farkas és egy ember nem éppen egymást gyilkolná. Nem igazán találnak fogást egymáson. De fenyegető morgások hagyjál el a torkukat. Farkas neki iramodik és elkapja – úristen, most látom csak, hogy az ember az Emmett – a férfi kezét. De Em gyorsan lerázza magáról, de már későn a farkas kiharapott belőle egy darabot. Nehéz elképzelni, hogy abból a kemény, erős testből lehetséges, de megtörtént.
- Emmett, meg fog ölni! Fuss már el! - kiabáltam kétségbe esve.
De ő csak harcolt tovább, amennyire erejéből futotta. A farkas hátrébb kényszerítette, és így megvilágította egy napsugár. Gyönyörű volt, mintha ezernyi gyémánt csillogott volna a testén. De mégis hogy? Ekkor rám nézett a farkas, mintha valamit mondani akarna. Emmett ezt kihasználva felé indult már majdnem elérte mikor... Zihálva felébredtem. Folyt rólam a víz. Tele volt a fejem az álmommal. De mégis mi volt ez? Emmett gyönyörű teste a napfénynél és az ismerős, értelmes farkas. Jó lett volna még aludni egy kicsit, de fel kellett kelnem, mert anyáék délelőtt dolgoztak és megkértek készítsek ebédet. Így hát leszaladtam, még pizsamában és elkezdtem előkészíteni a húst miközben zenét hallgattam. Beraktam a sütőbe, így volt időm letusolni és felöltözni. Mire leértem már a kutyám is a konyhában időzött. Megetettem, majd főztem egy kis rizst. Kész is lettem mielőtt hazaértek a szüleim. A szüleim versenyautókhoz terveznek alkatrészeket, így gyakran itthon dolgoznak. Nem bírtam kivárni, míg hazaérnek, így megebédeltem. Felmentem a szobámba, majd megtanultam hétfőre a leckét, legalább holnap nem kell majd ezzel bajlódnom. Még így is kész lettem fél négyre minden teendőmmel, így úgy döntöttem, elmegyek tusolni és készülődök Danhez. Egy fehér felsőt vettem fel egy fekete kardigánnal és egy farmerrel. Még mindig csak öt óra volt, nem állíthatok oda fél órával előtte, legalábbis úgy gondolom. Lementem a nappaliba, ahol épp a kutyám próbált szundítani. Ezt persze nem hagyhatom, így egy vigyor kíséretében próbáltam megijeszteni, amivel csak azt értem el, hogy elvágódtam a kanapé előtt. Odamentem és megcirógattam az aranybarna bundáját és leültem mellé. Néztem egy kicsit a tv-t, majd mikor már csak öt percem volt hátra bementem a szüleim dolgozószobájába, akik akkor értek haza mikor tanultam.
- Anya, elmegyek La Push-ba – szóltam neki, miközben gondosan próbált felvázolni egy kerékfelfüggesztést a lapra. Mellettük nem nehéz, sőt kötelező érteni az autókhoz.
- Jól van, kicsim. De még azelőtt gyere haza, hogy meg kellene állapítanunk apáddal, hogy elszöktél az egyik indián fiúval – mosolygott. Nem volt soha szigorú szülő, főleg nem, ha jók voltak a jegyeim.
- Rendben, akkor majd jövök.- kisétáltam és beszálltam a szeretett kocsimba, amely miután beindítottam halk dorombolással legurult a kocsifelhajtótól.
La Push felé vettem az irányt. Nagyjából 20 perc alatt oda is értem. Pár perccel hamarabb meg is érkeztem a megbeszéltnél. Stop! Nem is tudom, hogy hol lakik Dan. Tegnap nem nagyon figyeltem az utat visszafelé – eléggé sötét volt, a házukat pedig az erdőn keresztül közelítettük meg. Remélem, kapok útbaigazítást. A tengerpart felőli úton szerettem volna megközelíteni a házat, még ha nem tudom, merre is van, de láttam, hogy pár autó a parton parkol. Így megálltam én is mellettük és elindultam a partra. Még rossz időben is gyönyörű a tenger. Hullámok vadul csapkodtak, habosan, nagy erővel értek el a partot. Megláttam három alakot, akik épp felém tartottak.
Mikor közelebb értek, láttam, hogy az egyik Dan, de a másik két alakot nem ismertem. Dan már futott felém, míg a többiek megálltak.
- Szia! – köszönt még futtában.
- Hello! – hirtelen máris jókedvem lett, és megeresztettem egy mosolyt. A két fiú – akit persze már nem neveznék fiúnak- megindultak.
- Ők itt barátaim, Jacob és Harry.
- Sziaszto!k – vigyorogtam rájuk. Mindketten egy sortban voltak, a hajuk ugyanolyan rövid volt, mint Dané.
- Gyere üljünk le a partra, majd jönnek még páran!
Elindultunk pár uszadék fához. Hittem én. Helyette az egyik sziklában volt egy nagyobb bemélyedés féleség, majdhogy nem egy kisebb barlang, ami megvéd a hideg zuhanytól. Leültünk, mellém Dan ült és megfogta a kezem, amire más esetben másképp reagálnék, de nagyon is jólesett. Elég meleg volt a keze. Ránéztem és a szemében mérhetetlen szerelem csillogott. Rámosolyogtam és megszorítottam a meleg kezét. Nem tudom, hogy lehet ez. Hisz még nem is ismerem, de ha a közelében vagyok, biztonságban érzem magam. Megnyugtató a közelsége. Valahogy máris beleszerettem pedig még alig beszéltünk. Jacob a másik oldalamra ült, Dan mellé pedig Harry, aki épp pár uszadék fát gyújtott meg, amelyek gyönyörű kékeszöld színben pompáztak.
- Mesélte Dan, hogy tegnap ismert meg este és hazakísért. Mit kerestél odakint olyan későn, csak nem a nagy Ő-t vártad? - kacsintott rám Jacob. Ó, ha tudná, hogy kettőt is találtam. Csodálkoztam, hogy Emmettet nem említette meg Dan.
- Az egyik barátommal voltam kint beszélgetni – mondtam.
- Ki volt az? Ezt nem említette Dan – szúrós pillantást küldött a jobbomon ülő indiánra.
- Emmett Cullen – pirultam el. Jacob szája egy nagy O betűt formált, amin elkuncogtam magam.
Csönd lett. Senki sem akart igazán megszólalni. Harry elvolt magával, Jacob gondolkodó fejet vágott, Dan arcán pedig féltékenységet láttam. Ekkor egy gyönyörű bronz barna hajú lány libbent be – Nessie. De hát ő mit keres itt? Odaszaladt Jacobhoz.
- Szia Jake! – mosolygott majd csókot nyomott a szájára. Meglepődtem. Nessie-nek van barátja? Most én néztem elképedve és Jacob kuncogott fel.
- Nessie, ő itt Nina – mondta Jake.
- Emmett már mesélt rólad – mosolygott. Emmett, mintha évek teltek volna el a tegnap este óta. Nem is beszéltem vele, lehet, hogy fel kellene hívnom. De nem tudom a számát. Itt van Nessie majd elkérem tőle. De ez a mondat valahogy felvillanyozott, nem csak én gondolok sokat Emmettre.
- Igazán? - mosolyogtam. Jólesett.
- És, hogy álltok? Mert Emmett semmilyen részletet nem hajlandó kinyögni - mondta vigyorogva.
- Dan bevésődött – mondta Jake, majdhogy nem szomorúan reagált az előbb hallottakra, Dan pedig még féltékenyebb lett, ha ez egyáltalán lehetséges.
- Igen? És kibe? - kérdezte Nessie barátságosan.
- Nina a bevésődése – mondta Jake. Mi az a bevésődés? És mért kevernek bele?
- Hogy mi vagyok én? -kérdeztem kérdő tekintettel. Semmit sem értek.
- A bevésődésem, azaz a lelki társam – mondta kedvesen Dan. A lelki társa?
- Ilyenről még nem hallottam, pedig sok embert ismerek. És különben honnan tudjátok, hogy tényleg én vagyok az?- kérdeztem. Ez nekem bonyolult.
- Az embereknél nincs ilyen, hogy bevésődés. Csak a vérfarkasoknál, és ezt tudni lehet érezni, te is biztos érezted mikor megláttál– mondta várakozó arccal.
- Vérfarkasok – motyogtam révedt tekintettel. A világ kibillent alólam. Nem tudom, de valahogy hittem nekik. A feldolgozás már nehezebben ment, de azért mégis meg kellene bizonyosodni róla.
- Tényleg?- kérdeztem mindenkihez intézve a kérdést. Jacob bólintott.
Miféle hely ez? Tényleg létezhet egy olyan hely, ahol a mitikus szörnyek életre kelnek? Minden tündérmese igaz történeten alapszik?
Azt hittem mindjárt szétrobban a fejem. De hát mért olyan nagy ügy ez?- kérdezte egy hang a fejemben. Ez nekem most sok. A lelki társam egy vérfarkas. Gratulálok, Nina! Mindig csak bajt okozok. Iszonyat mérges voltam. És ideges. Csak egy jó meleg, puha ágyat akartam, amiben elalhatok, és mikor felkelek, rájövök, hogy ez csak álom volt. És akkor történt valami megmagyarázhatatlan – nem mintha ebben az 5 percben valami hihető is történt volna. Egy párna jelent meg előttem. Csak bámultam magam elé.
- Ki csinálta ezt? - kérdeztem feszülten. 5 perc csönd után Nessie szólalt meg.
- Azt hiszem te – mondta Nessie. Én? Hát persze és fogtündér is vagyok.
- Már hogy csinálná ő? - kérdezte Harry. Ez volt az első megnyilvánulása barlangban.
- A vámpíroknak néha vannak különleges képességeik, amelyek olykor olyan erősek, hogy emberként is megjelennek – mondta. Vámpírok? Mi? Az embernek nem elég egy mesehős az életében? Szerintem már az is sok.
- Na, valaki most magyarázzon el nekem mindent, különben elmegyek egy elmegyógyintézetbe- mondtam mérgesen.
- Nina – szólt Nessie -, mire gondoltál mielőtt megjelent a párna? - kérdezte.
- Azt hiszem arra, hogy egy puha, meleg ágyra vágyom, amiben ha elalszom és felkelek ez csak egy álom lesz – mondtam. Tényleg én csinálnám?
- Azt hiszem, megvan a válasz – mondta kedvesen. Újabb hosszú csend. Mindenki gondolkozott, és azt hiszem fel sem fogtam igazán mit mondott Nessie.
- Na, de most már tényleg meséljetek el mindent.
- Szóval – kezdett bele Jake – a Quileute legendák szerint, a törzsünkből a férfiak képesek farkassá válni, ha az egyetlen ellenségük megjelenik – mondta majd rámosolygott Nessie-re.
- És kik az ellenségeitek? - kérdeztem.
- Például én – mondta Nessie. Na, ezt most már tényleg nem értem. Zavarodott képet vághattam, mert Jake elnevette magát. Úristen, most jut el a tudatomig, hogy akkor Nessie vámpír. Megszólalt a belső vészcsengő és a lábam már rohant volna el, míg nem gondolkodtam el rajta, hogy ha bántani akarna, nem ülne itt ennyi vérfarkas között, mellesleg nem úgy néz, mint aki nap, mint nap embereket öl.
- Nessie az én lelki társam – mondta büszkén Jake – de ő csak félig vámpír. Régen a legjobb barátom, aki akkor még ember volt ,Bella beleszeretett Edwardba, a vérszopóba.
- Hé, tisztelettel az apám iránt – vigyorgott Nessie.
- A Cullenek nem isszák ki emberek vérét, kizárólag állatokkal táplálkoznak, azért vannak még itt. Bella kihordta még emberként Nessie-t, amibe majdnem belehalt, ezért Edward őt is átváltoztatta. Így lett az én szerelmem – mondta szerelmesen – a vérfarkasok pedig akkor változnak át, ha vámpír van a közelben. Nem öregszünk, addig, amíg farkasok vagyunk. Ha már nincs vámpírveszély eldönthetjük, hogy folytatjuk farkas formában tovább, vagy emberként akarjuk leélni a maradék életünket. És hát a farkasok egyik tulajdonsága a bevésődés.
- És most már Dannel kell leélnem az életem?- kérdeztem. Bevésődés ide, bevésődés oda én még ugyanúgy vonzódom Emmetthez. Nem tudom, miért szabályozza még egy ilyen „megtaláltam a lelki társam...” izé is az életem.
- Nem kötelező, nagyon ritkán fordul elő, hogy a bevésődés ellenkezik. Hiszen, miért ne élné le azzal az életét, aki a legjobban szereti, és akivel nagyon jól kijön – mondta Jacob.
- Hát, én azért sajnálom például Emmettet, ő szerette Ninát, ő mégis otthagyja, mert bevésődött, ez iszonyú lehet. Jake, te is biztos emlékszel Leahre – Én már megint nem tudok semmit. Mondjuk, azt hiszem ehhez ideje lesz hozzá szokni. De az megnyugtató, hogyha nem akarok farkas feleség lenni, akkor elmehetek, amikor csak akarok. Most már azt hiszem, kezdem feldolgozni az előbb hallottakat.Ami még megnyugtató, hogy Emmett szeret, ezzel a tudattal dobog tovább a szívem.
- Meséljetek még a farkasokról- mondtam kíváncsian, mire Dan száját egy nyugodt sóhaj hagyta el.
- Elég magas a hőmérsékletünk, amit gondolom észrevettél – mondta Dan, majd a kezünkre nézett és elmosolyodott.
- Gyorsan futunk, és nagyon gyorsan gyógyulunk – vette át a szót Harry és kacsintott egyet.
- Hát azt hiszem nekem mára ennyi elég volt – mondtam barátságosan, de hangomon érezhető volt, hogy feszült vagyok-, ha megengednétek, én felkapom ezt a párnát, mert tényleg szükségem van arra, hogy átgondoljam ezeket.
- Akkor, viszlát máskor – köszönt Nessie, majd a többiek is elmotyogtak egy köszönésfélét és Dannel elindultunk a kocsim felé. Az odavezető úton egyikünk sem szólalt meg, csak sétáltunk a parton a gondolatainkba merülve. A kocsihoz érve gyönyörű barna szemeivel fogva tartotta az enyémeket.
- Félsz tőlem? - kérdezte.
- Nem félek, csak egyszerre sok ez nekem – mondtam. Két keze közé fogta az arcomat, majd közelebb hajolt. Elakadt a lélegzetem. Forró ajkait gyöngéden az enyémekhez érintette. Forrni kezdett a vérem, vadul zihálva vettem a levegőt. Az egyik kezem a nyaka köré fontam, a másikkal görcsösen markoltam az általam előállított puha párnát. Közelebb húztam magamhoz. A mellkasunk összeért és perzselt a forró érintése, melytől megborzongtam. Elváltak ajkaink, majd rám mosolygott.
- Szia! - mondtam vidáman. Visszarántott magára majd ezt súgta a fülembe:
- Holnap találkozunk .
Nem értettem mire gondol, de nem is érdekelt. Akkor úgy is találkozunk majd. Hazavezettem, letusoltam majd magamra kaptam a pizsamám. Bebújtam az ágyba és a farkasokon és a vámpírokon járt az eszem. Szóval, Nessie Edward és Bella gyereke, akik vámpírok. Akkor Emmett is vámpír? Valószínű. De Jake azt mondta, hogy ők nem szívják ki az emberek vérét. Akkor nincs mitől félnem, nem? Azért mégis furcsa, hogy egy vámpírral beszélgettem, de legalább már értem, miért nem evett. Dan vérfarkas. Ezzel könnyebben megbírtam birkózni, mint a vámpírdologgal. Ekkor valami kaparó hangot hallottam az ablakból. Megijedtem. Nem mertem oda menni, ezért fülig húztam a takaróm. De elhatároztam, hogy nem lehetek olyan gyáva az után, hogy ma találkoztam pár vérfarkassal és egy vámpírral, ezért erőt gyűjtöttem, és kikászálódtam az ágyból. Lassan, és nagy nehezen odasétáltam az ablakhoz, ami nyitva volt. Valami hozzáért a vállamhoz, ezért megfordultam, és egy hatalmas alakot láttam meg. Nem láttam az arcát, ahhoz túl sötét volt. Sikítani akartam, de a férfi befogta a szám.
- Emmett, meg fog ölni! Fuss már el! - kiabáltam kétségbe esve.
De ő csak harcolt tovább, amennyire erejéből futotta. A farkas hátrébb kényszerítette, és így megvilágította egy napsugár. Gyönyörű volt, mintha ezernyi gyémánt csillogott volna a testén. De mégis hogy? Ekkor rám nézett a farkas, mintha valamit mondani akarna. Emmett ezt kihasználva felé indult már majdnem elérte mikor... Zihálva felébredtem. Folyt rólam a víz. Tele volt a fejem az álmommal. De mégis mi volt ez? Emmett gyönyörű teste a napfénynél és az ismerős, értelmes farkas. Jó lett volna még aludni egy kicsit, de fel kellett kelnem, mert anyáék délelőtt dolgoztak és megkértek készítsek ebédet. Így hát leszaladtam, még pizsamában és elkezdtem előkészíteni a húst miközben zenét hallgattam. Beraktam a sütőbe, így volt időm letusolni és felöltözni. Mire leértem már a kutyám is a konyhában időzött. Megetettem, majd főztem egy kis rizst. Kész is lettem mielőtt hazaértek a szüleim. A szüleim versenyautókhoz terveznek alkatrészeket, így gyakran itthon dolgoznak. Nem bírtam kivárni, míg hazaérnek, így megebédeltem. Felmentem a szobámba, majd megtanultam hétfőre a leckét, legalább holnap nem kell majd ezzel bajlódnom. Még így is kész lettem fél négyre minden teendőmmel, így úgy döntöttem, elmegyek tusolni és készülődök Danhez. Egy fehér felsőt vettem fel egy fekete kardigánnal és egy farmerrel. Még mindig csak öt óra volt, nem állíthatok oda fél órával előtte, legalábbis úgy gondolom. Lementem a nappaliba, ahol épp a kutyám próbált szundítani. Ezt persze nem hagyhatom, így egy vigyor kíséretében próbáltam megijeszteni, amivel csak azt értem el, hogy elvágódtam a kanapé előtt. Odamentem és megcirógattam az aranybarna bundáját és leültem mellé. Néztem egy kicsit a tv-t, majd mikor már csak öt percem volt hátra bementem a szüleim dolgozószobájába, akik akkor értek haza mikor tanultam.
- Anya, elmegyek La Push-ba – szóltam neki, miközben gondosan próbált felvázolni egy kerékfelfüggesztést a lapra. Mellettük nem nehéz, sőt kötelező érteni az autókhoz.
- Jól van, kicsim. De még azelőtt gyere haza, hogy meg kellene állapítanunk apáddal, hogy elszöktél az egyik indián fiúval – mosolygott. Nem volt soha szigorú szülő, főleg nem, ha jók voltak a jegyeim.
- Rendben, akkor majd jövök.- kisétáltam és beszálltam a szeretett kocsimba, amely miután beindítottam halk dorombolással legurult a kocsifelhajtótól.
La Push felé vettem az irányt. Nagyjából 20 perc alatt oda is értem. Pár perccel hamarabb meg is érkeztem a megbeszéltnél. Stop! Nem is tudom, hogy hol lakik Dan. Tegnap nem nagyon figyeltem az utat visszafelé – eléggé sötét volt, a házukat pedig az erdőn keresztül közelítettük meg. Remélem, kapok útbaigazítást. A tengerpart felőli úton szerettem volna megközelíteni a házat, még ha nem tudom, merre is van, de láttam, hogy pár autó a parton parkol. Így megálltam én is mellettük és elindultam a partra. Még rossz időben is gyönyörű a tenger. Hullámok vadul csapkodtak, habosan, nagy erővel értek el a partot. Megláttam három alakot, akik épp felém tartottak.
Mikor közelebb értek, láttam, hogy az egyik Dan, de a másik két alakot nem ismertem. Dan már futott felém, míg a többiek megálltak.
- Szia! – köszönt még futtában.
- Hello! – hirtelen máris jókedvem lett, és megeresztettem egy mosolyt. A két fiú – akit persze már nem neveznék fiúnak- megindultak.
- Ők itt barátaim, Jacob és Harry.
- Sziaszto!k – vigyorogtam rájuk. Mindketten egy sortban voltak, a hajuk ugyanolyan rövid volt, mint Dané.
- Gyere üljünk le a partra, majd jönnek még páran!
Elindultunk pár uszadék fához. Hittem én. Helyette az egyik sziklában volt egy nagyobb bemélyedés féleség, majdhogy nem egy kisebb barlang, ami megvéd a hideg zuhanytól. Leültünk, mellém Dan ült és megfogta a kezem, amire más esetben másképp reagálnék, de nagyon is jólesett. Elég meleg volt a keze. Ránéztem és a szemében mérhetetlen szerelem csillogott. Rámosolyogtam és megszorítottam a meleg kezét. Nem tudom, hogy lehet ez. Hisz még nem is ismerem, de ha a közelében vagyok, biztonságban érzem magam. Megnyugtató a közelsége. Valahogy máris beleszerettem pedig még alig beszéltünk. Jacob a másik oldalamra ült, Dan mellé pedig Harry, aki épp pár uszadék fát gyújtott meg, amelyek gyönyörű kékeszöld színben pompáztak.
- Mesélte Dan, hogy tegnap ismert meg este és hazakísért. Mit kerestél odakint olyan későn, csak nem a nagy Ő-t vártad? - kacsintott rám Jacob. Ó, ha tudná, hogy kettőt is találtam. Csodálkoztam, hogy Emmettet nem említette meg Dan.
- Az egyik barátommal voltam kint beszélgetni – mondtam.
- Ki volt az? Ezt nem említette Dan – szúrós pillantást küldött a jobbomon ülő indiánra.
- Emmett Cullen – pirultam el. Jacob szája egy nagy O betűt formált, amin elkuncogtam magam.
Csönd lett. Senki sem akart igazán megszólalni. Harry elvolt magával, Jacob gondolkodó fejet vágott, Dan arcán pedig féltékenységet láttam. Ekkor egy gyönyörű bronz barna hajú lány libbent be – Nessie. De hát ő mit keres itt? Odaszaladt Jacobhoz.
- Szia Jake! – mosolygott majd csókot nyomott a szájára. Meglepődtem. Nessie-nek van barátja? Most én néztem elképedve és Jacob kuncogott fel.
- Nessie, ő itt Nina – mondta Jake.
- Emmett már mesélt rólad – mosolygott. Emmett, mintha évek teltek volna el a tegnap este óta. Nem is beszéltem vele, lehet, hogy fel kellene hívnom. De nem tudom a számát. Itt van Nessie majd elkérem tőle. De ez a mondat valahogy felvillanyozott, nem csak én gondolok sokat Emmettre.
- Igazán? - mosolyogtam. Jólesett.
- És, hogy álltok? Mert Emmett semmilyen részletet nem hajlandó kinyögni - mondta vigyorogva.
- Dan bevésődött – mondta Jake, majdhogy nem szomorúan reagált az előbb hallottakra, Dan pedig még féltékenyebb lett, ha ez egyáltalán lehetséges.
- Igen? És kibe? - kérdezte Nessie barátságosan.
- Nina a bevésődése – mondta Jake. Mi az a bevésődés? És mért kevernek bele?
- Hogy mi vagyok én? -kérdeztem kérdő tekintettel. Semmit sem értek.
- A bevésődésem, azaz a lelki társam – mondta kedvesen Dan. A lelki társa?
- Ilyenről még nem hallottam, pedig sok embert ismerek. És különben honnan tudjátok, hogy tényleg én vagyok az?- kérdeztem. Ez nekem bonyolult.
- Az embereknél nincs ilyen, hogy bevésődés. Csak a vérfarkasoknál, és ezt tudni lehet érezni, te is biztos érezted mikor megláttál– mondta várakozó arccal.
- Vérfarkasok – motyogtam révedt tekintettel. A világ kibillent alólam. Nem tudom, de valahogy hittem nekik. A feldolgozás már nehezebben ment, de azért mégis meg kellene bizonyosodni róla.
- Tényleg?- kérdeztem mindenkihez intézve a kérdést. Jacob bólintott.
Miféle hely ez? Tényleg létezhet egy olyan hely, ahol a mitikus szörnyek életre kelnek? Minden tündérmese igaz történeten alapszik?
Azt hittem mindjárt szétrobban a fejem. De hát mért olyan nagy ügy ez?- kérdezte egy hang a fejemben. Ez nekem most sok. A lelki társam egy vérfarkas. Gratulálok, Nina! Mindig csak bajt okozok. Iszonyat mérges voltam. És ideges. Csak egy jó meleg, puha ágyat akartam, amiben elalhatok, és mikor felkelek, rájövök, hogy ez csak álom volt. És akkor történt valami megmagyarázhatatlan – nem mintha ebben az 5 percben valami hihető is történt volna. Egy párna jelent meg előttem. Csak bámultam magam elé.
- Ki csinálta ezt? - kérdeztem feszülten. 5 perc csönd után Nessie szólalt meg.
- Azt hiszem te – mondta Nessie. Én? Hát persze és fogtündér is vagyok.
- Már hogy csinálná ő? - kérdezte Harry. Ez volt az első megnyilvánulása barlangban.
- A vámpíroknak néha vannak különleges képességeik, amelyek olykor olyan erősek, hogy emberként is megjelennek – mondta. Vámpírok? Mi? Az embernek nem elég egy mesehős az életében? Szerintem már az is sok.
- Na, valaki most magyarázzon el nekem mindent, különben elmegyek egy elmegyógyintézetbe- mondtam mérgesen.
- Nina – szólt Nessie -, mire gondoltál mielőtt megjelent a párna? - kérdezte.
- Azt hiszem arra, hogy egy puha, meleg ágyra vágyom, amiben ha elalszom és felkelek ez csak egy álom lesz – mondtam. Tényleg én csinálnám?
- Azt hiszem, megvan a válasz – mondta kedvesen. Újabb hosszú csend. Mindenki gondolkozott, és azt hiszem fel sem fogtam igazán mit mondott Nessie.
- Na, de most már tényleg meséljetek el mindent.
- Szóval – kezdett bele Jake – a Quileute legendák szerint, a törzsünkből a férfiak képesek farkassá válni, ha az egyetlen ellenségük megjelenik – mondta majd rámosolygott Nessie-re.
- És kik az ellenségeitek? - kérdeztem.
- Például én – mondta Nessie. Na, ezt most már tényleg nem értem. Zavarodott képet vághattam, mert Jake elnevette magát. Úristen, most jut el a tudatomig, hogy akkor Nessie vámpír. Megszólalt a belső vészcsengő és a lábam már rohant volna el, míg nem gondolkodtam el rajta, hogy ha bántani akarna, nem ülne itt ennyi vérfarkas között, mellesleg nem úgy néz, mint aki nap, mint nap embereket öl.
- Nessie az én lelki társam – mondta büszkén Jake – de ő csak félig vámpír. Régen a legjobb barátom, aki akkor még ember volt ,Bella beleszeretett Edwardba, a vérszopóba.
- Hé, tisztelettel az apám iránt – vigyorgott Nessie.
- A Cullenek nem isszák ki emberek vérét, kizárólag állatokkal táplálkoznak, azért vannak még itt. Bella kihordta még emberként Nessie-t, amibe majdnem belehalt, ezért Edward őt is átváltoztatta. Így lett az én szerelmem – mondta szerelmesen – a vérfarkasok pedig akkor változnak át, ha vámpír van a közelben. Nem öregszünk, addig, amíg farkasok vagyunk. Ha már nincs vámpírveszély eldönthetjük, hogy folytatjuk farkas formában tovább, vagy emberként akarjuk leélni a maradék életünket. És hát a farkasok egyik tulajdonsága a bevésődés.
- És most már Dannel kell leélnem az életem?- kérdeztem. Bevésődés ide, bevésődés oda én még ugyanúgy vonzódom Emmetthez. Nem tudom, miért szabályozza még egy ilyen „megtaláltam a lelki társam...” izé is az életem.
- Nem kötelező, nagyon ritkán fordul elő, hogy a bevésődés ellenkezik. Hiszen, miért ne élné le azzal az életét, aki a legjobban szereti, és akivel nagyon jól kijön – mondta Jacob.
- Hát, én azért sajnálom például Emmettet, ő szerette Ninát, ő mégis otthagyja, mert bevésődött, ez iszonyú lehet. Jake, te is biztos emlékszel Leahre – Én már megint nem tudok semmit. Mondjuk, azt hiszem ehhez ideje lesz hozzá szokni. De az megnyugtató, hogyha nem akarok farkas feleség lenni, akkor elmehetek, amikor csak akarok. Most már azt hiszem, kezdem feldolgozni az előbb hallottakat.Ami még megnyugtató, hogy Emmett szeret, ezzel a tudattal dobog tovább a szívem.
- Meséljetek még a farkasokról- mondtam kíváncsian, mire Dan száját egy nyugodt sóhaj hagyta el.
- Elég magas a hőmérsékletünk, amit gondolom észrevettél – mondta Dan, majd a kezünkre nézett és elmosolyodott.
- Gyorsan futunk, és nagyon gyorsan gyógyulunk – vette át a szót Harry és kacsintott egyet.
- Hát azt hiszem nekem mára ennyi elég volt – mondtam barátságosan, de hangomon érezhető volt, hogy feszült vagyok-, ha megengednétek, én felkapom ezt a párnát, mert tényleg szükségem van arra, hogy átgondoljam ezeket.
- Akkor, viszlát máskor – köszönt Nessie, majd a többiek is elmotyogtak egy köszönésfélét és Dannel elindultunk a kocsim felé. Az odavezető úton egyikünk sem szólalt meg, csak sétáltunk a parton a gondolatainkba merülve. A kocsihoz érve gyönyörű barna szemeivel fogva tartotta az enyémeket.
- Félsz tőlem? - kérdezte.
- Nem félek, csak egyszerre sok ez nekem – mondtam. Két keze közé fogta az arcomat, majd közelebb hajolt. Elakadt a lélegzetem. Forró ajkait gyöngéden az enyémekhez érintette. Forrni kezdett a vérem, vadul zihálva vettem a levegőt. Az egyik kezem a nyaka köré fontam, a másikkal görcsösen markoltam az általam előállított puha párnát. Közelebb húztam magamhoz. A mellkasunk összeért és perzselt a forró érintése, melytől megborzongtam. Elváltak ajkaink, majd rám mosolygott.
- Szia! - mondtam vidáman. Visszarántott magára majd ezt súgta a fülembe:
- Holnap találkozunk .
Nem értettem mire gondol, de nem is érdekelt. Akkor úgy is találkozunk majd. Hazavezettem, letusoltam majd magamra kaptam a pizsamám. Bebújtam az ágyba és a farkasokon és a vámpírokon járt az eszem. Szóval, Nessie Edward és Bella gyereke, akik vámpírok. Akkor Emmett is vámpír? Valószínű. De Jake azt mondta, hogy ők nem szívják ki az emberek vérét. Akkor nincs mitől félnem, nem? Azért mégis furcsa, hogy egy vámpírral beszélgettem, de legalább már értem, miért nem evett. Dan vérfarkas. Ezzel könnyebben megbírtam birkózni, mint a vámpírdologgal. Ekkor valami kaparó hangot hallottam az ablakból. Megijedtem. Nem mertem oda menni, ezért fülig húztam a takaróm. De elhatároztam, hogy nem lehetek olyan gyáva az után, hogy ma találkoztam pár vérfarkassal és egy vámpírral, ezért erőt gyűjtöttem, és kikászálódtam az ágyból. Lassan, és nagy nehezen odasétáltam az ablakhoz, ami nyitva volt. Valami hozzáért a vállamhoz, ezért megfordultam, és egy hatalmas alakot láttam meg. Nem láttam az arcát, ahhoz túl sötét volt. Sikítani akartam, de a férfi befogta a szám.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
